FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Több millió fát ültettek el az erdőirtások elleni küzdelem jegyében

Ghánában egyetlen nap alatt legalább ötmillió fa elültetésére tettek kísérletet az erdőirtások és a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében – közölte Nana Akufo-Addo államelnök pénteken, az idén első alkalommal megtartott Zöld Ghána Napon.

Szombat délutánig 2,7 millió fát már elültettek, jelentette a ghánai erdészeti hivatal a Facebook-oldalán.
A földművelésügyi minisztérium szerint több mint hétmillió facsemetét osztottak szét a ghánai parkok, iskolák és vállalkozások számára. A nagyvárosok bevásárlóközpontjaiban az akció résztvevői számára eszközöket is szétosztottak a fák elültetéséhez.
Az emberek választhattak is, hogy gyümölcs-, haszon- vagy díszfákat ültetnek el.
Akufo-Addo az elnöki palota területén maga is elültetett egy guajakfát. A latinul lignum vitae, vagyis az élet fája nevet viselő növény a világ egyik legkeményebb fája, nevét onnan kapta, hogy számos gyógyszer alapanyagául szolgál.
Az erdészeti erőforrások nemzeti fejlesztési célokra történő kizsákmányolása az utóbbi években fenntarthatatlannak bizonyult”– jelentette ki Akufo-Addo. – Nem várhat holnapig vagy holnaputánig. Most kell cselekednünk.
Környezetvédők szerint nagy részben a mezőgazdaság térnyerése, illetve a fakitermelés és a bányászat vezetett a ghánai erdőségek jelentős mérvű pusztulásához. Az aranyban gazdag nyugat-afrikai ország erdészeti hatósága szerint az 1990-es évekhez képest az erdőtakaró kevesebb mint ötödére zsugorodott.
A kormány elképzelései szerint a Zöld Ghána Napot évente megtartanák azzal a becsvágyó célkitűzéssel, hogy a mostani célkitűzést százmillió elültetett facsemetére emelnék 2024-ig.

Forrás: ForestPress

Előző cikk

Új ügyvezető és szakmai igazgató az Energiaklub élén

Következő cikk

Osztatlan közös tulajdon megszüntetése indulhat




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version