FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

NGM-PM összeolvadt

Új csúcsminisztérium új gazdaságpolitikáért, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium összeolvad(t) – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban. (FATÁJ kiegészítés: a kormányzat hivatalos weboldalán már meg sem jelennek az eddigi Pénzügyinisztérium aloldalai, és a kormánytagok között sincs már pénzügyminiszter.)

Nagy Márton hozzátette, rendkívül kiváló szakemberekkel fog együtt dolgozni a családok és a vállalkozások támogatásáért.

Eközben a jegybankkal is kiválóan jó együttműködést szeretnénk kialakítani.”

Hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben három válsággal szembesültünk: a koronavírus-válsággal, a háború okozta energiaválsággal, “most pedig a német gazdaság válságával szembesülünk”.

A családok és a vállalkozások ebben a rendkívül nehéz helyzetben is példásan helytálltak – fűzte hozzá.

Nagy Márton közölte, “idén esélyünk van a békére”. “Innen el tudunk rugaszkodni az új, 21 pontos gazdasági akcióterv segítségével.”

Jelezte, hogy 2025-ben 8 százalékkal növekednek a bérek, az inflációt 3 százalékon tartják, a gazdaságot pedig felpörgetik; mindezt rendkívül szigorú költségvetési politika mellett.

“A családokat abban segítjük, hogy több pénzből tudjanak gazdálkodni. A fiatalokat abban segítjük, hogy könnyebben juthassanak lakáshoz. A vállalkozásokat pedig abban segítjük, hogy gyorsabban fejlődhessenek” – fogalmazott Nagy Márton, hozzátéve, hogy “együtt meg tudjuk csinálni”.

forrás: MTI 01-03

Előző cikk

Irány a zöld társadalom!

Következő cikk

KSH - változik a fogyasztóiárindex-számítás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések