FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Díjazott természetfotósok

A természetfotózás igazi ereje, hogy összekapcsolja a szépséget a tudással és ismeretátadással. „Az Év Természetfotósa” pályázat minden évben egyfajta tükörként mutatja meg, hogyan látja a ma embere a természetet, és milyen kérdések, érzések, értékek foglalkoztatják az alkotókat. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetően egyre többen ragadnak fényképezőgépet a természet pillanatainak megörökítésére, és egyre több fiatal is csatlakozik, ami biztató üzenet a jövő nemzedéke számára – jelentette ki Balczó Bertalan, természetvédelemért felelős helyettes államtitkár kedden a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett díjátadó ünnepségén.

Balczó Bertalan beszédében kiemelte, a magyar tájképfotózás az utóbbi évtizedekben óriási utat tett meg. Korábban a művészek elsősorban a közismert, „karizmatikus” fajokat kutatták, a túzokot vagy a ragadozó madarakat, ma pedig a természet kevésbé ismert, rejtett világáról készítenek egyre több fotót.

A természetfotós ma már a természet összefüggéseit, törékeny harmóniáját keresi, azt mutatja meg, hogy a környezet minden apró eleme fontos része egy nagyobb egésznek, összekapcsolja a szépséget a tudással. Ezek a képek ma már nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem ismeretterjesztést és környezeti nevelés eszközei is – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Külön öröm és büszkeség, hogy az utóbbi években egyre több magyar fotóművész ér el nemzetközi sikereket. Műveik rangos pályázatokon, neves kiállításokon szerepelnek, ezáltal a világon bárki megismerheti azt a gazdag, sokrétű természeti örökséget, ami Magyarországon és a Kárpát-medencében található. Ezek az eredmények nemcsak a tehetség, hanem a kitartó, alázatos munka eredményei is, példát mutatnak, hogyan lehet művészettel is szolgálni a környezetvédelem ügyét.

A fotós, amikor hajnalban kimegy a ködös rétre vagy órákig vár egy lesben a pillanatra, nemcsak a fényt és a kompozíciót keresi – hanem kapcsolódni próbál valami nagyobbhoz, ami mindannyiunk közös otthona. Éppen ezért minden itt készült fotó – akár díjat kap, akár nem – hozzájárul a természet megőrzéséhez. Segít, hogy más szemmel nézzünk az erdőre, a folyóra, a madárra, a gombára, a minket körülvevő természetre.

A helyettes államtitkár gratulált az összes pályázónak és díjazottnak, akik alkotásaikon keresztül megismertetik és megszerettetik a természetet, jelentősen hozzájárulva ezzel annak megóvásához.

Forrás: AM Sajtóiroda

Kiegészítés:

Itt pedig a “Bejelentették az év természetfotósa pályázat nyerteseit” cikkben áttekinthetjük a díjátadó és kiállításmegnyitó egészét, megismerhető a zsűri, valamint minden kategória díjazott fotója (19).

Előző cikk

Minden szem a COP30-ra és az EUDR kérdésre szegeződik

Következő cikk

A Kecskeméti Arborétum (videó)




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version