Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztálya a Csíki Magánerdészettel közösen, 2025. október 23–26. között, immáron 24. alkalommal, Hargitafürdőn rendezte meg hagyományos őszi szakkonferenciáját, aminek idei vezérfonala az „Új utak az erdőgazdálkodásban és az erdészettudományban a Kárpát-medencében” volt.
A Soproni Egyetemet az Erdészeti Tudományos Intézet 6 aktív (Benke Attila, Csóka György, Hirka Anikó, Molnár Tamás, Németh Tamás Márton és Szabó Orsolya), valamint egy nyugdíjas kutatója (Führer Ernő) képviselte.
24-én a szokásoknak megfelelően buszos kirándulás, illetve gyalogtúra zajlott. A kirándulás a kulturális látnivalók és emlékhelyek (Örmény Emlékház, Székely Határőr Emlékközpont, Madéfalvi emlékmű) látogatása mellett szakmai programpontot, a Csíkvacsárcsiban található Alias Forest magáncsemetekert bemutatását is tartalmazta. A gyalogtúra többek között a Bagolykő és a Béla vára hősies meghódítását jelentette. A hősies jelző nem túlzás, merthogy a túra egész ideje alatt zuhogott az eső.
25-én a Csóka György által moderált konferencián 10, a konferencia címéhez illeszkedő előadás hangzott el, amiből hármat az ERTI kutatói mutattak be:
Németh Tamás Márton és munkatársai: Mit mutatnak az évgyűrűk a jövőről?

Molnár Tamás: Műholdak és mesterséges intelligencia az erdőmonitoring szolgálatában.

Benke Attila és munkatársai: Molekulától az erdőig, avagy a hazai erdészeti genetikai kutatások legújabb eredményei.

Mindhárom prezentáció (ahogyan a többi hét is) jelentős érdeklődést (kérdések, hozzászólások) generált. A figyelemre méltó kutatási eredmények bemutatásán túl több együttműködési lehetőség is körvonalazódik. A szakmai/tudományos eszmecserén túl a rendezvény a tőle megszokott módon erősítette az összetartozás érzését, aminek révén már most várjuk a jövő évi konferenciát.
Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek is!

forrás: SOE ERTI
