Él Bátorban egy tűzrőlpattant erdész hölgy, akinek sokoldalúsága, kézműves tehetsége a hindu mitológia négy vagy nyolc karral ábrázolt Siva istenét juttatta eszembe.
Ficzere Mónikának csak két keze van, de hogy azzal mi mindent alkot, azt érdemes megismerni.
A falu utolsó háza az erdőszélen, megérkeztünk. A házigazda kaput nyit, ölbe kapja az autónk elé guruló foxterrier bébit és betessékel.
A lakás minden zuga elárulja, természeti ember otthona fogad. A falon erdei jelenetek nyírfaágkeretben, és saját elejtésű vadtrófeák: őzbak, muflonkos, gímbika.
A vitrin polcairól erdei manók regimentje kandikál, az asztalon erdészlapok. Kérdésemre, mivel telt ma a napja, az Egererdő Zrt. kerületvezető erdésze egy szuszra sorolja: „Fedémes és Hevesaranyos tartozik hozzám. Fedémesen most kezdtek egy felújító végvágást. Szlovákiába szállítják papírfának, a hosszú tűzifának most nálunk nincs nagy piaca. Nyerges kamionok jönnek érte, ki kell szállítani az aszfaltos út mellé, mert az erdőterületen most épp nagy a sár. Onnan hordatom ki.”
Mónika sorsa korán eldőlt. Dédnagyapja az akkori erdőgazdaságnál volt lovas kocsis. És mivel a szülők, nagyszülők dolgoztak, öccsével nyaranta sokat voltak a dédszülőknél, akik kint laktak a hegy alatt.
„Dédi naponta vitt magával minket az erdőre. Ott már elkapott valami. Iskolásként érdekelt a régészet és a tengerbiológia is, de realitása az erdészetnek volt.”
Mátrafüredre járt technikumba, bár a szülei nehezen engedték, a „fiús szakma” és a kollégium miatt. Jó tanulóként ötödévben már engedéllyel dolgozhatott is. Majd vadgazda szakon végzett Debrecenben az egyetemen. Imádja a hivatását, az erdőt. „Soha nem egyforma, mindig más, színes, örökké változó.
Érdekel az erdő minden része, a pici mohától a nagy fákig. Első indíttatásom az volt, hogy kint legyek, és naponta mást csinálhassak. Később jött a gyerekek oktatása. A mi erdészetünknek nincs erdei iskolája.
Ha programot kérnek, akkor megyek, viszem a kellékes ládikómat az iskolába, óvodába, és »erdőbe néző tanórát« tartok. Szoktak hívni a madarak és fák napjára, Föld napjára, és vannak tematikus alkalmak.” E foglalkozások sikerét miniszteri elismerő oklevéllel értékelték. Ő maga is szeret újat tanulni, most a Soproni Egyetem erdőpedagógiai képzését vette célba, de idén a 18 és a 14 éves lánya iskolaváltása kap elsőbbséget.
Minka szappanja
Ropogós, friss sajtossal kínál, és közben nevetve meséli küzdelmeit a kovászetetés meg a házi szappankészítés összeférhetetlensége miatt. Merthogy a kovász nem állhatja a szappan lúgos párolgását. És ezzel máris a kedvenc hobbijánál tartunk. Megcsodáljuk különleges, egyedi színű-formájú-illatú kézműves szappanjai éppen száradóban lévő kollekcióját. Megtudjuk, a szappanfőzés lehet meleg és lehet hideg eljárású. Ő az utóbbit gyakorolja, ami valójában már nem is főzés.
Lényege, hogy zsiradékokat elegyít azonos hőmérsékleten egy előkészített lúgoldattal, majd gyors keverés után formába önti a puding állagú masszát. A többi a kémia, a szaponifikáció dolga. Másnap a gyurmaszerűre megszilárdult szappantömböt fölszeleteli.
Ebből élő bemutatót is kapunk. A szeletek ezután egy hónapig száradnak, míg használhatóvá válnak. Csak nézzük, szimatoljuk a szemrevaló szappanokat, amikről azért kiderülnek izgalmas részletek. A folyadékfázis alapja nála gyakran kecsketej vagy gyógynövényfőzet, ebbe az oldatba kerül majd a nátrium-hidroxid. A másik komponenst különféle zsírok, olajok adják. Kókuszolaj, olívaolaj, napraforgóolaj, shea vaj, kakaóvaj, pálmazsír, akár keverve.
Az olajokat melegíteni, a lúgot hűteni kell 42 °C-ra, úgy lehet elegyíteni. Mindig a lúgot kell az olajhoz önteni, és rögtön elő a botmixerrel!
Ilyenkor teszi bele a finom 100 százalékos illóolajokat, és ha színezni akarja, annyi részre osztja, ahány színt tervez. Kedveli a mica port, ami egy ásványi eredetű kozmetikai pigment. Felszeletelés után pecsétet nyom a még képlékeny anyagba, amivel jelzi, hogy az ő boszorkánykonyhájából került ki „Minka szappanja”.
Egy 2 kilós tömbből kb.16 szelet telik. Előttünk a tálcán egy fahéjas, narancsos szappan, csipetnyi mákkal, reszelt narancshéjjal, továbbá egy eukaliptuszos szappan fekete szénporral, teafaolajjal, benne csillogó himalájai só szemcséivel, meg egy propoliszos szappan méhviasszal. De a variációk száma határtalan, és Mónika fantáziája gazdag.
„Az egész úgy kezdődött, hogy a kisebbik lányomnak babakorában érzékeny, ekcémás volt a bőre, és a bőrgyógyászok nem tudtak segíteni. Egy ismerős ajánlotta a kecsketejes szappant. Vettem, kipróbáltam, és jó volt. Gondoltam, ebből úgyis sok kell majd, mi lenne, ha magam készíteném.
Így legalább azt is pontosan tudom, mi kerül bele. Amatőr módon kezdtem, könyvből, videóból, netről szedegettem össze a tudnivalókat, gyűjtöttem a recepteket.” A picinek a legtisztább natúrszappant készítette édesanyja, de ahogy a lányok nőttek, igényük támadt a színes, mintás, csillogós darabokra. Időközben a család is rákapott a mutatós, kellemes szappanokra, és az erdész hobbijából kitűnő ajándék lett rokonoknak, barátoknak.
Orchideák nyomában
Vendéglátónk konyhájában kenyér, mesés sütemények, ünnepi kalácsok, művészi igényű torták is készülnek. „Ezt is főleg a gyerekek kedvéért csinálom. Nekem játék a kísérletezés, ők meg örülnek a minél színesebb sütiknek. Édesanyám szereti a tokaji édes bort, találtam hozzá receptet, és megleptem egy tortával. Nagyon finomra sikerült.” A torták szépségének titkára is fény derül. „Rekeszekre osztott, üreges sütőformát használok, amit ügyesen meg lehet tölteni. Ez főleg a mousse tortákhoz, joghurtos tortákhoz ideális, mutatósan dekorálhatók és jól szeletelhetők lesznek tőle.”
A kertjébe elültetett sokféle gyógynövényből is kerül a konyhára. A finomságokat ehető virágok, gyógyfüvek díszítik, mint az ibolya, a mentalevél, a citromfű.
A szappanoknál pedig alap a kerti körömvirág, levendula, csalán, zsálya, rozmaring, kakukkfű és más jótékony füvek főzete, ahogy a tavaszi fiatal fenyőrügy puha levelei is.
Növényekről, virágokról szólva pedig Ficzere Mónika két újabb szenvedélyéhez érkeztünk. „Engem munka után is hív az erdő, muszáj mennem. Járom az országot, és ha értesülök olyan növényről, ami felénk nincs, megkeresem, lefotózom. Gyengém a vadon élő orchidea, kosbor. Vadász ismerős hívta fel a figyelmemet egy különös lelőhelyre: viszonylag kicsi, félhektárnyi bekerített marhalegelő, északi fekvésű, borókás domboldalon. Nem tipikus kosbornak való terület, mégis 400 tő Boldogasszony papucsát találtak, darabja negyedmilliós eszmei értékben! Emellett bíboros kosbort, agárkosbort, vitézkosbort, pettyes kosbort, és 30 tő icipici légybangót, amihez szó szerint le kell hasalni, ha fotózni akarod.
Magunhatatlan tavaszi látvány! Orchideás szakemberek szerint is szinte egyedülálló hazai lelőhely, ahol ennyi fajta van együtt ilyen gazdagságban.”
Mindez sajnos múlt időbe került, mert a legelő magántulajdonosa szárzúzóval dolgozott, amit a domboldal legvirágosabb sávja megsínylett. Az erdész képei őrzik a gyönyörű ritka növényeket.
Szenvedélyes fotósként megörökít furcsa, odvas-mohos, idő gyötörte öreg fákat, harmattól fénylő színes kis gombaékköveket, virágkehelyből ivó bogarat, alkonyati fényben búcsúzó lombokat.
Mindent, ami erdőn-mezőn járva megérinti. Felvételeivel találkozhatunk erdészeti újságokban, verseivel gyerekmesés könyvben.
Az erdő szelleme
Itt nőtt föl a Bükk lábánál, családja itt él, és válása után maga is visszaköltözött szülőfalujába. Önkormányzati képviselőként, és a Bátor a Bátrakért Egyesületben is dolgozik a közösségért. Eredményként említi, hogy végre sikerült leaszfaltoztatni a bükkszéki elágazástól a faluig a kátyús utat, és elkészült a Szarvaskő felé vezető Kéktúra út mentén a 9 kilométeres Bátor- tanösvény. Képzett geotúra-vezetőként a környék geológiai képződményeivel is megismerteti az érdeklődőket. Bekapcsolódott egy önkéntes régészcsapatba is, akikkel a Nagy-Eged hegy romkápolnáját kutatják. „Azzal keresett meg a társaság, hogy a tetőszerkezetre vonatkozó levéltári adatok régi mértékegységben, bécsi ölben vannak megadva, segítsek a művészettörténésznek átváltani mai köbméterre. Aztán fölsejlett egy izgalmas történet boszorkányperrel, kápolnarombolással, titkokkal.”
Megjegyzem milyen szerteágazó az érdeklődése. Mónika nevet:
„Tényleg nem unatkoztam soha életemben, ha érdekelt valami, abba beleástam magam és igyekeztem a legjobbat kihozni belőle. Mikor megvettem ezt a házat, szörnyű állapotban volt, újjá kellett építeni. Ketten dolgoztunk egy áccsal, és ketten egy kőművessel.
A konyha burkolását már egyedül csináltam, a teraszt megterveztem és beépítettem, fából rusztikus pultokat készítettem. Amit tudok, elvégzem, beleértve a fizikai munkákat is.”
Jógával pihen, és persze az erdőjárással, amire régebben még kaphatók voltak a lányai is. Kamaszként épp nem vágynak túrázni, gombászni. Ahogy nála is változott idők során az erdő jelentése. „Apukám vadászott, nagyobb terelővadászatokra mindig mentem vele.
Kislányként voltam vaságyastól 36 kiló, de sokszor én húztam egy-egy Alföldről feljövő túlsúlyos vadász holmiját, mert nem bírt menni a hegyen. A többiek ugrattak, hogy én vagyok a serpa.
A vadászat mindig vonzott, de ami most van, attól kicsit eltávolodtam. Már ritkán járok, csak ha meghívnak. Viszont a Magyar Vadászkamarával megállapodásunk van, ősszel elmegyünk iskolákba, viszek fegyvert, kutyát, és foglalkozást tartok a gyerekeknek. Fekete István könyveinek a szerelmese vagyok. Abban a szellemben a vadászat arra is szolgál, hogy az ember lecsendesedhet, nézi az erdőt, belemerül. Nem csak arra megy, hogy minél többet minél nagyobbat lőjön. Egy napot eltölt vele, hogy becserkeli a vadat, figyel közben, elmélyül, átmosódnak a gondolatai. Az erdő az a hely, ahol az ember igazán önmagára tud találni. Nem véletlenül visszatérő téma ez az irodalomban, a művészetekben.”
forrás: Sándor Mária, Magyar Mezőgazdaság
