Van egy erdő Debrecenben, mely a város tüdeje, a nagy hőscincér, a nagy szarvasbogár, a pompás virágbogár lakhelye, bagolyfélék, harkályok, cinegék, légykapók búvóhelye. Ahova jó kimenni, sétálni, pihenni, színházi programokon és gasztronómiai eseményeken részt venni. Ami a városunk identitásának része, aminek az égig érő tölgyfái kibírták az elmúlt évszázadok viharait, viszontagságait.
A Debreceni Nagyerdő egy részét 1939. október 10-én 1. sorszámmal jegyezték be a természetvédelmi területek törzskönyvébe azzal a céllal, hogy megőrizze a nyírségi erdőt, idős tölgyek és más őshonos fajok biológiai és természeti értékekben gazdag élőhelyét. Túlélte a II. világháborús fakitermelést, a beépítések miatti területcsökkentéseket, számos vihart, mígnem 1992-ben a teljes erdőtömbre kiterjesztették a védelmet. Területe ma 1092 hektár, a Natura 2000 hálózat része, országos jelentőségű védett természetvédelmi terület és helyi jelentőségű védett területrésze is van.
Sétánk során találkozhatunk 100-200 éves kocsányos tölgyekkel, fehér és rezgő nyárral, kislevelű hárssal, mezei juharral, de akár vadkörtével is. A Nagyerdőben 700-800 növényfajt jegyeztek már fel, köztük számos védett és jellegzetes erdei növényt. Az Alföld erdőssztyeppei között kiemelten értékes, idős erdőrészletek maradványa, mely számos védett állatfaj otthona is.
A Nagyerdő a nyírségi homokvidék laza szerkezetű, homokos talaján terül el, melynek jellemzője a gyors csapadékvíz-elvezetés és a rossz vízmegtartó képesség. Nincs természetes vízpótlása, kizárólag az évek óta egyre kevesebb csapadék jelenti számára az éltető vizet. Az éves vízigénye 550-650 mm, míg Debrecenben átlagosan 520-550 mm hullik évente, ez is egyre egyenetlenebb eloszlásban, hosszú, forró, száraz nyarak kíséretében. Az égig érő tölgyfák gyökerei ezért igyekeznek minél mélyebbre hatolni, hogy a talajvízhez hozzájussanak. Az utóbbi évtizedekben a talajvízszint jelentősen csökkent, az erdőben megjelent a koronaszárazság, a regeneráció lassul, beavatkozás nélkül az erdei tölgyesek kipusztulnak és a területen a szárazságtűrőbb fajok veszik át az uralmat. Ezért cselekednünk kell!
A Civaqua-program folytatásával az a célunk, hogy a Tócóban csordogáló vízzel rehabilitált területek után a Nagyerdő szomját is csillapíthassuk.
2024-ben befejeződött a Civaqua-program I. üteme, aminek a folytatásán a vízügyi szakemberek már a 2000-es évek elején is dolgoztak. A „Vizet a Nagyerdőnek!” a Zöld Kódex egyik legfontosabb és legtámogatottabb intézkedése, aminek a megvalósítását a 2025 végén aláírt támogatási szerződés garantálja. A Civaqua-program II. ütemének célja, hogy a Keleti-főcsatorna vizét Debrecen északi és keleti területeire is eljuttassák.
A II. ütem egyik kulcsfontosságú része a Nagyerdő vízpótlása. A tervek szerint kialakítanak egy 2 hektáron elterülő, 31,5 m3 kapacitású nagyerdei szivárogtató tározórendszert, mellette vízkormányzó műtárgyakat, „by-pass” nyílt medreket, amik javítják a Nagyerdő vízellátását, táplálják a felszín alatti vízkészletet. A tározóból átszivárogtatott víz egy 9-10 hektáros, az 1885-ös erdőmesteri térképen még megtalálható vizes, vizenyős terület rehabilitációját is lehetővé teszi. A szakemberek által készített modellezések szerint a vízpótlás először a létesítmények közvetlen közelében megy végbe, majd időszakról-időszakra növekszik a beszivárogtatott terület nagysága. Az így eljuttatott vízzel 5 éves folyamatos üzemeltetés után 4 méteres talajvízszint-emelkedés várható fél kilométer körzeten belül, 1 kilométeres körzeten belül pedig 2 méterrel emelkedik a talajvízszint, ezzel javítva a Natura 2000-es erdő életminőségét.
A Civaqua I. és II. ütemének megvalósulásával létrejön a Tiszántúl legátfogóbb vízügyi projektje, a várost körülölelő „kék gyűrű”. Eljut a víz a Nagyerdőre, megtörténik a Vekeri- és a Fancsikai-tavak revitalizációja.
A Civaquával vizet hozunk, életet adunk!
forrás: Future of Debrecen
