Megújultak az erdei bútorok Huszárokelőpusztán és Hubertlakon. A nagyon kedvelt kirándulóhelyek közjóléti berendezéseinek állagmegőrzésére kiemelt figyelmet fordít a Bakonyerdő Zrt., most azonban segítségük is akadt: a Leitz Hungária Szerszám Kft. munkatársaiból álló közel húsz fős csapat jelentkezett az állami erdőgazdaságnál, hogy önkéntes munkában segítenek a bútorok megújításában.
Kovács Attila, a Bakonybéli Erdészet erdészeti igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a cég egyik legjelentősebb alaptevékenysége a közjóléti létesítmények fenntartása, fejlesztése, hogy az erdőjárók minél komfortosabb körülmények között tölthessék idejüket. Ezt a munkát időről időre elvégzik kollégáikkal, ám többször is előfordul már, hogy gazdasági társaságok, civil szervezetek társadalmi felelősségvállalásuk keretében csatlakoztak hozzájuk. Most is ez történt, a Leitz munkatársi közössége egy személyes ismeretség lévén kereste meg őket.
A lelkes csapat több feladatot is vállalt, Hubertlakon lefestették az erdei bútorokat, kitisztították a kulcsosház ereszcsatornáját és összeszedték a szemetet a Bakonyi Gyilkos-tóhoz vezető úton – közölte az igazgató, hozzátéve – Huszárokelőpusztán szintén a vendégházhoz tartozó erdei bútorzatot újították meg.
Erős Tamás, a Leitz Hungária Szerszám Kft. ügyvezetője maga is részt vett az önkéntes tevékenységben. Mint mondta, évek óta csatlakoznak a német anyacégük által meghirdetett WeCare programhoz, mely a társadalmi felelősségvállalás jegyében többféle önkéntes célt jelöl meg, amiből a leányvállalatok választhatnak. Ezek között támogatási programok és környezetvédelmi projektek is szerepelnek. Minden munkatársunk önként csatlakozott a mostani munkához is és remek hangulatban, hasznos tevékenységgel töltjük ezt a két napot, ami kiváló csapatépítő esemény is egyben – fogalmazott Erős Tamás.
A társadalmi munka záró programja faültetés volt a Huszárokelőpusztai vendégháznál. A parkban ugyanis néhány kiszáradt fenyőt ki kellett vágni a közelmúltban, a Bakonyerdő Zrt. már beszerezte az új növényeket – három ezüst hárs csemetét -, ezeket ültették el közösen, sőt az egyik kis fát örökbe is fogadta a Leitz Hungária Szerszám Kft.