FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyászhír – Zsibók András [77]

Fájdalommal közlöm, hogy egykori technikumi kedves osztálytársam Zsibók András, aki a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumnak 1982 és 2008 között mérnöktanára is volt, október 28-án, 77 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőjének. Végső búcsúztatása november 22-én, 14 órakor lesz Szegeden, a Belvárosi temetőben.

Zsibók András erdésztechnikus, okl. erdőmérnök, okl. erdészeti növényvédelmi szakmérnök, mérnöktanár, 1965 óta volt az Országos Erdészet Egyesületi (Csongrád, majd Csongrád-Csanád megyei H. Cs.), valamint az Erdővédelmi Szakosztály alapító tagja. 2007-ben az Alföldi Erdőkért Emlékérem elismerésben részesült, míg 2008-ban az Országos Erdészeti Egyesület Elismerő Oklevél kitüntetésével jutalmazták a debreceni Vándorgyűlésen.


Az egyetem elvégzése után a DEFAG csemetetermelési és közjóléti előadója 1973-1976.
Az Országos Erdészeti Egyesületbe 1965-ben lépett be, részt vett a 100., 125. és 145. évi soproni vándorgyűlésen.
1976-ban erdészeti növényvédelmi szakmérnöki képesítést szerzett.
1976-1982 között a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet vezetője.
1981-ben a MAVOSZ 100. évfordulójára szervezett országos vetélkedőn a 2. helyezett csapat tagja.
1982-2008 között a Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola tanára.
1985-ben erdőmérnök-tanár diplomát szerzett Gödöllőn.
1988-ben Művelődésügyi Miniszteri Dicséretben részesült.
A vadászat szele is megérintette, 1990-1995-ig az OMVV Csongrád Megyei titkára, 1992-ben Nimród
Érem elismerésben részesült.
1995-2000-ig az OMVV Csongrád Megyei Intéző Bizottság tagja.
1993-ban Szakmai elismerésben részesült a Kiss Ferenc Alapítványtól.
1986-2002-ig a Kiss Ferenc Természetvédelmi Oktatóközpont vezetője.
2007-ben az Alföldi Erdőkért Emlékérem elismerésben részesült.
2008-ban a Pedagógus Szolgálatért Emlékérem kitüntetésben részesült.
2008-ban az Országos Erdészeti Egyesület Elismerő oklevéllel jutalmazták Debrecenben.
2008-ban nyugdíjba vonul, 5+26 év iskolában töltött éveket elismerve „Örökös tantestületi tag a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában” elismerésben részesült.
2010-től az Országos Erdészeti Egyesület Szegedi csoportjának nyugdíjasa, 8 évig vezetője.

dr. Rigó Mihály / OEE / SOE EMK

Előző cikk

Ajánlattételi felhívás fakitermelésre – 4.ütem

Következő cikk

Év Fafaja 2025 - korai juhar



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…