Egy új – nemzetközi kutatói gárda közreműködésével készült – tanulmány kimutatta, hogy a nem kezelt erdőkben a fák elsősorban a kölcsönös versengés miatt idő előtt elpusztulnak, bennük a fanövekmény (fahozam, fatermés) akár 40 %-a is elveszik.
Heves politikai és társadalmi vita tárgya, hogy az erdők hozzájárulhatnak-e az éghajlatváltozás mérsékléséhez azáltal, hogy elnyelik a szén-dioxidot a légkörből, és a szenet fában és biomasszában tárolják. Ebben az összefüggésben a vita gyakran csak a fahasználat és a további hasznosítási lehetőségek két látszólagos ellentétes pólusára összpontosít.
Ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a természetes verseny jelentőségét az állomány és a növekmény fejlődésében, és így a szén-dioxid tárolásában a nem kezelt erdőkben. Az Osztrák Szövetségi Erdészeti Kutatóközpont (BFW – Bundesforschungszentrums für Wald) közreműködésével készült új tanulmány most fontos adatbázist szolgáltat, és először mutatja ki, hogy a nem kezelt erdőállományokban a teljes fatermelés 30-40%-a a verseny okozta pusztulás miatt a holtfa-frakcióban vész el. A tanulmány az “Forest Ecology and Management” című tudományos folyóiratban jelent meg.
A fák közötti versengés korábbi (gyorsabb) elhaláshoz vezet
Amikor a különböző fafajok növekedési teljesítményéről és szén-dioxid-felvevő képességéről beszélnek, általában azokra az egyes fákra gondolnak, amelyek szabadon, verseny nélkül fejlődhetnek, és így idős korban is jó növekedést érnek el, és ezáltal sok szén-dioxidot vesznek fel a légkörből. Az erdőben azonban a fák közötti kölcsönhatás nagyon meghatározó szerepet játszik, és gondoskodik arról, hogy a fák nagy része idő előtt elpusztuljon. Ahol a természetes regeneráció során még csemeték ezrei küzdenek a napsütötte helyért, ott néhány évtized múlva már csak egyetlen fa van.
“Amikor az állományfejlődés során a növő fák sűrűsége egy területen túl nagy lesz, néhányuk elpusztul. És az összes fa 5-20 százaléka pusztul el minden évben, ahogy ez a tanulmány is mutatja” – mondja Thomas Ledermann, a BFW erdőnövekedési szakértője és társszerzője.
Ehhez Európa nagy részeiről származó 476 hosszú távú kísérleti parcella adatait használták fel. Ezek a hosszú távú növekedési és terméshozam-kísérletek nemzetközi hálózatához tartoznak, és a növekedés folyamatos nyilvántartását tartalmazzák, többek között 100-150 éven keresztül, teljesen beültetett, kezeletlen vagy alig kezelt állományokban.
A növekedési teljesítmény és a szénfelvétel csökken az idősebb erdőkben
A fejlődés kezdetén az erdőállományok növekedése gyorsan növekszik, és nagy mennyiségű szenet kötnek meg. Ez növeli ezen állományok szénkészletét. A fafajtól és a termőhely minőségétől függően a növekedés és a szénfelvétel 40-120 év körül éri el a csúcspontját. Ezt követően a növekedés és a szénfelvétel csökken, mivel az idősebb fák pusztulásával felszabaduló állóhelyet a megmaradó fák már nem tudják olyan hatékonyan kihasználni. A fiatal korszak végére az állomány már több szenet vesz fel, mint amennyi 100-150 év elteltével az álló fákban tárolódik.
A jelen tanulmány kizárólag a nem kezelt, egy-egy fafajjal rendelkező, egyenletes korú erdőkre vonatkozó adatokra hivatkozik, és nem veszi figyelembe a talajban tárolt szenet. Mivel azonban az európai erdők egyharmada jelenleg még mindig egy fafajból áll, és mivel a vegyes erdők is gyakran nagyszámú kis facsoportból állnak, a növekedés és a szénfelvétel verseny okozta csökkenése sok esetben releváns.
Szénfelvétel és tárolás
Az, hogy az erdőnek a jövőben inkább szén-dioxid-nyelőként vagy szén-dioxid-tárolóként kell-e működnie, valószínűleg sokak számára szőrszálhasogatásnak tűnik. Az erdőgazdálkodás és az éghajlatváltozás mérséklése szempontjából azonban a különbség óriási.
“A gazdálkodás a fákat még a természetes pusztulásuk előtt eltávolítja, így a beavatkozás az éghajlatváltozás mérséklése szempontjából optimális időpontban történik. A fát faipari termékekké lehet feldolgozni, és ezek továbbra is tárolják a szenet. Vagy a fosszilis tüzelőanyagokat lehet helyettesíteni” – magyarázza Peter Mayer, a BFW vezetője.
Ugyanakkor a megmaradó fák nagyobb növekedéssel és jobb vitalitással reagálnak. Ha viszont a fák az erdőben maradnak, akkor elpusztulnak, és a felvett szén-dioxid egy része visszakerül a légkörbe.
Az éghajlatvédelem szempontjából az erdőgazdálkodásnak kiegyensúlyozott kapcsolatot kell biztosítania a fiatal és az idős erdők között, hogy a növekedési ütem és a szén-dioxid-felvétel ne legyen túl nagy ingadozásoknak kitéve.
A holtfát támogatni kell, de mennyire?
Az erdő azonban a növények, állatok és gombák számára is fontos élőhely, és ezeknek minimális mennyiségű haldokló és elhalt fára van szükségük. Ezért még egy optimális szén-dioxid-felvételű erdőben is támogatni és megőrizni kell bizonyos mennyiségű holtfát. Az új tanulmányban a különböző fafajok esetében meghatározott, természetes versengés miatti veszteség százalékos aránya indikátorként szolgálhat az erdőgazdálkodás és az erdőgazdálkodási tevékenységek megszüntetése közötti döntésekhez.
Eredeti publikáció: Hans Pretzsch et al. (2023):
Versenyen alapuló faelhalás és faanyagkiesés. A nettó elsődleges termelékenység lényeges összetevője.
Forest Ecology and Management, https://doi.org/10.1016/j.foreco.2023.121204.
szerk/ford: Tóth János, forrás: ForstPraxis
