FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Bhután faültető világrekordja

Már több mint kilenc év telt el azóta, hogy a Bhutániak a természet iránti szeretetükről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy az ország fővárosában, Thimphuban beállították az egy óra alatt elültetett legtöbb fa Guinness-rekord címet.

A 2015. június 2-i Társadalmi Erdészet Napjával egy időben egy 100 önkéntesből álló csapat mélyen a földbe nyúlt, hogy 60 perc alatt összesen 49 672 fát ültessen el, ezzel közel 10 000-rel megdöntve a korábbi rekordot.

A környezetbarát akciót a Bhutáni Zöld Kezdeményezések Hálózata (Bhutan Eco-Green Initiative Network, BEGIN) szervezte, amely a bhutáni zöld kezdeményezéseket támogatja, együttműködve a bhutáni Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztériummal. Számos őshonos fafajt ültettek el, köztük kékfenyőt és ciprust.

Ez az első alkalom, hogy Bhután megkísérelt megszerezni egy Guinness Rekord címet, ez elképzelhetetlen teljesítmény a Kína és India között fekvő aprócska himalájai bhuddhista királyság számára. Az ország minden részéből érkezett faültetők azonban a fővárosban azért is gyűltek össze, hogy megemlékezzenek Bhután államfőjének, Druk Gyalpo királynak 60. születésnapjáról, és ezzel megszerezzék a nemzet első hivatalos világrekordját.

Egy olyan kis ország számára, mint Bhután, a környezetvédelem kiemelt fontosságú. A természet az ország híres bruttó nemzeti boldogság (GNH) indexének egyik pillére és kulcsmutatója, amely egy egyedülálló fejlesztési filozófia, amelyet Bhután negyedik királya kezdeményezett.

Így talán nem meglepő, hogy a hegyvidéki ország területének több mint 75%-a jelenleg erdővel borított, és Bhután alkotmánya kimondja, hogy a földterület legalább 60%-át erdőnek kell borítania minden időkre.

A faültetési kísérlet után Karma Tshering, a rendezvény szervezője elmondta: „Az egész ország boldog. Világrekordunk azt mutatja, hogy Bhután fiatal generációja tiszta és zöld jövőt akar. Ebben soha nem fogunk kompromisszumot kötni”.

Guinness-rekord oklevelet adtak át Bhutánnak az új világrekordért: 100 férfi 49 672 fát ültetett 1 óra alatt

Sokan ünnepelték a nemzeti büszkeséget a közösségi médiaplatformokon, ami példátlan reakció egy ilyen eseményre ebben az alig több mint 700 000 lakosú buddhista országban. Buthan igyekezett megvédeni magát a külvilág befolyásától, csak több mint egy évtizede engedélyezte az internetet és a televíziót.

Az egy csapat által egy óra alatt elültetett legtöbb fa Guinness-rekord címe az évek során számos inspiráló kezdeményezést látott a környezetvédelem érdekében, és a korábbi rekordokat a világ olyan országaiban állították fel, mint India, Egyesült Királyság, Ausztrália, Kína, Mexikó és Írország.

szerk/ford: Tóth János, forrás: Guinness World Records

Előző cikk

FAO iránymutatás erdőtüzek megelőzésére

Következő cikk

Erdei Vándorok - túl a féltávon



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések