FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kínai delegáció járt Egerben

Az elmúlt héten kínai szakmai delegáció járt az EGERERDŐ Zrt. központjában, hogy egyeztessen az erdészeti iparágban rejlő együttműködési lehetőségekről és a zöld technológiák alkalmazásáról.

A Shandong tartományból érkező négytagú küldöttséget Mr. DONG Ruizhong, a Tartományi Természeti Erőforrások Hivatalának vezetője vezette. A delegáció tagjai között volt Mr. SHEN Ziyu, a Közigazgatási Engedélyezési Hivatal vezetője, Mr. XIE Xiaoman, a Tartományi Erdészeti Tudományos Kutatóintézet igazgatója, valamint Ms. JU Bin, a Vadon Élő Állatok és Növények Védelmi Állomásának vezetője.

A vendégeket az EGERERDŐ Zrt. részéről ifj. Ősz Gusztáv, vezérigazgató-helyettes és Urbán Pál, főmérnök fogadta. A találkozón bemutatásra kerültek az EGERERDŐ Zrt. erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási és ökoturisztikai tevékenységei, köztük a kisvasutak és erdei szálláshelyek fejlesztései. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fenntartható erdőgazdálkodás és az erdő hármas funkciójának – gazdasági, védelmi és közjóléti szerepének – összehangolása kulcsfontosságú a jövő kihívásainak kezelésében.

A megbeszélés baráti, együttműködő légkörben zajlott, és alapot teremtett a jövőbeni szakmai kapcsolatok erősítéséhez.

forrás: EGERERDŐ Zrt.

Előző cikk

KSH: fogyasztói árak +4,3%-on

Következő cikk

Az Élet él és élni akar.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések