FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdészeti technikum fejlesztése

Fotók: Agro Jager News

Máhig József, az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója nyitotta meg 2025. szeptember 16-án Szegeden, az iskola csemetekertjében tartott átadó ünnepséget. Előadásában kiemelte, hogy Szegeden immár 70 éve folyik erdészeti oktatás, és bízik abban, hogy az új földmérő, földügyi és térinformatikai technikusi képzés is megéri ezt a szép kort.

Az ünnepélyes átadó a Vidékfejlesztési Program „Bemutató üzemek támogatása” alprogramjának keretében valósult meg, amelyre az Agrárminisztériummal, az Agrárminisztérium Erdészeti Iskoláival, az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft.-vel, valamint az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal közösen pályáztak.

A földmérő és térinformatikai képzés fejlődésének alapját ezzel sikerült megteremteni, hiszen 72 millió forint értékben szereztek be csúcskategóriás eszközöket főleg a Leicon Kft.-től. A szakiskolák közül országos szinten a legmodernebb felszereléssel rendelkeznek.

A képzésben olyan kiváló szakemberek vesznek részt, mint Milos István, aki hosszú éveken át a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatalának osztályvezetőjeként dolgozott. Emellett az oktatásban szerepet vállalnak a Szegedi Tudományegyetem Légkör- és Téradattudományi Tanszékének oktatói is, többek között Dr. Tobak Zalán, Dr. Szatmári József és Dr. Mucsi László.


Máhig József, az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója nyilakozik a Szegedi Tv-nek. Fotó: Agro Jager News

Az elmúlt tanév technikusi vizsgaeredményei jól bizonyítják az itt megszerzett tudás szakmai színvonalát, hiszen a végzősök több mint 90%-os eredménnyel fejezték be tanulmányaikat.

Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója köszöntőjében kiemelte, mennyire szimbolikus helyszín a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum csemetekertje, ahol a következő erdészgenerációk oktatása mellett immár a földmérő, földügyi és térinformatikai technikusok is a legújabb tudást szerezhetik meg. Hangsúlyozta: a gyorsan változó gazdasági és társadalmi környezetben szükség volt egy új szakma bevezetésére. Az új földmérő eszközökkel az iskola olyan gyakorlati képzést biztosíthat, amely a szakma és a nemzet számára egyaránt hasznos.

A modern tárgyi feltételek biztosítása volt az első olyan lépés, amely lehetőséget ad arra, hogy a jövő földmérő, földügyi és térinformatikai  szakos diákjai korszerű környezetben sajátíthassák el a szakmát. Köszöntőjében külön köszönetet mondott Szentpéteri Sándor helyettes államtitkár úrnak, akinek köszönhetően el tudott indulni ez a közös projekt. Előadásában kiemelte továbbá Pap László ügyvezető úr és csapata munkáját, akik az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. vezetésével működtették a konzorciumot, valamint az öt szakképzési centrum közös erőfeszítését. Hangsúlyozta: az összefogás nélkül a konzorcium nem valósulhatott volna meg.


Lövei György, a Leicon Kft. mérnöke előadást tart diákoknak. Fotó: Agro Jager News

Mivel Csongrád-Csanád vármegyében két erdészeti képzést folytató iskola működik, külön köszönetét fejezte ki Lévai Imre főigazgató úrnak, az Északi Agrárszakképzési Centrum vezetőjének és csapatának, akik támogatták az Alföldi Agrárszakképzési Centrum pályázatát és szolidaritást vállaltak vele.

Pap László, az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. képviseletében tartott előadásában kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program utolsó felhívása volt a „Bemutató üzemek támogatása”, amely kettős célt tűzött ki: egyrészt bemutatóüzemi programokon keresztül olyan szakmai tartalmakat nyújtani, amelyek a képző intézményekhez igazodnak, másrészt olyan témákat érinteni, amelyek a modern erdőgazdálkodásban különösen aktuálisak és érdekesek.

Említette többek között a döntéstámogató rendszereket (SiteViewer, EUTR, EKÁER, ESZR), a fenntartható erdőgazdálkodási megoldásokat, valamint az innovációkat a dróntechnológia, térinformatika és távérzékelés területén. Hozzátette: önmagukkal szemben is komoly vállalást tettek, hiszen hét helyszínen 350 bemutatóüzemi programot valósítottak meg, mindezt rendkívül rövid idő alatt.


Szentpéteri Sándor, az erdőkért felelős helyettes államtitkár és Sisák Zoltán szakoktató.
Fotó: Agro Jager News

A projekt keretében 750 millió forint értékben történt korszerű eszközbeszerzés a programot végrehajtó konzorcium tagjai között:

  • Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft
  • Alföldi Agrárszakképzési Centrum
  • Déli Agrárszakképzési Centrum
  • Északi Agrárszakképzési Centrum
  • Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum
  • Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

A projektnek köszönhetően az alábbi fejlesztéseket valósították meg:

  • harveszter- és forvarder gépek
  • dróncsomagok és speciális szoftverek
  • javító- karbantartó eszközök, kötélpálya, vasló
  • modern geodéziai műszerek (Leica csomag)

Az eszközök beszerzése az iskolák igényeihez és specializációjához igazodott, elősegítve a gyakorlati képzés megújulását és a szakemberek továbbképzését. A konzorcium megvalósítása során 182 partner bevonásával összesen 667 szerződést, valamint 1782 dokumentumot töltöttek fel, amely megközelítőleg 7 ezer oldalt tett ki.


Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója valamint Máhig József, az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum igazgatója megbeszélés közben. Fotó: Agro Jager News

Szentpéteri Sándor, az erdőkért felelős helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta: 45 évvel ezelőtt ő is itt kezdte szakmai pályafutását, amikor Marton Imre tanár úr vezetésével a csemetekertet gondozták mechanikai úton. Elmondta, hogy a szakképzésről szóló törvény 2019-ben új helyzetet teremtett: ennek eredményeként megalakultak az Agrárszakképzési Centrumok és elindult a duális képzés. Szegeden az erdésztechnikus képzést kiegészítve új földmérő, földügyi és térinformatikai technikusi képzés is indult. A törvény lehetőséget adott arra is, hogy létrejöhessenek Tudásközpontok. Ezzel a lehetőséggel élve az erdőkért és földügyekért felelős államtitkárság kezdeményezésére 2021 decemberében elsőként alakult meg – és máig egyedüliként működik – az erdészeti képzési központ.

Kiemelte, hogy a szakembereket hosszú életciklusra kell felkészíteni, amelynek minden eleme nem tanítható meg a tankertben. Az erdőgazdálkodásban a feladatok jellemzően nem ismétlődnek évről évre, ezért a gyakorlati oktatás sem építhető kizárólag évente ismétlődő folyamatokra.

Az erdészeti ágazat tudásközpontja mindezt az Agrárminisztérium ágazati államtitkárságával szoros együttműködésben végzi. Ennek az ágazati koordinációnak egyik látványos eredménye a Vidékfejlesztési Programból megvalósuló Bemutató üzemek fejlesztése projekt sikere.

A bemutatóüzemi programok tematikáját és eszközeit koordinált módon sikerült kiválasztani. Több olyan új témát is beemeltek a képzésekbe, amelyet minden erdőgazdálkodónak ismernie kell, például az erdészeti döntéstámogató rendszerek használatát, valamint a faanyag-kereskedelemhez kapcsolódó EUTR és EUDR ismereteket. A programnak köszönhetően 3500 erdőgazdálkodó és erdészeti szakirányító jutott rendkívül fontos, a jövőbe mutató tudáshoz.

Az oktatók minden területen kimagasló munkát végeztek, munkájuk hiánypótlónak bizonyult. Zárszóként a helyettes államtitkár azt kívánta, hogy a megszerzett tudás és eszközök segítségével az iskola magasan képzett technikusokat biztosítson a magyar erdőgazdálkodás számára. Külön örömét fejezte ki, hogy ehhez a valóban eredményes és látványos sikerhez személyesen is hozzájárulhatott, mint az erdészeti szakpolitika képviselője.

forrás: Dr. Szilágyi Gergely PhD, tulajdonos-főszerkesztő, AgroJager News


Újra lesz Öregdiák Találkozó a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban!

Szeretettel várunk minden egykori diákot és pedagógust egy különleges alkalomra:

📅 2025. október 4. (szombat)

📍 Csemetekert – AASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum

Időtartam: 9:00 – 20:00

Programokból egy kis ízelítő:

👨‍🏫 Igazgatói köszöntő – 11:00

🍲 Főzési lehetőség osztályoknak & baráti társaságoknak (alapanyag, eszköz: saját, asztal/pad: korlátozottan biztosítva)

🪚 HUSQVARNA eszközbemutató

🍺🥂 Büfé (csapolt sör, bor, Unicum, Jäger, üdítők, rágcsák és még sok finomság)

🎟️ Tombola – értékes nyereményekkel (pl. STIHL & Husqvarna ajándékok)

Gyere el, idézzük fel együtt a régi emlékeket, találkozzunk régi barátokkal, tanárokkal és írjunk új történeteket közösen!

👉 Regisztráció itt: https://forms.gle/XmtyLoQFzhZXE4Ma6

Előző cikk

Magyar Építőanyag védjegy

Következő cikk

Klímatörvény - civil egyeztetés



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések