FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fesztivált (is) erdősítők közössége

A 10 millió Fa történelmi mérföldkőhöz érkezik az idei nyáron: alig néhány hónappal az első Nemzeti Faültetés Napja után – amelyen közel 100 000 facsemete talált otthonra szerte az országban – a közösség hamarosan eléri az 500 000. elültetett fát.

Az 500 000. elültetett fát méltó módon ünnepli meg a 10 Millió Fa közössége: egy különleges együttműködés keretében az Ördögkatlan Fesztiválon, Beremenden hozzák létre a félmilliomodik fa elültetésének színterét, amely egyben a Katlan-erdő első fája is lesz.

2019 nyarán sok ezer embert az az álom hívott a 10 millió Fa közösségébe, hogy együtt legalább annyi fát ültessenek el Magyarországon, ahányan vagyunk. A 10 millió Fa tehát immár hat éve működik azzal a céllal, hogy helyreállítsa a természet és ember közötti megbomlott kapcsolatot, és aktív közösségi cselekvéssel járuljon hozzá a klímaváltozás elleni küzdelemhez. A félmilliós ültetési szám nem csupán egy mérföldkő, hanem annak az elkötelezett, évről évre növekvő társadalmi bázisnak az eredménye, amely hisz abban, hogy minden elültetett fa számít.

A közösség nemcsak számokat, hanem történeteket is ültet: minden fa mögött emberek, helyi közösségek, iskolák, családok és önkéntesek állnak.

Az Ördögkatlan Fesztivál, amely idén válik nagykorúvá, méltó partnere lett a 10 millió Fa új projektjének. A fesztivál ideje alatt a közösség az Oroszlános Házban ver tábort, ahol számos programmal várják a látogatókat a 10 millió Fa Udvar – Zöld Katlanelnevezésű udvarukban:

  • Faültető családi játszóház – ahol a legkisebbek is megtapasztalhatják a faültetés örömét,
     
  • Kerekasztal-beszélgetések – elismert szakértőkkel, környezetvédelmi szereplőkkel és művészekkel a környezetvédelem legsürgetőbb kérdéseiről,
     
  • Vízmegtartó liget építése – amely konkrét és hasznos választ ad a klímaválság egyik legégetőbb kérdésére: a víz megtartására a tájban.

Az esemény csúcspontja lesz az 500.000. fa elültetése Beremenden a Megbékélés Kápolnánál, amely szimbolikusan a Katlan-erdő első fája is lesz egyben. A Katlan-erdő fáit ősszel ültetik el Beremend határában, a közösség és a fesztivál közös összefogásával.

Így lehet részt venni a Katlan-erdő születésében

A 10 millió Fa közössége mindenkit vár, aki szeretne tevőlegesen hozzájárulni az Ördögkatlan Fesztiválon egy erdő létrejöttéhez. Az erdő közös ügy, amelyhez többféleképpen is csatlakozhatnak az érdeklődők:

  1. Hozzájárulással – beszállhatnak egy vagy több fa ültetésének és gondozásának az árába, hogy ősszel valóban gyökeret verhessen ez a különleges kezdeményezés:
    https://cause.lundadonate.org/10milliofa/katlanerdoszuletik
  2. Katlan-erdő Nagykövetként – részesei lehetnek az erdő születésének azzal is, ha barátaik, ismerőseik körében fákra gyűjtenek. A 10 millió Fa a Nagykövetek között nyereményjátékot is indít – érdemes bekapcsolódni! Jelentkezés: https://forms.gle/QbXzySjYQS6WvkGz9

A 10 millió Fa üzenete továbbra is világos: a jövő nem várhat, a természet nem regenerálódik magától. Cselekedni most kell – és ezt a cselekvést csak közösen, közösségként lehet hatékonnyá tenni. A félmilliós faültetés mérföldkő, de nem célállomás: az út folytatódik a következő fával, a következő telepítéssel – és minden újabb emberrel, aki csatlakozik ehhez a zöld forradalomhoz.

 10 MILLIÓ FA UDVAR – ZÖLD KATLAN PROGRAM
JÚLIUS 29. KEDD
10.00-12.00 Faültető családi játszóház Tóth Judittal

15.00-16.30 Civilek nyomás alatt – Kerekasztal

Aki kérdez: Bojár Iván András
Résztvevők: Hervai Franci, Pánovics Attila (Pécsi Zöld Kör), Takács Norbi
JÚLIUS 30. SZERDA
09.30 -11.00 Vízmegtartó-kert építése – Workshop Bozzay Balázzsal

10.00 -12.00 Faültető családi játszóház Tóth Judittal

15.00 -16.30 Vízmegtartás a kertben/településeden – Kerekasztal

Aki kérdez: Nichs Andrea
Résztvevők: Vozár Pál, Pirkhoffer Ervin, Bugya Titusz

17.00 -18.30 Z és Alfa generáció válasza a Klímaváltozásra – Kerekasztal

Aki kérdez: Nichs Andrea
Résztvevők: Beeco – öko app, Misu
JÚLIUS 31. CSÜTÖRTÖK
09.30 -11.00 Vízmegtartó-kert építése II. – Workshop Bozzay Balázzsal

10.00 -12.00 Faültető családi játszóház Tóth Judittal

14.30 -15.30 Öregerdő, nem vén erdő – kerekasztal

Aki kérdez: Nichs Andrea
Résztvevők: Dr. Aszalós Réka, Kun Zoltán, Ronczik Levente

15:50 – 17:00 Ártéri vízmegtartás – Kerekasztal

Aki kérdez: Hervai András
Résztvevők: Németh András, Omacht Zoltán, Lóczy Dénes

17.30 – 500.000. fa elültetése, Helyszín: Megbékélés Kápolna

20.15 – Vulkán irodalmi est
AUGUSZTUS 1. PÉNTEK
09.30 – 11.00 Vízmegtartó-kert építése III. – Workshop Bozzay Balázzsal

10.00 – 12.00 Faültető családi játszóház Tóth Judittal

15.00 – 16.30 Ház Régi gyümölcsfajták – Kerekasztal

Aki kérdez: Bozzay Balázs
Résztvevők: Kovács Gyula, Domonokos Klára

17.00 – 18.30 Tarvágás (véghasználat), mint  erdőgazdálkodási tév-eszme? – Kerekasztal

Aki kérdez: meglepetés!
Résztvevők: Bajor Zoltán, Dr. Aszalós Réka, Bozzay Balázs,
Dobrovitz Attila
AUGUSZTUS 2. SZOMBAT
10.00-12.00 Faültető családi játszóház Tóth Judittal
ÖRDÖGKATLAN MŰSORFÜZET
Ide kattintva letöltheted a 18. Ördögkatlan Fesztivál teljes műsorfüzetét – katt!

forrás: StoreInsider

Előző cikk

Erdőtörvény és rendeletei – egységes szerkezetben

Következő cikk

Klímaváltozás hatása az erdőkezelésre




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version