FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

WORTH II Partnership Project

Ismét várja a pályázatokat a WORTH Partnership Project! Az Európai Bizottság által finanszírozott, vállalatok és KKV-k versenyképességét fejlesztő program (COSME) keretein belül meghirdetett partnerségi pályázat második felvonásában textil-, ruha-, bőr- és cipőipari pályázók mellett lakberendezés, bútor, ékszer és kiegészítő területekről is várják a jelentkezőket.

Thinking Woman’s Chair – német-francia együttműködésben megvalósított, rétegelt lemezből készített, lapra-szerelt módon értékesített, kiterjesztett valósággal támogatott vásárlói tájékoztatóval

Az Európai Bizottság által finanszírozott WORTH Partnership Project most a New European Bauhaus szellemiségét követő, fenntartható, látványos és inkluzív projektötleteket vár a kis- és középvállalkozóktól.

A WORTH az egyetlen olyan európai projekt, amelyben a dizájnerek, a kis- és középvállalkozók, a gyártók és a tech szféra szolgáltatói egymással együttműködve fejlesztenek ki innovatív, dizájnközpontú üzleti ötleteket. A program fókuszában olyan, az életmódhoz kapcsolódó iparágak állnak, mint például a divatipar, a lakberendezés vagy belsőépítészet.

A projekt inkubációs programot is magában foglal, így segítve a KKV-kat új üzleti lehetőségekhez jutni. Ennek keretében a program résztvevői akár 10 000-20 000 eurós anyagi támogatásban, valamint üzletstratégiai és technológiafejlesztési mentorálásban is részesülhetnek, de igénybe vehetnek jogi tanácsadást is a szellemi tulajdonjoggal és annak védelmével kapcsolatos kérdésekben. A WORTH ezen felül részvételi lehetőséget biztosít szakmai kiállításokon, és segít a KKV-knak fontos szakmai kapcsolati hálók kialakításában is.

MINTA – többrétegű moduláris szerkezet cseresznyefa furnérból készült

A COSME a 2017 és 2021 között futó WORTH I program népszerűsége és sikerei után – melynek első pályázati körében magyar részvétellel zajló projektek is kiválasztásra kerültek – most elindította a WORTH II-t, amelynek első felhívására a New European Bauhaus szellemiségét követve fenntartható, látványos és inkluzív projekteket várnak.

Az első felhívásra 2022. február 2-ig lehet jelentkezni.

forrás: WorthPartnershipProject, BudapestDesignWeek

Előző cikk

1000 FA - projekt Szombathelyen

Következő cikk

Ukrajna lendületesen erdősít




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Hartmann Tibor [83]

Mély fájdalommal értesítjük olvasóinkat, hogy HARTMANN TIBOR okleveles faipari mérnök, a FÜRLEMHO volt vezérigazgatója, 83 éves korában, türelemmel…
Exit mobile version