Nemcsak nehézkesen indult 2023. július 1-én az új, 35 évre a Mol leányvállalatának adott hulladékkoncesszió, hanem úgy tűnik, elképesztően drága is.
Korábban az derült ki, hogy a hazainál közel háromszor magasabb bérszínvonalú Ausztriában kevesebb pénzből sikerült a főbb hulladéktípusok visszagyűjtését megszervezni, mint a MOHU-Mol Hulladékgazdasági Zrt.-nek. De nem az osztrákok találtak ki valami különlegesen hatékony rendszert.
A hazai érintettek szerint az eddigi 80 milliárd forintos termékdíj helyett a most életbe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben (EPR) a gyártóknak várhatóan 230-300 milliárd forintot kell fizetni azért, hogy az általuk gyártott termékek begyűjtését és újrahasznosítását a MOHU majd elvégezze.
Pethő Zsolt, a MOHU vezetője a hvg.hu-nak erre azt mondta, hogy “abból fakad, hogy a korábban megállapított környezetvédelmi termékdíjak nem tükrözték az adott termék hulladékká válása után felmerülő valós költségeket.”
Megkerestük a Mol sajtóosztályát, hogy szerintük a magyar hulladékkezelési rendszer európai összehasonlításban miért ilyen drága, ám kérdéseinkre konkrét, érdemi választ nem adtak.
- Van információjuk arról, hogy a hazai EPR költségek európai összehasonlításban mekkora terhet jelentenek a hazai vállalatoknak és fogyasztóknak? - Az EU elvek alapján bevezetett EPR már 2018 óta több tagállamban sikeresen működik. Magyarországon ezt 2023-tól egyszerre vezetik be, ezért ennek a hatása eleinte jobban érezhető. Az alapelv itt is ugyanaz, mint az EU-ban mindenhol – a termékből származó hulladék költségeiért a gyártónak kell felelnie, és az EPR díj pedig kizárólag azt a költséget fedezi, ami a hulladék kezeléséért jár. Az EU-s hulladék célértékeket mindenhol teljesíteni kell, és az EPR rendszer ezt támogatja.
A fenti gyűjtésünk a Packaging Recovery Organisation Europe jelentése alapján készült, azon országokat vettük figyelembe, ahol a magyarral összevehető EPR-rendszerek működnek. Az összehasonlítás nem lehet tökéletes az egyes eltérések miatt, de a nagyságrendi különbségek olyan nagyok, hogy az egyes részletszabályok eltéréseinek nincs is igazán nagy szerepe: az európai mezőnyből a magyar rendszer messze kilóg magas áraival.
Hazánkkal 15 országot lehetett összehasonlítani, és azokat a hulladéktípusokat mutattuk ki, amik Magyarországon is megjelennek az EPR-rendszerben. Emellett feltüntettük a hazai rendszerben nem szereplő alumínium és PET árakat is.
Jól látható, hogy szinte minden kategóriában a legmagasabbak az EPR-díjak Magyarországon. A műanyagok után fizetendő EPR-díj Svédországban és Csehországban, a fa csomagolás négy másik országban drágább, de a papír és karton csomagolás, illetve a fém csomagolás EPR díja Európa-bajnok a MOL rendszerében.
A négy fő hulladékkategóriában, amire minden országban volt EPR-ár, kiszámoltuk, hogy mekkora lenne a hazai termelők költsége, ha a Mol rendszerében, illetve ha más, alapvetően fejlettebb és jóval magasabb jövedelmi színvonalú országban termelnének. Ahogy az alábbi ábrán látható, a korábbi termékdíjas rendszer Európa középmezőnyébe tartozott, a MOHU hulladékrendszerében a magyar termelők háromszorosát fizetik, mint 14 európai ország átlaga alapján máshol.
A fenti számításban csak a 2020-as magyarországi csomagolási hulladék mennyiségének 88 százalék szerepelt, amire minden országban sikerült adatokat találni. A termelt csomagolási anyagok és a keletkező hulladék mennyisége sem teljesen esik egybe, de megközelítő számításnak ez megfelelő részletességű.
A legfontosabb hulladékáramokkal kalkulálva is nagyon közel van a négy fő hulladékáram mennyiségéből számított termékdíj költség a 2022-ben ténylegesen befolyt 80 milliárdos tényhez. Ha ugyanezekre az új EPR-díjakat is kalkuláljuk, akkor a hazai csomagolási hulladék felhasználók 280-290 milliárd forint költséggel számolhatnak éves szinten, ami 3,5-szeresére emeli eddigi költségeiket.
Pedig változásra biztosan szükség lenne, mert Magyarország a hulladékok újrahasznosításában is az utolsók egyike az EU-ban, ahogy az az alábbi grafikonon látható.
Az utolsó, 2020-as adatok alapján Magyarország szinte minden kategóriában az utolsó harmadban van. Egyedül a papírban áll jobban az ország – amiben a MOHU megjelenése a hatszorosára emelte a termelők költségeit egyes papírtermékek, illetve háromszorosára mások esetében (a kartonok ára 57 forint volt, de az italos kartoné 19 forint, a papíré 19 forint. Mostantól egységesen 173 forint). Ráadásul a lemaradás legfőbb oka, hogy a lakossági hulladékok esetében nagyon alacsony a szelektív gyűjtés, míg a vállalatoknál sokkal közelebb áll az uniós szinthez.
Kíváncsiak lettünk volna, hogy a MOHU szerint reálisak-e a számításaink, de konkrét választ nem adtak arra, hogy éves szinten tényleg 230-300 milliárdos EPR-költség várható-e: Mint írták, “a jövő évi EPR bevételek meghatározása az idei második féléves adatok alapján kerül meghatározásra.”
Ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk a fémhulladékok példáján keresztül, hiába nő meg rendkívül a MOHU bevétele a termékdíjakhoz képest, az átvett hulladékért jóval alacsonyabb árat adnak, mint a piaci. A nagyon alacsony átvételi árakkal kapcsolatban a MOHU azt írta, hogy “az árakat a nemzetközi jegyzésárak és speciális földrajzi viszonyok benchmarkja határozza meg a jelenlegi piaci árakhoz hasonlítva.” Mivel a nemzetközi piaci árak nem változtak érdemben, ahogy Magyarország földrajzi helyzete sem, érthetetlennek tűnik az átvételi árak óriási mértékű csökkenése.
A vállalatoknak az fáj a legjobban, hogy nagyon erőteljesen emelkedik az eddigi termékdíj helyett gyártói felelősségi rendszerben fizetendő díj. Minden csomagolóanyag és a külön meghatározott anyagok után meg kell ezt fizetni, ami számításaink szerint egy százalékkal dobhatja meg az Európa-bajnok magyar inflációt.
A két díj eltérő kategóriákat használ részben a hulladéktípusokra, de összehasonlítva jól látható, hogy egyrészt több termékre kell megfizetni, illetve minden esetben jelentős a növekedés. Környezetvédelmi szempontból viszont erősen megkérdőjelezhető, hogy a műanyag zacskók és a lebomlónak mondott, ám csak speciális körülmények között komposztálható zacskók díja végső soron csökken, ezek ugyanis már nem képeznek kiemelt kategóriát.
Megpróbáljuk néhány példán szemléltetni, hogy mennyire nem életszerűen állapították meg az EPR díjakat. Az irodai papír 128 forintos EPR díja kilónként nemcsak azért sok, mert eddig 19 forint volt. Egy ezer darabos A4-es papír után, aminek kilója körülbelül 700 forint, a korábbi termékdíj a termék árának 3 százaléka volt, az új 128 forintos EPR-díj 18 százaléka, ami aránytalanul soknak tűnik.
A csomagolási papír azonban ennél olcsóbb: például a többrétegű papírból készült orsó kilója körülbelül 200 forint, ezután kell szinte ugyanekkora összegű termékdíjat fizetni. A csomagolási papír EPR díja ugyanis 171 forint. Elég nehezen érthető, miért kerül a begyűjtés annyiba, mint a gyártás és kiszállítás – ráadásul a használt papírért még fizetnek is a papírgyárak.
Nemcsak a rekorder díj miatt fogják a fejüket a cégek
A vállalatok jelentős része egyébként a mai napig nem érti, hogy kell-e regisztrálniuk a MOHU rendszerébe, és ha igen, hogyan. A cég honlapján mindössze egy pár bekezdéses információ van erről. Talán ez lehet az oka, hogy a vállalatok jelentős része nem is regisztrált a rendszer indulásáig: ahogy a MOHU-nál elmondták:
Az intézményi elkülönítetten gyűjtött hulladék volumenének közel 30 százalékát termelő szervezetek nem regisztráltak még a MOHU-nál.
Mivel a darabszámot nem adta meg a MOHU, feltételezhető, hogy még mindig cégek tízezrei nem regisztráltak.
A megrendelés sem igazán működik, mert a MOHU informatikai rendszere az indulás előtti napokban gyakorlatilag elérhetetlen volt, és vállalati vezetők elmondása szerint azóta is akadozik.
De aki sikeresen belépett, az sem biztosan örülhetett: mert olyan vállalatok is megjelentek az alvállalkozói listában, akik le sem szerződtek a MOHU-val, és ez jogilag is aggályos lehet. Rákérdeztünk az okokra, amire a MOHU azt válaszolta: “A hulladékbirtokos regisztráció indulásakor minden cég, aki pályázatott bekerült a rendszerbe, ezért fordulhatott elő, hogy olyan cég is megjelent, aki még nem szerződött. Csak azon cégek kerültek ki a rendszerből időközben, akikkel nem állapodott meg a MOHU”.
A költségvetés nem jár jobban az új rendszerrel
A vállalatok a fentiek alapján a következő évben legalább 200 milliárd forintnyi többletköltségre számíthatnak, aminek java részét a fogyasztókra lesznek kénytelenek áthárítani. Azonban nem csak ők járnak rosszul: a költségvetés 2024-es tervezete szerint a MOL hulladékkoncessziója egyáltalán nem csökkenti az állami kiadásokat sem.
A 2022-es 93 milliárd forintos támogatást kapó Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-t. (NHKV) meg fogja vásárolni a MOHU. Ezt a jövőben már nem kell támogatni. Ez a szervezet fizette a rezsicsökkentett lakossági szemétszállítást a szolgáltatók felé.
A MOHU-nak a továbbiakban a termékdíjakból kell finanszírozni egyrészt a rezsicsökkentett lakossági személyszállítást, aminek forrásigénye az infláció miatt bizonyosan növekszik, és évi 100 milliárd forint felé is nőhet.
Eddig a piac vállalati hulladékkezelést meg tudta oldani a vállalatok saját költségén. Ezek a szállítási díjak a jövőben ugyanúgy megmaradnak, csak a MOHU-nak kell fizetni a nem értékes hulladék iránt, az értékkel bíró hulladékok után pedig ugyan nem piaci alapon, hanem a MOHU belátása szerint, de kapnak pénzt a vállalatok, intézmények. Így összességében a MOHU ugyanazt a munkát végzi el nagyjából hasonló költségek mellett, mint az eddigi piaci szolgáltatók.
Nem csak drága, nincs is alátámasztva
Azért sem tudhatjuk, hogy miért pont így határozta meg a kormányzat az EPR-díjakat, mert a saját szabályaikat sem tartják be. A termékdíjat váltó EPR rendszerről szóló kormányrendelet előírja, hogy az átvételi árak kialakításában fórumot és díjtanácsot kell létrehozni hulladékáramonként.
Magyarán az adott terület érintettjei, például a kartonpapírgyártók, a begyűjtésért felelős szervezetként a MOHU, a terméket felhasználó vállalatok és az újrahasznosításban érintetteknek le kellene ülni, és kitalálni, hogyan lehet minél nagyobb arányban – de legalább az uniós irányelvekben meghatározott mértékig – újrahasznosítani. Ez a papír esetében 2030-ra 85 százalékot jelent.
Azonban a kormány rendeleti úton hirdette ki a a díjakat. Kerestük a témában illetékes Energiaügyi Minisztériumot, de egy hét alatt sem kaptunk választ tőlük.
A hivatkozott rendelet szerint rendszeres párbeszédet kell biztosítani az EPR-díjak kapcsán. Ezért termékáramonként működő országos konzultatív testületeket kell létrehozni, amelyek
- kiterjesztett gyártói felelősség fórumok
- kiterjesztett gyártói felelősség díjtanácsok
Ezek tagjai nagyon tágak: a fórumok esetében a gyártók, az újrahasznosítását végző vállalatok, körforgásos termékek értékesítői, a MOHU, a hulladékért felelős állami hivatal (MEKH), hulladékgazdálkodási hatóság, miniszter képviselője, de a települési önkormányzatok képviselői és a civilek is.
A díjtanácsnak öt tagja lenne, a gyártók, a hulladékhasznosítók, a MOHU, a MEKH és az energiaügyi miniszter képviselője. Az ő feladatuk lenne, hogy segítsék a MEKH munkáját, ami alapján meghatározza a koncessziós szerződéshez kapcsolódó árakat, az elismerhető költségeket, például az önkormányzatok által végzett települési hulladékszállítás esetében A MEKH saját rendelete is tartalmazza, hogy a díjtanácsok javaslata alapján kellett volna megállapítani az EPR díjait.
Egyik testületről sem hallott senki a szakmai forrásaink szerint, így kétséges a törvényességi háttere annak, hogy mennyire felelt meg a MEKH díjmegállapítása. A hivatal új területként kapta meg a hulladékkezelést, egy hosszabb bekezdésnyi szöveg került fel összesen a terültről a honlapjukra. Ahogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal neve is mutatja, nem ez a fő profiljuk.
Megkerestük a MEKH-et is, ahol elmondták hogy ezek a tanácsok a jelenlegi EPR-díjakra nem vonatkoznak, tehát majd csak a jövőben fogják ezeket létrehozni, ugyanis “a díjtanácsról szóló kormányrendeleti szabályok a díjelőkészítési időszak folyamán léptek hatályba, a következő díjelőkészítésre már ezek alapján tud sor kerülni.”
Nem csak minket érdekelt volna, a szakmai szervezetek sem kapnak választ. Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke a Telex podcastjában beszélt arról, hogy ők sem kaphattak hozzáférést a számításokhoz. Ő is arról beszélt, hogy Európában kiemelkedően magasak a költségek.
Azt várja a MOHU és az állam, hogy bemondásra higgyük el, bármilyen érdemi indoklás, számítás és alátámasztás nélkül, hogy életszerűek és indokoltak azok a költségek, amivel a hazai hulladékkezelés költségét 3,5-szeresére emelik.
A körforgásos gazdaság megteremtésében, a környezet védelmében nem látszik semmilyen érdemi előrelépés, a kaotikus viszonyok inkább a visszalépés irányába mutatnak. Továbbra sem lehet arra választ kapni, a Mol-on kívül kinek jó az egész nemzetközi szinten is példátlan hulladékkoncesszió.
Senki nem láthatja, hogy milyen alapon sikerült Európa legdrágább hulladékkezelési rendszerét megalkotnia, de a hatásaival mindenki találkozni fog a boltokban: az élelmiszerek ára várhatóan 3 százalékkal növekedhetnek az év második felében.
forrás: G7
