FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szerb tűzifapiac

Szerbia: Jó hírrel szolgálhatunk azoknak, akik fával tüzelnek, ugyanis a tűzifa ára április óta csökken. A tavalyi év azonos időszakához képest a tűzifa akár 20 százalékkal, a pellet pedig mintegy 25 százalékkal kerül kevesebbe.

Branko Glavonjić, a belgrádi Erdészeti Kar professzora a Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, hogy a raktárak megteltek tűzifával, viszont a következő időszakban enyhe áremelkedésre lehet számítani.

– Valamennyi raktárban található tűzifa. A két-három évvel ezelőttihez képest kisebb a kereslet, ez azonban nem meglepő, ugyanis ennek az az oka, hogy tavaly a polgárok több tűzifát vettek, és nem használták fel a teljes készletüket. A polgárok most csak a meglévő készletüket egészítik ki – mondta Glavonjić, aki kiemelte, hogy az elmúlt 20 hónapban Szerbiában folyamatos volt a tűzifa árának csökkenése, s jelenleg köbméterenként 1000-2000 dinárral olcsóbban lehet tűzifát vásárolni, vagyis a csökkenés 17 százalék körüli.

Elmondása szerint a legolcsóbb tűzifa Dél-Szerbiában található, ahol 5400 dinár köbmétere, míg a magáncégeknél 5800-6400 dinár között mozog az ár. A belgrádi régióban a tűzifa ára 8000-9000 dinár között van. Glavonjić kiemeli, hogy a Vajdaságban Pancsova és Kevevára (Kovin) környékén 7500 dinárt kérnek köbméteréért.

A professzor elmondta, hogy a pellet ára 20-25 százalékkal alacsonyabb a tavaly szeptemberihez képest, azaz 7-8000 dinár tonnánként.

– Nincs közgazdasági logika a tűzifa árának további csökkentésére, ugyanis ez most a legalacsonyabb ár az elmúlt három évben, pont emiatt enyhe áremelkedésre lehet számítani – mondja Glavonjić, aki azt tanácsolja a polgároknak a téli szezon előtt, hogy vásároljanak megfelelő mennyiségű tűzifát és tisztítsák meg a kéményeket.

– Az egyik pelletgyártó jellemezte a legjobban a nehéz helyzetet, és azt mondta: nagy raktárkészlettel, de kevés nyersanyaggal várjuk a telet – mondta Glavonjić, és hozzátette, hogy sok gyárnak van akár egyhetes tartaléka is.

forrás: SzabadMagyarSzó

Előző cikk

Szabálytalan erdészeti közbeszerzések

Következő cikk

Erdő alapú gazdaság lehetőségei



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések