Térkövet bontottunk: így változtatták meg saját udvarukat az Ady Endre Gimnázium tanárai és diákjai a XIII. kerületi Önkormányzat és a 10 millió Fa közös összefogásával. Az iskolában tanító 10 millió Fás önkéntest, Proksza Ágnest arra kértük, hogy mesélje el nekünk a teljes történetet.
Az összefogás és a közösség ereje nagy dolgokra képes – ezt bizonyította ismét a XIII. kerületi Önkormányzat, az Ady Endre Gimnázium és a 10 millió Fa szervezetének együttműködése.
Egy sokéves álom vált valóra: térkő helyén fasor, zöldfelület, évelők: élő, lélegző, hűsítő terület. A történet néhány szóban.
A klímaváltozás következtében iskolánk néhány termében a hőmérséklet a tanév bizonyos napjain, hetein, most már hónapjaiban alig elviselhető. Bár többféle eljárással próbáltuk már enyhíteni a hőszigethatás következményeit, valóban hatékony megoldás még nem született.
Mivel egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a zöld szigetek csökkentik a környezetük hőmérsékletét, ezért nagy fába vágtuk a fejszénket, pontosabban nagy fákról álmodoztunk.

FÁT A KŐ HELYÉRE
Az előző tanévben egy kiserdőt (Miyawaki-minierdőt) álmodtunk a kertbe – megvalósult. Az összefogás erejével. Szülők, tanárok, volt diákok, diákok, pénzügyi intézetek segítettek – olyannyira, hogy maradt még forrásunk álmodni.
AZ ÖSSZEFOGÁS EREJE
Ez adta a lehetőséget, hogy az Önkormányzattal megállapodást kössünk: ők vállalták a térkő megbontását és a gödör kiásását, mi a talajcserét és a növények megvételét. Itt lépett be a 10 millió Fa, akikkel ez a sokadik közös történetünk: megnézték a tervet, beszerezték a fákat, ideszállították, és segítségünkre voltak a szakszerű ültetésben.
Ez nem ilyen egyszerű, és mégis. Összefogás. Közös akarat. Támogatás sokak részéről. Megállapodás, elhatározás, kivitelezés. Szülők érkeznek sok-sok termőfölddel a 35 fokban, diákok, volt diákok, tanárok pedig elszántan lapátolnak.
JÓ IDŐ – ROSSZ IDŐ?
Három hónapig vártunk a jó időre, mármint az őszre, hogy gyökeret tudjanak verni a fák. És mikor kell ültetni? – amikor jólesik, vagy éppen amikor jól esik – szakadó esőben, de sok-sok örömmel, mosolygós arccal, további tervekkel fejeződött be ez a történet.
A fasor kész, várja a tavaszt, hogy zöldbe boruljon, mi örülünk – és továbbra is hiszünk a közösség erejében.

Ültetünk és Éltetünk!
Magánemberekkel, cégekkel, önkormányzatokkal, egyházakkal, civil önkéntesekkel, sok-sok összeadódó, reményt adó szándék jóvoltából. És ültetünk az ország legnagyobb szabású civil faültetési eseménye során, az általunk kezdeményezett Nemzeti Faültetés Napján is!
https://nemzetifaultetesnapja.hu/

Szükségünk van egymásra: Nekünk a fákra – a fáknak miránk!
Tarts velünk 2026-ban is! Adószámunk: 19225294-1-42

forrás: 10 millió Fa
