Fájó szívvel tudatjuk, hogy Radány Tibor, a Gyulaj Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdész kollégája elhunyt (1959 – 2025).

Radány Tibor erdésztechnikus Tamásiban született. Édesapja motorfűrész kezelő a Gyulaji Állami Erdő és Vadgazdaság Pári Erdészeténél. Tudatosan készült az erdész pályára, így az általános iskola után Sopronba jelentkezett a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskolába, és 1974-ben már ott kezdte meg tanulmányait. 1978-ban érettségizett, és még ebben az évben munkát vállalt a Gyulaji Állami Erdő és Vadgazdaság Pári Erdészeténél beosztott erdészként. Az 1980-ban megszerzett erdésztechnikusi végzettségét követően 1983-ban kapott kerületvezetői kinevezést a „Faházi” erdészkerületbe, majd 1986-ban átkerült a „Cserepesi” erdészkerületbe, ahol egészen a nyugállományba vonulásáig látta el feladatait a Gyulaj Zrt. Tamási Erdészetének közösségében.
Kitűnő szakmai felkészültséggel, lelkiismerettel, kitartással, odaadással és munkabírással végezte a munkáját. Megkapta a Gyulaj Zrt.-ért Aranygyűrű kitüntetést 2005-ben.
Egészsége annyira megromlott az infarktusa után, hogy 2020-ban rokkantsági nyugdíjba vonult, szeretett munkáját sajnos már nem tudta elvégezni.
Munkássága, elhivatottsága és a természet iránti szeretete látható volt az erdőben, amelyeket annyira szeretett és óvott. Osztozunk a gyászban, és őszinte részvétünket fejezzük ki a családnak és hozzátartozóknak!
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.