FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

FTC focistái fákat ültettek

A Ferencváros futballistái ezúttal a pályán kívül jeleskedtek (Forrás: facebook.com/fradi.hu)

Környezetvédelmi akció keretében faültetésen vett részt csütörtökön a Ferencváros négy labdarúgója – Botka Endre, Bogdán Ádám, Pászka Lóránd és Vécsei Bálint –, a klub néhány szurkolója, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.

Az aktivitást az FTC szponzora, a Provident Pénzügyi Zrt. szervezte éves papírfelhasználásának ellensúlyozására. Szirmák Botond vezérigazgató, aki tagja az FTC elnökségének, köszöntőjében arról beszélt, hogy sok vállalat sokat tesz az ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében, és ők is ezért hozták létre a ProviGreen programot. Kiemelte, hogy a cég és az FTC számára is fontos érték a bevonás, összetartozás, és emlékeztetett a korábbi közös tevékenységekre: arra, hogy parkolót építettek mozgássérülteknek a Groupama Arénánál, a népligeti Fradi központban segítettek felújítani egy parkot, tavaly pedig közösen adták ki a Fradista leszek! című mesekönyvet.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke az eredeti elképzeléstől eltérően nem tudott jelen lenni az eseményen, de üzenetét felolvasták az aktivitásban részt vevőknek.

– Egy régi közmondás szerint, ha egy évre tervezel, akkor ültess rizst, ha húsz évre, akkor ültess fát, ha pedig a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket. Mi is így gondolkozunk a Ferencvárosnál, sosem rövid távra tervezünk – fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta: hisz abban, hogy a valódi, kimagasló teljesítményhez rendezett környezet és tisztaság kell.

– Mára elértük, hogy szurkolóinkkal együtt takarítjuk a Groupama Arénát, a B-középpel vagy éppen a Green Kids fiatal szurkolóival közösen szedjük a szemetet, gyűjtjük a hulladékot, mert mindig mindenhol rendnek kell lennie. Stadionunk környezetbarát technológiával épült, a zöld aréna programban igyekeztünk mindent megvalósítani, amit csak lehetett. Összegyűjtjük az esővizet az arénában, azzal locsolunk, azzal öblítjük a mosdóinkat is. Folyamatosan bővítjük a napelemparkunkat, elektromos töltőállomásokat létesítettünk, kivontuk a forgalomból az egyszer használatos poharakat – sorolta a klub környezetvédelmi intézkedéseit.

Ő is kitért a korábbi közös akciókra, majd úgy zárta üzenetét: – Örömmel vettünk részt ismét egy jó kezdeményezésben, sokat nem kellett gondolkodnunk a felkérésen, hiszen ez egy igazán zöld ügy, márpedig mi igazán zöldek is vagyunk.

Botka Endre, az OTP Bank Ligában címvédő és éllovas, idén Európa-liga-nyolcaddöntőig jutó futballcsapat védője, aki egy éve Galgamácsán már részt vett egy hasonló faültetésen, úgy fogalmazott: – Bízom benne, hogy társaimmal közösen segíteni tudjuk a jövő generációinak a környezetét felépíteni. Kötelességünk és egyben közös felelősségünk, hogy részt vegyünk az ilyen programokon és példát mutassunk a fiataloknak.

Horváth Attila, a cég pénzügyi igazgatója, a ProviGreen vezetője elmondta, hogy három éve indították a programot, azóta több száz munkavállaló vett részt az aktivitásokban, többek között több mint húsz tonna szemetet gyűjtöttek össze és több ezer fát ültettek el.

Ezúttal több mint száz fa és cserje került a helyére a vadaspark területén belül a köszöntőket követő jó hangulatú ültetés során.

A Hír TV összefoglalója az eseményről:

forrás: MagyarNemzet

Előző cikk

Brit királyi család faültetése

Következő cikk

Keresik az Év szaktanácsadóját




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version