FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

1000 fa ültetése a cél

Szentesen két év alatt ezer fát terveznek ültetni. A lakosság bevonásával bővítené a város faállományát az önkormányzat, a tervek szerint közadakozásból fedeznék az új csemetéket.

Mint Szabó Zoltán polgármester elmondta, csökkenteni szeretnék a város légszennyezettségét. 

– Tehetünk ezért helyi szinten is, közös összefogással javíthatunk az életminőségünkön. Ezer darab fát tervezünk két év alatt elültetni, és úgy gondoljuk, hogy ez sikerülni fog – emelte ki a városvezető.

Hozzátette, 27 éve ültetik közösen a szentesiekkel az ,,új élet fákat”, valamint a lehetőségeihez mérten minden évben telepítenek új fákat is, de úgy látják, a lakosság, a vállalkozások segítsége nélkül elveszítik azt a küzdelmet, amit a városuk tiszta levegőjéért folytatnak.

Mint Berezvai Csilla, a város főkertésze közölte, a programban változó törzsvastagságú fákat kívánnak telepíteni, amelyek beszerzési költsége törzskörmérettől és fajtától függően eltérő, azonban darabonként minimum 28 ezer forintos átlag árral lehet számolni, kivétel az Erzsébet térre tervezett két kék atlaszcédrus, amelyeknek darabja 300 ezer forintba kerül.

A vállalkozói, lakossági támogatásból vásárolt fákat a Hősök Erdejébe, a Szentesi Sport- és Üdülőközpont területére, a Széchenyi Ligetbe, a Kurca mindkét partjára, az Erzsébet térre, valamint Szentes város utcáira és köztereire szeretnék telepíteni.

forrás: DÉLMAGYAR

Előző cikk

Fákat ültetnek Kulcson is

Következő cikk

Románia erdeit nem adjuk el




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version