Első alkalommal valósult meg a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum és a NÉMETH-FA Kft. együttműködésében a Vállalati helyszínű továbbképzés a faiparban című képzés.
Nyolc szakképzési centrumból összesen tizenkilenc fa- és bútoripari ágazatban tanító szakoktató vett részt ezen a hiánypótló szakmai továbbképzésen.
A résztvevők a két nap alatt megismerkedhettek a nagy múltra visszatekintő és széleskörű faipari tevékenységet folytató üzemmel. Bepillantást nyerhettek a cég mindennapjaiba, láthatták többek közt a fűrészipari munkálatokat, a korszerű nyílászárók tervezését és gyártását, a faszerkezetek, tetőszerkezetek, valamint a különböző faházak tervezését és kivitelezését az üzemben, illetve külső helyszínen.

Vendéglátónk gondoskodott az oktatók szállásáról és étkeztetéséről is. Nagyon jó hangulatban telt a két nap, miközben hasznos szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak a résztvevők.
Köszönjük a NÉMETH-FA Kft. munkatársainak a szíves fogadtatást és az oktatást, nyugdíjas oktatónknak, Pagonyné Mezősi Mariettának pedig a színvonalas szakmai előkészítő munkát.
forrás: VMSZC

