FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Daróczi Csaba az év természetfotósa

Naturart 2022 év természetfotója: Daróczi Csaba A halak csillagképe

November 9-én átadták a 30. alkalommal kiírt természetfotós pályázat díjait. A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legnagyobb hagyományokkal bíró természetfotós pályázatára idén 3533 képet 197-en adtak be. Az év természetfotósa címet Daróczi Csaba nyerte, Az év természetfotója az általa készített A halak csillagképe című képe lett. Az év ifjú természetfotósa Kártyás Gergő.

Daróczi Csaba Kiskunságban él, témái 99 százalékát egy 20 kilométeres körben fotózza. „Két módszerem van. Az egyik, amikor felkapom a hátizsákot, elindulok valamerre, és vagy találok valamit, vagy nem. Ha nem, akkor kirándultam egy jót, és élveztem, hogy kint vagyok a természetben. A másik, amikor meglátok egy olyan dolgot, amit úgy ítélek meg, hogy egy nagyon jó kép születhet belőle. Arra rászánok egy hetet, két hónapot, vagy akár fél évet is, hogy abból képet csináljak. Tehát vagy szerencse kell, vagy kitartás” – mesélte lapunknak a természetfotós. Azt is megtudtuk tőle, hogy szerinte nem mindig a legjobb képei nyernek a versenyeken, véleménye gyakran más, mint a zsűrié. „Amikor elkészül egy kép, óhatatlanul társul mellé egy szubjektív élmény. Amikor fél évig gyúrok egy témát, emóciók kapcsolódnak hozzá, és amikor megszületik a kép, én azt mondom róla, hogy hú, de jó. És amikor egy kívülálló meglátja, csak meghúzza a vállát, és ad rá két pontot. Ugyanakkor van, hogy sétálok a tóparton, látok valamit, ami jól néz ki, kattintok egyet, és mindenki el van tőle ájulva. Ez egy szubjektív műfaj, ezt tudomásul kell venni. Aki fotópályázatra küld képeket, annak fejet kell hajtani a zsűri döntése előtt. Nem szabad megsértődni, elkeseredni, ha nem nyer, de elbíznia sem magát, ha nyer. Ez csak egy játék, a lényeg, hogy az ember élményeket szerezzen a természetben” – avatott be a hitvallásába Daróczi Csaba.

„Fotózás közben leginkább a tökéletességre való törekvésem inspirál – mondta a 16 éves Kártyás Gergő. – Próbálom mindig a lehető legjobbat kihozni az adott körülményekből, a fényeket és a kompozíciót a legjobban beállítani. Azonban a természetfotózásban ez nem olyan egyszerű, ugyanis sokszor a téma csak egy tized másodpercig van olyan helyzetben, ami számomra megfelelő. De ha azt a pillanatot sikerül megörökíteni, az hatalmas inspirációt jelent. Valójában nem én választom a témát, hanem a téma választ engem. Amikor fotózni indulok, nagyon ritkán megyek témacentrikusan, sokkal inkább az érdekes fényhatások miatt teszem. Természetesen valamilyen szinten tudom, hogy abban az időszakban milyen fajokra számíthatok, de alapvetően mindig arra a témára koncentrálok, amit a terepen találok. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a nyertes képeim szinte teljes egészét önerőből, a lakóhelyünk 5-6 kilométeres környezetében készítettem. Emellett nagyon motiváló egy-egy elismerés, legyen szó pályázatról vagy akár személyes megkeresésről. Az, hogy melyik a legjobb kép, szubjektív dolog. Ugyanakkor szakmai szempontból sokszor valóban releváns a zsűri döntése, ugyanis tapasztalatukból adódóan tudják, hogy egy adott kép milyen értékeket hordoz.”

Kártyás Gergő Vonalkód

„Az Év természetfotósa pályázatról nyugodtan elmondhatjuk, hogy érett férfikorba lépett” – mondta a díjátadón Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke. ,,A pályázati képek között már nemcsak meghökkentő nézőpontokkal találkozhatunk, hanem felfedezhetők olyan kreatív technikák is, amelyekkel eddig még sehol, még a külföldi pályázatokon sem szembesültünk. Nyugodtan kijelenthető, hogy a vezető magyar természetfotósok nemcsak tudatosan készítik megdöbbentő látványt közvetítő képeiket, hanem képesek a technikai háttér továbbfejlesztésére is, ami egyértelműen jelzi, hogy kiemelkedő alkotókészséggel rendelkeznek.”
A megnyitó videója itt >>>

Fáth Péter, a naturArt elnöke kiemelte: nagyon magas volt a színvonal. Ezért idén a korábbinál több, 49 fotós összesen 120 pályaműve került a múzeum falaira. Idén először mobil eszközzel készített fotóval is lehetett pályázni. Bővült a pályázók köre is, és örömteli, hogy a fiatal természetfotósok idén is kitettek magukért, megnyugtató látni, hogy a fiatal generációban is mennyi tehetséggel találkozhatunk.

Kovács Norbert Ördögfióka

A kiállítás halad a korral: a képeken QR kódok vannak, ezeket beolvasva az okostelefonunkkal nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a közösségi oldalakon a fotókat elküldhetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk, megoszthatjuk őket a világhálón. Az év természetfotói – Magyarország 2022 című kötet pedig, amely magyarul és angolul jelent meg, csodálatos ajándék lehet a természetbarátok számára.

A képeket az arcivum.naturart.hu oldalon szemezgetheti. A zsűri által legjobbnak ítélt 120 fotót 2023. január 30-ig lehet megtekinteni Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban

forrás: greenfo 11-11

Előző cikk

Amazónia esőerdei pusztulnak

Következő cikk

Kassa idei karácsonyfája




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version