FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Átadták a Sarkad-Remetei Vadászházat

Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági törekvésekkel összhangban folyamatosan bővítik és korszerűsítik turisztikai hálózatukat.

Az állami erdőgazdaságok a Téry Ödön Program és az Aktív Magyarország Program révén több mint 3 milliárd forintot fordíthattak 2017 és 2022 között ökoturisztikai infrastruktúrájuk fejlesztésére az Agrárminisztérium pályázatai mellett.

Fotó: Vermes Tibor

A Gyula mellett található, korábbi elzárt Vadászház ma már vendégházként működik, amely nyitva áll az aktív turizmus kedvelői előtt. A közel hatvanéves épület fennállása óta több kisebb – nagyobb felújításon, átalakításon esett át. A korszerűsített vendégház a most befejezett felújítás révén már vezetékes ivóvízzel is ellátott. Tíz szobával, modern konyhával, étteremmel és külső rendezvénytérrel várja a vendégeket. Az épület felújítására az Agrárminisztérium 70 millió forint támogatást nyújtott. A munka 87.8 millió Ft-ból valósult meg, melyhez a DALERD Zrt. saját forrásból biztosította a támogatáson felüli részt.

Fotó: Vermes Tibor

A közcélok megvalósulása az állami erdőgazdaságok egyik fontos feladata. Az elmúlt időszakban átértékelődött az erdők szerepe, a gazdasági hasznon túl kiemelten fontos, hogy az erdők a köz javát szolgálják, enyhítsék a klímaváltozás hatásait és rekreációs lehetőséget nyújtsanak, ezért fontosak a fejlesztések az állami erdőgazdaságoknál, melyek a következő években is folytatódnak – emelte ki Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztályának vezetője átadó beszédében.

A Fekete Körös mentén elterülő Gyula – Városerdő, Mályvádi és Remetei erdőtömb a térség legnagyobb egybefüggő erdőterülete, mely különleges elhelyezkedésével, természeti értékeivel, kiemelkedő vadászati lehetőségével évtizedek óta vonzza a természetszeretőket. A körösök vidéke még így, a töltésekkel megzabolázott folyókkal, levágott holtágakkal, időszakos kis vízfolyásokkal is izgalmas turistacélpont. A megújult Sarkad-Remetei Vadászház a gazdag történelmi, kulturális repertoárral, gasztronómiai rendezvényekkel és a híres gyógyvízzel hívogató Gyulától mindössze 6 kilométerre, a Fekete-Körös mellett található erdei környezetben várja a kirándulókat.

forrás: AM Sajtóiroda

Előző cikk

Módosult az erdőtörvény (is)

Következő cikk

Csodaerdőkkel és kertekkel csábít Zala



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések