Ha túrázás közben rönköket, friss vágásnyomokat vagy munkagépek nyomait látjuk, könnyű azt érezni: „itt valami baj történt”. Pedig a legtöbb esetben épp az ellenkezőjéről van szó. A fakitermelés látványa egyszerre, egy pillanatban mutatja meg azt a munkát, amely az erdő életében csak egy rövid szakasz – és amelynek célja, hogy az erdő meg tudjon újulni, ellenállóbb legyen, és hosszú távon is erdő maradjon. A Vérteserdő Zrt. ezért közérthetően összefoglalja, mit jelent az, amit a kiránduló ilyenkor „fakitermelésként” lát.
Amit biztosan érdemes tudni: a “véletlen” fakitermelés nem opció
Az erdőben a fakitermelés nem ad hoc történik. Mögötte erdőtervi, hatósági és szakmai rend áll: mikor, hol, milyen mértékben és milyen módszerrel lehet beavatkozni. A cél nem az, hogy „eltűnjön az erdő”, hanem hogy az állomány szerkezete és egészségi állapota olyan irányba mozduljon, ami az adott termőhelyen a legstabilabb jövőt adja – különösen a szélsőségesebb időjárás és az erdőket érő károk korában.
“Rönkök az út mellett” – miért pont ott?
A turista sokszor először a farakással találkozik: az út mentén vagy a rakodón, ahol a faanyag gyűlik. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy „letarolták” az erdőt. A farönk lehet nevelő jellegű beavatkozás eredménye is, amikor a túl sűrű állományból szelektíven vesznek ki fákat, hogy a jobb állapotú, értékesebb egyedek több fényt és teret kapjanak. Lehet egészségügyi jellegű munka nyoma is, amikor károsodott vagy balesetveszélyes fákat távolítanak el. És lehet felújító jellegű beavatkozás következménye is, amikor az erdő megújulását segítik azzal, hogy a következő erdőnemzedéknek megfelelő fényt biztosítanak. A farakás látványa tehát sokféle, szakmailag eltérő beavatkozás „közös képe” – a részletek mindig a helyszín, a fafaj, a kor és a cél függvényei.
“Kopár lett az erdő” – miért tűnik mégis drasztikusnak?
A fakitermelés gyakran azért hat erősebben, mert egy időre megváltoztatja a megszokott erdőképet, és a munkafolyamatok nyomai – gallyak, készletezett faanyag, kiszállítás nyomvonalai – egyszerre, koncentráltan látszanak. Sok munka ráadásul ősszel-télen zajlik, amikor a lombozat hiánya miatt még „csupaszabbnak” tűnhet a terület, miközben ez az időszak a talaj és a megújuló növényzet szempontjából is kedvezőbb lehet. A látvány tehát átmeneti: a cél nem a „nyitva hagyás”, hanem a rendezett, tervezett megújulás.
“Ha levágták, mi lesz itt?” – a válasz sokszor: már itt van az új erdő
Sok erdőrészben az új erdő nem a semmiből indul: a lombkorona alatt gyakran már évek óta ott fejlődik a természetes újulat. Ezek a fiatal fák addig „várnak”, amíg elegendő fényt és teret kapnak. Amikor a felső szint megnyílik, az aljnövényzet és az újulat gyorsan reagálhat, és megkezdődhet egy stabilabb, vegyesebb, a termőhelyhez jobban illeszkedő állomány felépülése. Emiatt fordul elő, hogy amit a kiránduló ma nyugtalanítónak lát, az néhány év múlva már egészen más képet mutat: egy újra záródó, fiatalodó erdőt.
Kíméletesebb megoldások: lékes jellegű szálalás, hagyásfák, “ökológiai folyosók”
A fakitermelés nem egyenlő „egyben mindent” típusú beavatkozással. A Vértesben is egyre hangsúlyosabbak azok a módszerek, amelyek kisebb lékekkel, mozaikosabb beavatkozással segítik a természetes felújulást. Ilyenkor a cél az, hogy az erdő borítása nagyobb arányban megmaradjon, és a megújulás folyamatosabb legyen. A munkák során hagyásfák és hagyásfacsoportok maradnak, amelyek élőhelyet adnak, tájképi értéket is képviselnek, és segítik a biológiai sokféleséget. Emellett egyre inkább megjelenik az összefüggőbb, meghagyott sávok és kapcsolódások szemlélete is: az „ökológiai folyosók” logikája, amely az élővilág mozgását és a természetes folyamatok működését támogatja.
Miért fordul elő fenyvesekben látványosabb beavatkozás?
A kirándulók gyakran fenyőállományokban találkoznak markánsabb változásokkal. Ennek hátterében sok esetben az áll, hogy ezek között akadnak tájidegenebb, sérülékenyebb állományok, illetve olyanok is, amelyeket egészségi problémák, kiszáradás vagy más károk érintenek. Ilyenkor a szakmai cél sokszor az, hogy fokozatosan olyan erdő felé tereljük a területet, amely jobban illeszkedik a termőhelyhez, és hosszabb távon stabilabb lehet. A „látványos” szakasz ilyenkor is átmenet: a hangsúly azon van, hogy mi nő a következő évtizedekben – és hogyan tud az erdő alkalmazkodni a változó körülményekhez.
Ajánló: Erdőmánia podcast – beszélgetés a Vérteserdő szakembereivel
A fakitermelésről, az erdő megújulásáról és arról, hogyan érdemes értelmezni a „riasztó képeket”, részletesen és közérthetően beszélget az Erdőmánia a Vérteserdő Zrt. munkatársaival. Ha érdekel a kulisszatitok és a miértek, itt a teljes beszélgetés: https://youtu.be/im2TZ4D_j5w
forrás: Vérteserdő Zrt.
