FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Településfásítás – Kiszsidány

Harmadik alkalommal hirdetett Településfásítási Programot az Agrárminisztérium. Vas vármegyében három településen összesen 34 fát ültetnek el ennek köszönhetően – tájékoztatott a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A kormány célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Az Országfásítási Program sikerét jelzi az is, hogy meghirdetése óta több mint 42 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák. 

Ezúttal a tízezer fő alatti települések pályázhattak tízezer fára, és a következő fajtákból választhattak: amerikai-, ezüst-, kislevelű, valamint nagylevelű hárs, fehér eper, gömb szivarfa, hegyi és korai juhar, keskenylevelű és magas kőris, közönséges nyír, platán, puszta szil. 

Az 534 lelkes Kondorfán az egykor zenés-táncos vagy akár sportrendezvények helyszínéül szolgáló park szépült meg, az őrségi település az Országos Erdészeti Egyesület koordinálásában megvalósuló agrárminisztériumi pályázaton 11 gömbszivarfát nyert, hozzá támasztókarókat, törzset védő rácsot, és takarómulcsot. Kiszsidányban két évvel ezelőtt keskenylevelű kőriseket és platánokat ültetettek a programban, mostantól újabb tíz fa díszíti a települést. Sikeresen pályázott Csepreg is, hamarosan ott is elültetik a fákat. Vas vármegyében egyébként a VárosFa és a településfásítási programokban 2021-22-ben összesen 97 településen 2591 sorfát ültettek a Szombathelyi Erdészeti Zrt. szakembereinek közreműködésével.

forrás: VAOL

Előző cikk

Egyházashetye teremtésvédelmi kertje

Következő cikk

Szedd magad a Májusfát!




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version