FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tények a tűzifa programról – Békés vármegye

A jelenlegi adatok alapján több tízezer köbméter tűzifa átszállítását kell megszervezni Forrás: MW

A maximalizált árú tűzifa programban eddig vármegyénkben mintegy 8500 háztartás összesen 62 ezer köbméter tűzifára adott le igénylést. A Békésben igényelt mennyiség több mint 93 százaléka kemény lombos tűzifára érkezett, ami a DALERD Dél-Alföldi Erdészeti Zrt. közel három évi Békés vármegyei tűzifa termelésének felel meg. Ebből adódóan az igények jelentős részét nem saját fakitermelésből, hanem a fában gazdagabb Dunántúlról, társerdőgazdaságok által átszállított faanyaggal szolgálja ki a társaság.

A DALERD tapasztalatai szerint azok, akik rendszeresen tűzifával fűtenek, már korábban beszerezték a szükséges mennyiséget jóval a program meghirdetése előtt. Az igénylők legnagyobb része ennek megfelelően a következő fűtési idényre vásárolt, vagy csak biztonsági tartalékot képzett a programban való részvételével – tájékoztatott Fazekas József, a cég termelési vezérigazgató-helyettese.

A szakember hozzátette, az igénylések a kiadott kormányrendelet szerint zajlanak.

– Az ezzel kapcsolatos részleteket a lakosság a társaság dalerd.hu címen elérhető honlapján közzétett tájékoztató anyagokból ismerheti meg – emelte ki.

Levélben küldenek tájékoztatást

A két vármegyében, Békésben és Csongrád-Csanádban regisztrált, még ki nem szolgált több mint tízezer igénylőnek levélben küldenek tájékoztatást, egyben kérték a megrendelt faanyag mennyiségének megfelelő előleg befizetését. Erre azért van szükség, mert igen nagy a megrendelésüket idő közben módosítók vagy lemondók aránya. Jelenlegi adatok alapján több tízezer köbméter tűzifa átszállítását kell megszervezni, míg a lemondások miatt nehezen tervezhető a famennyiség, illetve a vasúti és közúti szállítói kapacitás. Az előleget befizetők között már ritkán fordul elő lemondás, vagy módosítás, így a szállítás szervezhető, a kiszolgáláshoz szükséges faanyag pedig rendelkezésre fog állni.

Hat átvételi pont üzemel Békésben

Kérdésünkre kifejtette, jelenleg a DALERD Zrt. működési területén tizennyolc átvételi pontot üzemeltetnek, ebből Békés vármegyében hatot. Emellett saját fakitermelésekből is folyamatosan zajlik a kiszolgálás tő mellől is, illetve a vagonban átszállított faanyag kiszállítása is folyik több állomásról, mint például Békéscsabáról, ahová vasútbiztonsági okokból a lakosság saját járművel nem mehet be.

Máshonnan szállítanak ide fát

A szakember megerősítette, Békés vármegye az ország legkevésbé erdősült megyéje, erdősültsége alig 4 százalékos. Ilyen alacsony erdősültség mellett helyi termelésből nem lehetséges a lakosság tűzifa igényének kiszolgálása. Az Agrárminisztérium rendelkezése alapján a lakossági igény kiszolgálása érdekében jelenleg több állami erdőgazdaság szállít át tűzifát a DALERD Zrt.-hez, melynek kiosztását a társaság valósítja meg. Emiatt találkozhatnak a megrendelők olyan fafajokkal, és méretekkel is, amit Békésben kitermelt tűzifa esetén eddig nem tapasztaltak.

Kérdésünkre hangsúlyozta, a kormányrendelet szerint az igényelt tűzifa hazaszállítása, és a saját fűtőberendezéshez szükséges méretűre való feldarabolása a vevő feladata.

Leegyeztetik a szállítás részleteit

– Ebben természetesen igyekszünk segíteni a lakosságnak olyan szállítójármű, vagy rakodógép közvetítésével, ami a megrendelő részére a köztük történt megegyezés alapján elszállítja a tűzifát – fogalmazott. – Mezőgazdasági megye lévén sok megrendelő érkezik saját traktorral és pótkocsival az átadási pontra, de az átszállított akár 50-60 centiméter vastag, 2-3 méter hosszú tűzifa rakodásához saját szállító jármű esetén általában szükséges rakodógép igénybevétele is. A DALERD erdészei a rendelkezésre álló készlet ismeretében a megrendelés sorrendjéhez igazodva felhívják az igénylőket, leegyeztetik a szállítás részleteit.

forrás: BEOL 04-14

Előző cikk

Kecskeméti Arborétum verspályázata

Következő cikk

Erdészeti szakmunkástanulók versenyeztek Ásotthalmon




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version