FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megnyílt a Harkály Ház látogató- és oktatóközpont

Egyre nagyobb a társadalmi igény hazánk természeti kincseinek bemutatására és a szemléletformálásra – jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Harkály Ház látogató- és oktatóközpont átadási ünnepségén, szerdán, Mátrafüreden.


Fotók: Fekete István

A rendezvényen az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk területének nemzetközi viszonylatban is jelentős része, mintegy tíz százaléka áll természetvédelmi oltalom alatt. Hangsúlyozta: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot (BNPI) is egyre több érdeklődő keresi fel évente, míg 2010-ben 96 ezer regisztrált látogatót fogadtak, addig tavaly már több mint 230 ezer érdeklődő érkezett.

A hazánkban nyilvántartott 700 ökoturisztikai, környezeti nevelési tevékenységet végző létesítmények mintegy fele, részben vagy teljes egészében valamely nemzeti park fenntartásában áll. Így elmondható, hogy az igazgatóságok hazánkban az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei.

Kifejtette: a kormányzati és az európai uniós források segítségével 2014 és 2020 között 38 milliárd forintot fordítottak természetvédelemre a nemzeti parkok, ennek köszönhetően pedig csaknem száz projekt segítségével százezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Rácz András kiemelte: meg kell ismertetni és szerettetni a környezeti értékeket és élővilágot a gyerekekkel, illetve a felnőttekkel egyaránt, mert így a nemzeti identitást is erősíthetjük. A nemzeti parkjaink kiemelt szerepet töltenek be abban is, hogy a pihenni vágyók itthon biztonságosan és megfizethető áron nyaralhassanak – emlékeztetett az államtitkár.

A rendezvényen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról beszélt, hogy a fejlesztés rávilágít azokra a célokra és tevékenységekre, amelyeket a mindennapokban végeznek a munkatársak. Rónai Kálmánné szerint a térségben található egyedülálló, változatos fajokat kötelességünk fenntartani és megőrizni, mert ezek az élőlények a Mátra biológiai sokféleségét képezik.

A Harkály Ház látogató- és oktatóközpont fejlesztésének fő célkitűzése a tájegység természeti értékeinek, védett és Natura 2000 területeinek, élőhelyeinek, növény- és állatfajainak a bemutatása. A létesítményben található beltéri állandó tárlat a vulkanikus felépítésű Mátra természeti és kultúrtörténeti értékeit ismerteti meg a látogatókkal. A kiállítótérben statikus, látványt bemutató eszközökként makettek, terepasztalok, dioráma és modellek állnak a vendégek rendelkezésére.

Interaktív eszközökkel pedig feladatlapok, kreatív installációk, multimédiás tartalmak, érintőképernyős terminálok is bővítik a kínálatot. A beltéri állandó kiállítás mellett a projekt keretében megvalósult a Cincér tanösvény, mely az új épület udvaráról a Sás-tó irányába vezet. Egy másik tanösvényt, a Sár-hegyit pedig felújították és meghosszabbították. A projekt összesen több mint 332 millió forintból valósult meg.

Forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Új lehetőségek kapujában a Soproni Egyetem

Következő cikk

BP Fatár - nyilvános fakataszter és hibabejelentő




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version