Az Országfásítási Program részeként megvalósuló Településfásítási alprogram a napokban három helyszínen is folytatódott: Borsodszentgyörgy, Dorogháza és Szihalom településeken.
A KEFAG Zrt. által biztosított facsemetéket az EGERERDŐ Zrt. kollégáinak szakmai koordinálásával ültették el, a helyi polgármesterek és lakosok közreműködésével.
Dorogházán 10 darab gömbszivarfát ültettek el kereszt alakzatban a temetőkertben – jelképesen is kifejezve az élet és megújulás üzenetét.
Borsodszentgyörgyön a falu több pontján – köztük a futballpálya mellett – nyírfa, gömbszivarfák, kőrisek és eperfák kerülnek a földbe, hogy árnyat és friss levegőt adjanak a jövő generációinak.
Szihalom településen is újabb lépést tettünk a környezettudatos jövő felé: 10 darab gömbfa került elültetésre a község területén. A településfásítási programon részt vett dr. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője, melyet ifj. Ősz Gusztáv, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgató-helyettese koordinált.

Az összefogás szép példája, hogy a helyi közösség is aktívan részt vett a munkában – hiszen mindannyiunk közös felelőssége, hogy árnyat adó, egészséges zöldfelületek tegyék élhetőbbé településeinket.
Az ilyen kezdeményezések szép példái annak, hogyan tehetünk együtt, apró lépésekkel is sokat a környezetünkért és településeink élhetőségéért.
Együtt formáljuk zöldebbé a jövőt!
forrás: EGERERDŐ Zrt.

