FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újszülöttek 10-10 facsemetéje

fotó: orszagfasitas.hu

Újszülöttek erdeje. Ezt az elnevezést kapta az a program, aminek keretében, 2020 óta évente minden egyes megszületett gyermek után tíz-tíz facsemetét ültetnek az állami erdészeti társaságok. Tarjányi Lili, a KEFAG Zrt. munkatársa mesélt az országos kezdeményezés részleteiről, aminek több millió elültetett facsemete az eredménye már eddig is.

Az újszülöttek erdejéről beszélgettünk Tarjányi Lilivel. (Rádió Smile FM 89,9MHz, 2025-06-17)

– Mi az Újszülöttek erdeje program lényege?

– Öt évvel ezelőtt indult az országos kezdeményezés, amelyben a KEFAG Zrt. is részt vesz, mint állami erdészeti társaság. A lényege, hogy minden Magyarországon megszületett gyermek után tíz facsemetét ültetnek el az adott megyében az ott működő állami erdőgazdaságok. Bács-Kiskun vármegyében ez a KEFAG Zrt. és a Gemenc Zrt. feladata, így évről évre közösen gondoskodunk arról, hogy ezek az új kis erdők létrejöjjenek. A telepítés teljesen új területen történik, vagy meglévő, de véghasználattal kitermelt erdők helyére ültetünk új fákat, ami úgynevezett erdőfelújítás. Egyébként a legtöbb ilyen terület megközelíthető, és szerintem óriási lehetőség lenne ezekből közösségi tereket is kialakítani. Ha valaki szeretné esetleg megnézni, hogy az ő gyermeke születéséhez melyik erdő kapcsolódik, bátran kereshet minket információért, mert nyilvántartásunk van róla, hogy mikor, hova, milyen facsemetéket telepítettünk. Bács-Kiskun vármegyében eddig 28,56 hektárnyi új erdő jött létre az Újszülöttek erdeje programnak köszönhetően, míg országos szinten mintegy 4,5 millió facsemetéről van szó.

Milyen szempontok szerint választjátok ki a telepített fafajokat?

– Általában olyan őshonos fafajokat használunk, amelyek jól bírják az adott környezeti viszonyokat, ez azonban manapság – a klímaváltozás közepette – egyre nehezebb feladat. Egy facsemete nem olyan, mint egy kerti növény: nem tudjuk öntözni, az esetleges egyedi igényeit kielégíteni, hiszen egy hektáron akár több ezer példány is van. Ezért kiemelten fontos az ültetés időpontja, a módszer, és az is, hogy olyan fafajokat válasszunk, amelyek bírják a szárazságot. A Homokhátság például különösen nehéz terep, ott minden csepp víz számít. A klímaváltozás miatt sok fa nem bírja már a terhelést. A fenyő például sok helyen 30-50 évesen kipusztul, pedig régen 70-80 éves vágásfordulóval számoltunk. Ezért most szárazságtűrő fafajokat keresünk, és ez hatalmas szakmai feladat. Ilyen lehet az akác is, amely bár nem őshonos, de ellenálló és több szempontból is hasznos. Újra kell gondolnunk, mi számít értékesnek egy erdőben, ha a túlélés a tét.

– Mert az erdész munkája az utókor életterét fogja meghatározni…

– Valóban: az erdőgazdálkodás hosszú távú folyamat: amit ma elültetünk, lehet, hogy csak évtizedek múlva lesz teljes értékű erdő. Ez türelemjáték, szaktudással és elkötelezettséggel. A kollégáim rengeteg munkával, figyelemmel és tudással kísérik végig a növény útját a magvetéstől a csemete kiemeléséig.

FélegyháziKözlöny

Előző cikk

Aszály elleni küzdelem

Következő cikk

Zöld Óvoda pályázat




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version