FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szent Márton-gála – 2025

Folytatódott a közel három évtizedes hagyomány: Szent Márton előtt tisztelegve gálaműsor keretében adott át kitüntetéseket a város azoknak, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak Szombathelyért. A Gothard Jenő-díjat Kovács Tamás, a Falco Zrt. pr-vezetője érdemelte ki.

Az Isis Big Band produkciója nyitotta a Szent Márton-gálát szombaton a sportházban, majd Nemény András mondott köszöntőt. A polgármester a hűséget, mint az egyik legalapvetőbb értéket hangsúlyozta. Szent Márton a hitet választotta, és útjához az utolsó percig hűséges maradt – ebből fakadt minden gondolata, tette, ez adott neki erőt. A hűség nem kérdés, hanem alap. A mai ünnepeltek rendelkeznek ezzel – az emberszeretet hűsége köti össze őket.

“A mai díjazottjaink már hosszú utat tettek meg, megéltek jót és rosszat. Tudják magukról, hogy kik ők, mik az elveik, mihez hűségesek. De ebben a mai felszínes, sokszor értékvesztett világban igazodási pontot jelentenek a családjuknak, a környezetüknek, a városban.” – hangsúlyozta Nemény András – polgármester

A Gothard Jenő-díjat Kovács Tamás, a Falco Zrt. pr-vezetője érdemelte ki.
Kovács Tamás Tiszafüreden született, de Szombathelyhez való kötődése életének minden területén megmutatkozik. Pályafutását a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen megkezdett tanulmányai alapozták meg, később nemzetközi marketing szakközgazdászként is képezte magát, hogy szakmai és üzleti tudását a lehető legteljesebb módon hasznosíthassa. Ő olyan szakember, aki nemcsak a faipari szektorban, hanem a város közösségi életében is maradandót alkotott.

1986-ban Szombathelyen telepedett le, és azóta is a FALCO Zrt. munkatársaként járul hozzá a vállalat és a város fejlődéséhez. Több évtizedes munkája során a faipari termelés, a kereskedelem és a marketing területén kiemelkedő eredményeket ért el. A FALCO Zrt. PR-vezetőjeként a cég vállalati társadalmi felelősségvállalásának irányításával és proaktivitásával igyekszik a város gyarapodásáért tenni.

Közösségi szerepvállalása példaértékű: rendezvényeket, egyesületeket, alapítványokat segít, új játszótereket és közterületi fásítási programokat szervez, miközben a fenntarthatóság és a helyi identitás értékeit is erősíti. A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán címzetes egyetemi docensként mentorálja a jövő generációit, ezzel is átadva szakmai tudását és tapasztalatát.

Kovács Tamás példája annak, hogyan válhat a szakmai kiválóság a közösségi elkötelezettséggel együtt maradandó értékké. Hitvallása szerint „a közösségért tenni nagyon jó, az eredményt a mosolygós arcokon látni” – és valóban, munkája Szombathely városában mindennap kézzel fogható eredményekben mutatkozik meg, ezért méltán részesülhet a város elismerésében.

Brenner-díjat vehetett át Tóthné Temesi Kinga építőmérnök, Éhen Gyula-díjjal ismerték el Szücs Gábor építőmérnök munkásságát, Hefele-díjjal tüntették ki Rápli Pál József építészt.

A Szombathely Közbiztonságáért díjat Vágfalvi Péter, a NAV adóellenőre érdemelte ki. Ifjúságért díjban részesült Szabó Anita, a Borostyánkő Gyermekotton vezetője.

A Horváth Boldizsár díj első fokozatát Kusztor Györgyné, a Polgármesteri Hivatal pénzügyi munkatársa, második fokozatát Bándliné Farkas Ilona, a hivatal informatikai koordinátora és Végh Éva, a Szociálpolitikai Iroda munkatársa kapta.

A Szombathelyért díjat Szigeti Tibornak, a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezetőjének ítélték oda.

A Weöres Sándor-díjnak Szabó Tibor színházigazgató örülhetett. Az Év Civil Szervezete díj idei kitüntetettje a Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Szombathelyi Csoportja lett.

Tóth Géza-díjjal honorálták Lezsák Balázs kalapácsvető és edző szakmai elhivatottságát.

A Szombathely Sportjáért Életmű díjat Varga Jenő tanár, edző, a Szociális Munkáért Életmű díjat Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész, a Pedagógus Életmű díjat Mentes Vilmos, a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanára, igazgatóhelyettese, a Szombathely Kultúrájáért Életmű díjat Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar leköszönt igazgatója, a Közszolgálatért Életmű díjat Vigné Horváth Ilona, az Egészségügyi és Kulturális GESZ vezetője, a Pro Sanitate Savariae Életmű díjat Baranyai Marietta belgyógyász-diabetológus nyert el.

A díszpolgári címet idén Gráczer Györgynek, a Falco KC kosárlabda klub korábbi vezetőjének adományozták, aki 45 éven át dolgozott fáradhatatlanul a csapat sikeréért.

Az ünnepi műsorban közreműködött a Jazzation acapella együttes, Lutor Katalin slam poetry előadó, a Lorigo TSE táncosai, a Sibaris Quartet, Hirtling István színművész és a The Faceteam akrobatikus sportszínház tagjai.

forrás: TVSzombathely

Előző cikk

Milan Design Week pályázat

Következő cikk

Közvélemény-kutatás a védett erdőkről



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések