FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fiatal erdők állománynevelése

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiadványt állított össze a „KAP-RD40-1-24 Fiatal erdők állománynevelésének támogatása” beavatkozásról. A 10 oldalas tájékoztató elsősorban az erdőgazdálkodóknak erdőtulajdonosoknak szól, de emellett hasznos információforrás az erdészeti szakembereknek – szakirányítóknak, szaktanácsadóknak – is.

A most megjelent kiadvány illeszkedik az Agrárkamara KAP erdészeti támogatásokat részletesen és közérthetően bemutató kiadványsorozatába, mely a KAP egyes erdészeti beavatkozásait azok megjelenésének ütemében tárgyalja.

A Közös Agrárpolitika keretein belül a korábbinál háromszor nagyobb, mintegy 310 milliárd forint forrás áll az erdészeti ágazat rendelkezésére. A kiadványban tárgyalt, befejezett erdősítés ápolására, tisztításra és magas törzsnyesésre igénybe vehető támogatás összege is jelentősen nőtt az előző időszakhoz képest.

A többlet források jelentős része kifejezetten zöld megoldások alkalmazására fordítható. A támogatások segítségével folytatódnak az erdőterület gyarapítását szolgáló programok, amelyek mellett hasonló nagyságrendű feladat a meglévő erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodásának elősegítése és az erdészeti vállalkozások versenyképességének javítása is.

Mindebben komoly lehetőségek előtt áll a magán erdőgazdálkodási szektor, amely a források hatékony felhasználásával tovább erősödhet.

Ehhez kíván segítséget nyújtani a tervezett kiadványsorozat, és a most megjelent kiadvány, mely elektronikus formában LETÖLTHETŐ a NAK honlapjáról.

forrás: NAK Erdészet

Előző cikk

Eltűnőben a vaddisznó

Következő cikk

Több erdő, jobb erdő, versenyképes vállalkozások



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdők vízpótlása

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása! Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók! Igénybejelentés augusztus…