Szent István ünnepe mindig a keresztény hit, a hagyomány és a kultúra ünnepe, azé a hármas egységé, amely a magyarság összetartozásának és megmaradásának fundamentuma – mondta az agrárminiszter az államalapítás ünnepe alkalmából tartott állami kitüntetések és szakmai elismerések átadóján hétfőn Budapesten.
Nagy István a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott rendezvényen hozzátette, “ezer éve, emberöltőkön át építjük a hazánkat, a közös otthonunkat, ezért az ezeréves keresztény magyar állam a nemzet közös alkotása”. Egyúttal jelezte, hogy bár a világ változik, de vannak örök értékek, amelyekhez ragaszkodni kell, különösen most, amikor Európa egy része identitás- és értékválsággal küzd. Amikor keresztény templomokat zárnak be, hogy azokat bevásárlóközpontokká alakítsák. Amikor az abnormálisról akarják elhitetni, hogy az a normális – fogalmazott a miniszter.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/3f1d0e3e8754829eb0b0efb4c4ab529bcef95309_fhd_1920_w3h2-1024x683.jpg)
Arra a felvetésre, hogy Európa merre halad tovább, Nagy István kiemelte, “mi magyarok azon az úton megyünk tovább, amelyet Szent István bátor döntéssel és bölcs előrelátással jelölt ki számunkra”. Szabadság és a szabad önrendelkezés, a hit, a kultúra, a hagyományok tiszteletben tartása – sorolta a Szent István-i út alapköveit a miniszter, aki úgy vélte, számunkra ez a megmaradás útja, amelyre Európának is újra rá kellene találnia, amíg nem késő. Nagy István megfogalmazása szerint augusztus 20. igazi örömünnep, amikor “a magyarság legmeghatározóbb történelmi eseményére emlékezünk: a független, keresztény magyar állam megalapítására”.
“István király a magyar állam megalapításával arra tanított bennünket, hogyan teremthetünk magunknak otthont Európában” – hangoztatta a miniszter.Hozzátette, hogy ezer éve ezt az otthont építjük tovább: mindennapi, áldozatos munkával, tudományos felfedezésekkel vagy világraszóló sportteljesítményekkel.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/cef943624523e85d783533d1a921217564ba34fd_fhd_1920_w3h2-1024x683.jpg)
Felidézte, hogy az elmúlt hetekben az ország egy emberként szurkolt az olimpiai sportolóknak, akik bajnokként, ezüst- vagy bronzérmesként, pontszerzőként fantasztikus teljesítményeket nyújtottak. Jelezte: hasonlóképpen büszkék lehetünk az agráriumban tevékenykedőkre is. A magyar gazdák megküzdve az időjárás viszontagságaival, az aszállyal az idén is gondoskodtak, hogy “legyen elegendő kenyérgabonánk, és kerüljön kenyér minden magyar család asztalára”.
Nagy István hangsúlyozta, “biztosított a kenyerünk, biztosított tehát a jövőnk.” Hiszen a kenyér a biztonság, a jövő és a megmaradás üzenetét hordozza. A magyaroknak azonban ennél is többet jelent, mert “nekünk a kenyér az maga az élet” – mondta.
Rámutatott, hogy ezért is forrt össze Szent István király ünnepe az aratófelvonulások és a kenyéráldás hagyományával.
Az eseményen Nagy István az Agrárminisztérium és a kormány nevében megköszönte a magyar mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozóknak, hogy áldozatos munkájukkal jó minőségű élelmiszereket adnak a magyar nemzet számára.
“A mai ünnep, Magyarország születésnapja mindannyiunké” – mondta a miniszter, aki a képzeletbeli születésnapi gyertyákat elfújva a Himnuszt idézte mint jókívánságot: “Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel”.
A tárcavezető a rendezvény végén kitüntetéseket adott át.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/4d07955d41acaa5a92ff552806f7e46ea5a8e152_fhd_1920_w3h2-1024x683.jpg)
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/85f4a2e53f54115c957963d376b164ad044c5f16_fhd_1920_w3h2-1024x683.jpg)
Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta
Dr. Csóka György Levente, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója részére, az erdőegészségügy területén végzett kiváló tudományos és oktatói munkája elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/CsokaGyorgy.jpg)
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Békés Sándor, a Nimród Vadászújság főmunkatársa részére, több évtizedes újságírói tevékenysége, a vadászetika kultúrájának megőrzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/BekesSandor.png)
Mocz András, a Mocz és Társa Magánerdészet Kft. tulajdonosa részére, a hazai erdőgazdálkodók érdekében végzett, több évtizedes kiváló munkája elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/MoczAndras.png)
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. műszaki osztályvezetője részére, az észak-magyarországi régió ökoturisztikai fejlesztése érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/456237144_893142502846426_6505332361402112801_n.jpg?stp=dst-jpg_p526x395&_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=Won1RXWa1M0Q7kNvgH6ZUDd&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYBzo7ym_pbsR9vI9aLx6XuYUMB0cQc4-bk7qFL4d2ZUYg&oe=66D274CD)
Dávid József, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott közjóléti, fejlesztési referense részére, az erdők közjóléti funkcióinak fejlesztése terén elért eredményei elismeréseként.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/456993322_828224852827466_7628496982376388362_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=DaVA6Bd22hMQ7kNvgHPUKte&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYDK5fnSy1GfbrygQtZ3bM-1qDQTis19Ewr987oUSoyxDA&oe=66D27B96)
Ruzsa János, a Ruzsa Kft. és az Erdőkezelő Kft. ügyvezető-tulajdonosa részére, a nyírségi akácfa-feldolgozás fejlesztése érdekében végzett, példaadó munkája elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/RuzsaJanos.png)
Steinbach Pál Péter, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető erdésze részére, az erdők védelme érdekében végzett sokrétű szakmai tevékenysége elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/SteinbachPal.png)
Tarjáni Antal, a Nemzeti Földügyi Központ nyugalmazott munkatársa részére, az erdészeti mélyépítés fejlesztése terén végzett eredményes munkája elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/TarjaniAntal.png)
Zaxné Simon Erzsébet, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőművelési, természetvédelmi és ökoturisztikai osztályvezetője részére, a Vas vármegyei állami erdőfelújítások és ökoturisztikai fejlesztések megvalósítása érdekében végzett színvonalas munkája elismeréseként.
![](https://cdn.vaol.hu/2024/08/IFX5Bekhzcil7ODEB7gWkYtZVrkkiI1M62h1HFHkQsk/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllNThhYzIxZWM4NDQ1MjU4MjhlODdlM2VhODlhYTE0.jpg)
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta
Koncz Antal, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, az erdészeti és természetvédelmi ismeretterjesztés érdekében több évtizeden keresztül fáradhatatlanul végzett, értékes munkája elismeréseként.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/KonczAntal.png)
Lukács György, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető erdésze részére, az erdősítési, erdőművelési feladatok ellátása terén öt évtizeden át végzett odaadó munkája elismeréseként.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/457154053_828224829494135_2559341126937381895_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=i-r6bcwVQocQ7kNvgEVp8A5&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYCz0nMrB18gOlV8iQ2hiUaCJxSXk_26cdjZzSKpmMWVXA&oe=66D2728F)
Nagy Endre, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott fővadásza részére, a Dél-Kiskunsági Erdészet vadállományának bővítése érdekében végzett eredményes munkája elismeréseként.
![](https://hiros.hu/wp-content/uploads/2024/08/NE-1920x1280.jpg)
Weibl Lászlóné Balog Emese, a Bakonyerdő Zrt. ellenőrzési osztályvezetője részére, a faipar területén végzett több évtizedes, színvonalas munkája elismeréseként.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/456064671_1030434182416873_7972927419356720083_n.jpg?stp=dst-jpg_p180x540&_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=ICipcwpnmXAQ7kNvgEdbb-9&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYB8xuBte-1tI6LohU88ZqouToCdG_RdFl9GxwuHVyi2fA&oe=66D27A25)
Dr. Nagy István miniszter úr az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta
Nagy László, a Zalaerdő Erdészeti Zrt. nyugalmazott gazdasági igazgatója részére, a társaság és jogelődjei gazdasági-pénzügyi stabilitását megalapozó munkásságáért, a szervezet országosan elismert sikereinek elérésében nyújtott támogatásáért.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/456448380_1033770682090400_8062460720569042385_n.jpg?stp=dst-jpg_p180x540&_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=rLM0NZWT_JoQ7kNvgHxVD6B&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYBszzk0QWHJFJ1K6EVfnWfs6Lvy2uLb0U_adLP0sL9p8A&oe=66CCB717)
Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta
Dóró Katalin, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. nyugalmazott kontrolling osztályvezetője részére, közel öt évtizedes elhivatott munkája, vezetői tevékenysége elismeréseként.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/456386592_462121673327609_3367128195287751249_n.jpg?stp=dst-jpg_p180x540&_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=3uKsoEeTiqkQ7kNvgFkxcIw&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYCP1rIFN9yW5M4bgSG9DXqSLbinyUI467BMAxEAqSH2EQ&oe=66D26FC8)
Kertész József, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kommunikációs előadója részére, az erdész munkájának megismertetése, valamint természeti kincseink népszerűsítése érdekében végzett kiváló munkájáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/KerteszJozsef.png)
Orliczki Sándor, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a Hernádvölgyi Erdészeti Igazgatóság erdőgazdálkodási feladatainak kiváló ellátásáért.
![](https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/456239903_893142482846428_3803877374273991449_n.jpg?stp=dst-jpg_p526x395&_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=127cfc&_nc_ohc=LMBtV1-tPZMQ7kNvgGaP1gn&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYAd1n0WE2VmmKfDHo62PL61dXw8n64oR7GI4HsbnCZpRg&oe=66D28AD1)
Solti Imre, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott erdőmérnöke, erdészetvezetője részére, a hullámtéri erdők természetközeli módszerekkel történő felújítási technológiájának kidolgozásáért.
Zétényi Zoltán, az Erdészeti és Faipari Híradó főszerkesztője részére, az erdészeti kommunikáció fejlesztése érdekében, hosszú évtizedek óta végzett áldozatos munkájáért.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2024/08/ZetenyiZoltan.png)
Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta
Bányai Kálmán, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott műszaki vezetője részére, a társaság eredményes erdőfelújítási és fakitermelési feladatainak ellátásáért.
Divald Sándorné, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott humánerő-gazdálkodási ügyintézője részére, a társaság személyügyi tevékenységének négy évtizedes támogatásáért.
Monostori Miklós, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. nyugalmazott erdészeti igazgatója részére, a Vas vármegyei erdők szolgálatában végzett közel négy évtizedes eredményes munkájáért.
![](https://cdn.vaol.hu/2024/08/bnCCWl8-o8yijx5l5-3efz9HXobXTOs3h0yD-dkDlnw/fit/928/522/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhYjA1MWE4MDAzYzRkNGM5ZTgwYzQyZTNiMWZlNTdm.jpg)
Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott
Csirke László, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának tájegységi fővadásza részére, a vadgazdálkodási ágazat eredményeinek megőrzése, fejlesztése és elismertségének növelése érdekébe végzett kiemelkedő munkájáért.
Orbán Tamás Dávid, a Budakeszi Vadaspark műszaki vezetője részére, a hazai természeti értékek megismertetése érdekében végzett elhivatott munkájáért.
Polonkai László Zsolt, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának tájegységi fővadásza részére, Hajdú-Bihar vármegye és a Tiszántúl eredményes vadgazdálkodásának érdekében végzett kiváló munkájáért.
Az elismerésben részesülők teljes listája itt olvasható.
Az ünnepségen készült fotók itt elérhetők.
Forrás: Agrárminisztérium, MTI
A FATÁJ, FAGOSZ gratulál minden kitüntetettnek!