FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Facsemetékkel a jövőért

Az országos fásítási kampányhoz csatlakozva a vármegye három településén, Pócspetriben, Kisvárdán és Benken ültettek fát pénteken. Az Ültessünk, hogy élhessünk! címmel meghirdetett akció a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezése a teremtett világ védelméért. 

– Tavaly decemberben kaptuk meg az államtól ezt az öthektáros területet, melyet hosszú ideje művelünk a közmunkaprogramban. Az országos megmozdulás részeként másfél tucat óriásbirs-csemetét ültetünk el itt a településen élők nagy örömére – mondta Tamás György. Pócspetri polgármestere hozzátette: a február végén átadott Keresztút mentén gyorsan növő kanadai szilfákat telepítettek. A sövényszerű növény elválasztja majd egymástól a szakrális és a mezőgazdasági területet.

Hozzátenni a magunkét

– Nem új keletű törekvés a környezet védelme, mindannyiunk felelőssége és kötelessége, hogy úgy adjuk tovább  a teremtett világot, ahogy azt örökül kaptuk – hangsúlyozta Seszták Oszkár. A vármegyei közgyűlés elnöke hozzátette: ez persze nem azt jelenti, hogy hagyjuk elvadulni a természetet, hiszen ahogy a Biblia, a mi kulturális emlékezetünk is kerthez hasonlítja azt, amit gondozni, ápolni szükséges.
– Ezeket a fákat abban a reményben ültetjük el, hogy gyermekeink, unokáink megpihennek majd az árnyékukban és szakítanak a gyümölcsükből.
– Nincs az évnek olyan napja, amelyiken a szabolcs-szatmár-beregi települések ne teremtenének értéket – szögezte le elöljáróban Kiss András, a KDNP vármegyei képviselője. 

– Azzal, hogy fákat ültetünk, értéket teremtünk, egyben hitet teszünk a magyarság jövője mellett. Kis gesztus, de ezzel is hozzájárulunk a globális környezetvédelmi programokhoz. A helyi közösségek feladata ugyanis az, hogy megtegyék a maguk kis lépéseiket, amelyek részei a nagy egésznek.

Jó példa az utánunk jövőknek

– Szabolcs-Szatmár-Beregben sok az erdő, a fás terület, önkormányzataink is nagy hangsúlyt fektetnek tavasszal a fásításra – emelte ki dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, s hozzáfűzte: az Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű kampány különösen jelentős, mert felhívja a figyelmet az élő környezet fontosságára.
– Ha elültetünk egy fát, az kiszolgál több emberöltőt, ugyanakkor példát mutatunk a következő generációnak: a teremtett világ megóvásáért igenis tenni kell. Ebben mindannyiunknak nagy felelőssége van.

forrás: SZON

Előző cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 222., 2024/12.

Következő cikk

Faültetések Kecskeméten




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version