FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Külön világ erdőfoltokban

Az emberek által lényegében emberek által háborítatlanul meghagyott erdősztyeppek és kurgánok élővilágát Gallé Róbert, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának főmunkatársa, mutatta be.

Az Alföldön számos erdőssztyepp-folt és kunhalom védi szigetként a hajdani élővilágot. Az Ökológiai Kutatóközpont egyik legújabb kutatásában e fragmentált élőhelyek biodiverzitását térképezték fel, és azt találták, hogy kis méretük ellenére is hatalmas természetvédelmi értékkel bírnak. Ezek az élőhelyek például legalább százötven pókfajnak adnak otthont, amelyek között van olyan is, amit már több mint száz éve nem látott senki, sőt a tudomány számára teljesen ismeretlen faj is – áll a kutatóközpont honlapjának felvezetőjében.

“Ezek természetes élőhelyek, rendkívül szárazak” – mondta az Utópia adásában Gallé Róbert, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportjának főmunkatársa. Elmondta, az erdősztyeppek száraz gyepek és a bennük álló kisebb erdőfoltokból álló terület. Hozzátette, e területeken a nyár forró, a tél viszont kifejezetten hideg, vagyis az évi (és napi) hőingás szélsőségesen nagy. E területek faunája tehát az extremitásokhoz alkalmazkodott. Az emberi eredetű kunhalmok, vagy kurgánok több ezer év alatt alakították ki életközösségüket. Amelyet igazán nem fenyeget emberi beavatkozás, hiszen az egykori temetkezési helyek, meredek oldalfalú dombok. 

Ezek az élőhelyek azért értékesek ökológiai szempontból, mert egy részükön sohasem történt emberi beavatkozás, például szántás, ami teljes egészében megszüntette volna az életközösséget. Így az ökoszisztéma hosszú ideje változatlannak mondható.

Épp ezért e területek flórája és faunája természetvédelmi szempontból kivételesen értékes.

A teljes beszélgetést ide kattintva, a műsor első felében hallgathatják meg.

forrás: KlubRádió

Előző cikk

Közösségi fadarabolás - Petőfiszállás

Következő cikk

KAP pályázatok - februártól




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version