Akinek léleknyugtató otthon az erdő – Limp Tibor, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. erdészeti igazgatója nyugdíjba vonult. Limp Tibor 30 évig volt a KAEG erdészeti igazgatója, vele beszélgettünk erdőjárásról, vadászatról, büszkeségeiről és a jövő feladatairól.
– Lébényben születtem, az internet, televízió és mobiltelefon előtti korszakban gyerekként minden szabadidőnket a szabadban töltöttük. Én estig a lébényi tölgyerdőt jártam – kezdte lapunknak Limp Tibor.
– Nekem az erdő egy csoda volt, szinte minden fáját ismertem, otthon pedig utánaolvastam egy-egy látott madárnak, állatnak. Úgy jártam benne, mint hívő ember a templomban. Az erdőben megnyugodott a lelkem, mindennap élményekkel telve érkeztem haza. Már gyermekként biztos voltam benne, hogy erdész akarok lenni. Általános iskola után a soproni erdészeti technikumba kerültem. Oda akkor nagyon nehéz volt bejutni, de tudtam, hogy számomra nincs más alternatíva. Több mint negyven éve, 1982-ben erdőmérnökként kezdtem dolgozni a Kisalföldi Erdőgazdaságnál. Ez a cég az első és az egyetlen munkahelyem. 1993. január elsején neveztek ki a győri erdészet igazgatójának, ebből a munkakörből mentem nyugdíjba.
– Mi egy erdészeti igazgató feladata?
– Nehéz felsorolni: a győri erdészet körülbelül 8,5 ezer hektáros területen folytat erdőgazdálkodást. Az erdészeti igazgató irányítja az erdészeti munkákat, gyakorolja a munkáltatói jogokat, a tízéves és az éves terveket végrehajtja, kapcsolatot tart partnerekkel, hatóságokkal.
– Melyek voltak a legnagyobb feladatai a három évtized alatt?
– Kettőt említenék. Az Alsó-Szigetköz háromezer hektáros terület a Duna árterében. Engem 1993-ban neveztek ki erdészeti igazgatónak, előtte két hónappal terelték el a szlovákok a Dunát. Megrázó volt a látvány: egyik napról a másikra összement a folyó, az egyharmadára apadt, a talajvíz lesüllyedt, csak az iszapos medreket lehetett látni. A termőhelyek nagyon megváltoztak, pedig ez az erdőgazdálkodás alapja. Előtte az Alsó-Szigetközben jórészt a vízi közlekedés volt a jellemző, a gépek kompokon jártak, a fát uszályok vitték el, a dolgozók csónakokkal közlekedtek.
Ez az izgalmas, sajátos hangulatú vízi világ teljesen megváltozott. Sok döntést kellett hozni: a megváltozott termőhely végett milyen fát ültessünk, miként jussanak ki az erdőre a gépek, emberek, hogyan szállítsuk el a fát és így tovább. Nem hordtuk a zsebünkben a bölcsek kövét, mindent nekünk kellett kitalálnunk. A vízügy segítségével feltáró hálózatot hoztunk létre, hét különböző hidat építettünk, a megváltozott termőhelyhez alkalmazkodtunk az erdőfelújításokban.
– És mi a másik?
– A kétezer-tízes évek elején az Audi-telephely bővítéséhez Natura 2000-es területeket is bevontak. Az építkezés helyén megsemmisülő védett élőhelyeket, társulásokat máshol kellett megteremtenünk, kompenzálnunk. Sok álmatlan éjszakám volt, de a bonyolult feladat megoldása után nagyon jó visszajelzések érkeztek. Utólag hálás vagyok a problémákért, a kihívásokért, mert nem szürkültem bele a hétköznapokba, sikerélményeket kaptam.
– Milyen kihívásokkal küzdenek ma a Győr környéki erdők?
– Járványokkal, betegségekkel az erdőkben is küzdenünk kell. Oda kell figyelni már az első jelekre, hogy elébe tudjunk menni a nagyobb bajnak. A fűzpusztulást talán már megállítottuk. Most a legtöbb gondunk a kőrisek betegségével van. Ez európai jelenség, és nem vagyok optimista: lehet, hogy a kőrisek átmenetileg eltűnhetnek. Az erdő a természeti értékek hordozója, fenntartása, gyarapítása a legfontosabb. Életstílusunk mára nagyot változott, az internet, mobiltelefon rátelepedett az életünkre. Igényünk a nyugalomra, a csendre egyre nagyobb, egyre szívesebben járunk az erdőbe. Ott lehet igazán pihenni, kikapcsolódni. Ezt nekünk támogatnunk kell, de egyben vigyáznunk kell arra, hogy a sok kiránduló nehogy túlterhelje az erdőt. A természetvédelem is nagy figyelmet kap. Érdemes tehát irányítani az erdőjárót, de úgy, ez segítés és ne korlátozás legyen. Hangsúlyozom, a szemetelést, a rongálást, a cserjék letörését csak egy nagyon szűk réteg követi el, ellenük küzdeni kell. Ugyanakkor az erdőjárók nagyon nagy százaléka jó szándékú, becsületes, a természetet szerető, érte aggódó ember.
– Milyen állapotban vannak most erdeink?
– Alapvetően több a jó dolog, mint a kevésbé jó. Ma a gazdasági érdek háttérbe szorul, az új erdők létrehozásánál a sokszínűség a cél. Lehetőleg olyan állományokat hozzunk létre, amelyek különböző fafajokból állnak, így ellenállóbbak, természetesebbek, szebbek lesznek. Az erdész munkájának sajátossága, hogy tevékenysége eredményét az utókor éli és ítéli meg, saját munkánk gyümölcsét ritkán élvezhetjük.
– Végezetül vegyük elő a hobbiját: úgy tudom, hogy szívesen vadászik.
– Idehaza leginkább a vadállomány-szabályozásban, -selejtezésben vettem részt, a nagy élmények külföldön értek. Több utam volt a környező országokban, de megadatott, hogy négyszer eljuthattam Namíbiába, és utolsó utamra magammal vittem az unokáimat is. Nem teljesült minden álmom, de ez így van jól, még van időm.
Névjegy
Limp Tibor Lébényben született 1958. február 18-án. Az erdészeti technikum, az egyetem és a katonaság után 1982-ben lépett be a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-be. Mindkét fia erdőmérnök lett, belenevelte őket a szakmába. A Duna ártere a kedvenc kirándulóhelye, már kiskoruktól vitték a fiúkat a feleségével.
Forrás: kisalfold.hu
Szerző: Gyurina Zsolt
