FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

SOE: 1318 új fa a Hűségerdőben

Fotó: Soproni Egyetem

2021-ben, a népszavazás centenáriumi évében indult útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös faültetési programja, melynek vállalása, hogy a Soproni Parkerdőben minden évben annyi fát ültetnek el, ahány hallgató az adott évben megkezdi tanulmányait a Soproni Egyetemen. A Soproni Egyetemen csúcsot döntve 2023 szeptemberében 1318 új hallgató kezdte meg tanulmányait, ez pedig azt is jelenti, hogy pontosan ugyanennyi új fa fog gyökeret ereszteni.

November 21-én a kora reggel órákban az Erdőmérnöki és a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar lelkes hallgatói kezdték meg a faültetést, akiket prof. dr. Alpár Tibor, a Soproni Egyetem rektorhelyettese köszöntött, majd felidézte a fenntarthatóság ma mindennél aktuálisabb üzenetét.

Fotó: Soproni Egyetem

A Tanulmányi Erdőgazdaság képviseletében Ábrahám István vezérigazgató-helyettes hívta fel a jelenlévők figyelmét a faültetés jelentőségére, kiemelve, hogy aki fát ültet, az valóban bízik a jövőben, hiszen az elültetett facsemeték sok esetben évtizedekig, de akár évszázadokig is szimbolizálják azt a hosszútávú elkötelezettséget, amelyet a természet és a fenntartható jövő iránt érzünk.

Fotó: Soproni Egyetem

A gyakorlati tudnivalókról dr. Folcz Ádám, a TAEG Zrt. termelési és kereskedelmi igazgatója adott tájékoztatást, majd jókedvűen láttak munkához az első- és felsőbb éves hallgatók.

Fotó: Soproni Egyetem

A nap második részében a Benedek Elek Pedagógiai és a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar képviselői is ásót ragadtak, akiket már dr. Katona György oktatási rektorhelyettes látott el szellemi útravalóval, kiemelve, hogy mindez befektetés egy olyan jövőbe, amely meghatározhatja a fát ültető hallgatók, azok gyermekei és unokái jövőjét.

Fotó: Soproni Egyetem

A kezdeményezés nemcsak a jelenlegi hallgatókat, hanem a jövő generációit is ösztönzi a környezettudatosságra és a fenntarthatóságra. Az évente történő ültetéssel különböző korúak lesznek a fák, hasonlóan egy természetes erdőhöz, amely segíti az erdő életképessé válását, megerősödését. A hallgatók elsősorban kocsányos tölgyet ültetnek, azonban ugyancsak az ellenálló képesség javításáért a cél egy elegyes erdő kialakítása, így a kocsányosok mellé más fafajok is kerülnek.

Fotó: Soproni Egyetem

Forrás: sopronmedia.hu

Előző cikk

Európai biomassza puzzle

Következő cikk

UK: A faépítés fellendül az elkövetkező években



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések