FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

IKEA árai nálunk magasabbak

kép: Branstetter Sándor, MTI/MTVA

Nagy felháborodást váltott ki a magyar Redditen, hogy bizonyos termékek jóval olcsóbbak a németországi IKEA-áruházakban, mint Magyarországon. De akkor még nem nézték meg a svédországi árakat! Találtunk olyan terméket, amely Svédországban több mint 50 ezer forinttal olcsóbb, mint Magyarországon…

A magyar Reddit-közösségben a napokban okozott felháborodást, hogy mennyivel olcsóbbak egyes IKEA-termékek Németországban, mint itthon, és valóban, minimum 20 százalékos az eltérés a vizsgált termékek kinti, euróból forintra átváltott, és hazai árában. A Pénzcentrum most ennél egy fokkal továbbment, és megnéztük azt is, hogy mennyibe kerülnek a redditezők által összehasonlított termékek az IKEA őzhazájában, Svédországban.

Hát jött is a nagy meglepetés, ugyanis Svédországban, ahol júniusban 6,3 százalék volt az infláció, és a legvérzivatarosabb időkben sem ment 11 százalék fölé, ott a kilencből csupán egy termék volt a vizsgáltak közül, ami minimálisan drágább, mint itthon!

Ez nem volt más, mint a Lagan hűtőszekrény, amely kint 4495 koronába, átszámolva kb. 146 ezer forintba kerül, mialatt Magyarországon 139 900 forintot kérnek érte – Németországban pedig 115 ezerért kapható. Viszont a Klippan 2 személyes kanapé és a Malm szekrény is több mint 50 százalékkal olcsóbb Svédországban, mint itthon. Sőt, a Huvudroll húsmentes golyó majdnem feleannyiba kerül.

Érdekesség még, hogy a Micke íróasztal például a három felsorolt ország közül Németországban a legolcsóbb (ahol egyébként júniusban már csak 5,5 százalék volt az infláció, júliusban pedig 5,3), átszámolva kb. 34 600 forint, Svédországban ugyanez kicsit több mint 42 ezerbe kerül forintra váltva, itthon pedig majdnem 45 ezerbe! A teljes listát alább mutatjuk, egy eurót 385 forintnak számoltunk, a svéd koronát pedig 32,5-ön váltottuk át forintra:

A nyugati olcsóságot egyfelől az alacsonyabb áfatartalommal lehet magyarázni, hiszen mialatt itthon 27 százalékos a forgalmi adó, addig Németországban a bútorokra 19 százalékos, Svédországban pedig 25 százalékos. Egyes termékeknél a logisztikai költségek is magyarázhatják az árkülönbségeket, legalábbis az IKEA termékeit javarészt Svédországban, Németországban, Lengyelországban és Kínában gyártják – illetve Sopronban is van egy kb. 500 főt foglalkoztató üzem, itt főképp konyhabútorok készülnek a honlapjuk szerint.

Borzasztóan megdrágultak a bútorok

A Pénzcentrum az IKEA hazai kínálatának árazásával külön cikksorozatban is foglalkozik, mint a múlt hónapban készített gyűjtésünkben a 21 vizsgált termék között – a márciusi gyűjtéssel ellentétben – több olyan bútort is találtunk, aminek csökkent az ára. Ráadásul 15 terméknek nemhogy nem lett drágább, de változatlan maradt az ára a bútorlánc hazai üzleteiben.

Viszont ez a szomorú tényeken nem változtat: például a Hemnes 8 fiókos komód 64 990 forintba került még 4 évvel ezelőtt, most júliusban viszont 129 900 forintot kellett érte fizetni, azaz dupla annyiba került. A Knoxhult konyháért pedig 2019-ben 39 990 forintot kellett fizetni Magyarországon, júliusban viszont már 109 480 forintba került ugyanaz a termék. Az Ingatorp meghosszabbítható asztal 4 évvel ezelőtt még 59 990 forintért volt megvásárolható, idén júliusban ugyanez már 129 900 forintba került.

De nem csak a svéd bútorláncnál drágultak meg brutálisan a bútorok, a Központi Statisztikai Hivatal átlagár-statisztikái szerint például júliusban egy étkezőasztal átlagosan 8,4 százalékkal került többe, mint januárban. A konyhaszekrény alsórész 4,3 százalékkal drágult az év elejéhez képet, viszont az ülőgarnitúrának minimálisan csökkent az átlagára az év első hónapjához képest.

Ha tavaly júliushoz viszonyítunk, akkor viszont az étkezőasztal negyedével kerül többe ma, mint 2022 azonos hónapjában. A konyhaszekrény ára 13,5 százalékot emelkedett, az ülőgarnitúra pedig 7,5 százalékkal kerül többe manapság, mint egy évvel ezelőtt.

2021 júliusához képest az asztal ára már majdnem 63 százalékkal emelkedett, a konyhaszekrény 43 százalékkal kerül többe átlagosan ma, mint 2 évvel ezelőtt az ülőgarnitúra ára pedig 25,2 százalékkal emelkedett két év leforgása alatt.

forrás: pénzcentrum

Előző cikk

Faültetés koktélokkal

Következő cikk

Megvannak az Álljon meg egy novellára! pályázat nyertesei




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version