Az ÜHG egyenleg szempontjából (is) fontos feladat a (megfelelő fafajokkal történő) erdőtelepítés, a meglévő erdők egészségi állapotának megőrzése, az erdőtüzek elleni védelem és az erdőterület csökkenésének akadályozása.
A hazai erdő alapú szektor eddig nettó szénelnyelő volt
Bevezetés
Az erdők szénforgalma a nagy globális anyagforgalmi ciklusok egyik legfontosabb eleme. Ma már sokan tudják, hogy a széndioxid az egyik legfontosabb olyan üvegház gáz (ÜHG), ami bolygónkat lakhatóvá teszi számunkra, de azt is, hogy az emberi tevékenység a széndioxid légköri koncentrációjának jelentős növekedését idézte elő. Az a (talán megalapozatlan) vágy is széles körben elterjedt, hogy a klíma további változását meg tudjuk akadályozni, és hogy ebben (az ún. zéró nettó kibocsátás vagy más néven a klímasemlegesség elérésében) az erdők megfelelő kezelése sokat segíthet.
Mostanában gyakran hivatkoznak is az erdők szénlekötésére, valamint az erdők és a fatermékek széntárolására. Sajnos e hivatkozásokban számos tájékozatlanság, tévedés és félreértés érhető tetten; emiatt pedig időnként túlzott elvárások is megfogalmazódnak arra nézve, hogy az erdők mennyiben segíthetnek minket az ÜHG kibocsátásaink ellensúlyozásában. Egy torzításmentes kép felvázolása érdekében cikkünkben az ország hivatalos ÜHG leltárának becslései alapján foglaljuk össze a hazai erdők és faipar (az alábbiakban együtt „erdő alapú szektor”) közelmúltbeli ÜHG forgalmának főbb adatait és jellegzetességeit, valamint néhány törvényszerűségét.
Bevezetésként kiemelendő, hogy a cikkben hivatkozott becslések és az azokból levont következtetések az ország összes, erdőtervvel rendelkező erdejére vonatkoznak. Az egyes ÜHG-k különböző mértékű melegítő hatását ún. széndioxid-egyenértékben fejezzük ki. Ez a széndioxidnak egy olyan mennyiségével egyenlő, amely az adott gázéval azonos melegítő hatással bír.
A leltári számításokat a SOE ERTI az Agrárminisztériummal együttműködésében, a hivatalos országos statisztikák (elsősorban az Országos Erdőállomány Adattár) és kapcsolódó kutatási eredmények alapján készíti minden évben. A becslések a széles körben elfogadott, a tudomány mai állása szerinti legjobb nemzetközi módszertan alkalmazásával történtek. (A módszertant 2006-ban az IPCC-nek nevezett, a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekben általánosan elfogadott konszenzust képviselő intézmény dolgozta ki; az ENSZ és az EU pedig ennek a módszertannak a használatát írta elő.) A módszertan alkalmazásának helyességét az ENSZ és az EU számos alkalommal ellenőrizte, ami az adatok megbízhatóságát jelentősen növeli. A közölt számok alapjául szolgáló, az ENSZ felé benyújtott legutóbbi részletes ÜHG leltári jelentés (amely az adatsorokat 1985-től kezdve tartalmazza) kb. ez év májusától itt lesz elérhető.
Az erdő alapú szektor ÜHG forgalma
Tekintettel arra, hogy a széndioxid csak egyike a sok üvegház gáznak, érdemes először áttekinteni a szektor teljes ÜHG forgalmát. A főbb számokat az 1. táblázat foglalja össze. Ez alapján megállapítható, hogy az erdő alapú szektor összességében az utóbbi években (de már évtizedek óta) nettó nyelőként működő rendszer volt, vagyis a klímaváltozást lassítja; ugyanakkor a becsült nettó egyenleg (részben természetes, részben módszertani okok miatt) ingadozó.
A leltárban szereplő gázok közül a klímaváltozás előidézésében a legjelentősebb szerepet a CO2 játssza; a többi gáz kibocsátása eddig nem volt számottevő. 2022-ben viszont, amikor a korábbiaknál több erdőtűz volt, a dinitrogén-oxid és a metán kibocsátás a többszörösére nőtt. Ezt érdemes figyelmeztetésként kezelni: ha az erdőtüzek a jövőben (pl. éppen a klímaváltozás miatt) megszaporodnának, akkor azok jelentős forrásai lehetnek a széndioxidnál sokkal erősebb üvegház gázok kibocsátásnak.
A mezőgazdasági és más földhasználati szektorok összességében (nem túl nagy) kibocsátók, de ezt az erdő alapú szektor nettó nyelése ellentételezi. Tágabb összehasonlításban az erdő alapú szektor nettó szénmegkötése az ország összes (a földhasználati szektor nélküli), kibocsátáshoz képest kicsi: annak ellenére, hogy az az utóbbi időben ütemesen csökken, jelenleg csupán kb. 12%-át tudja csak ellentételezi.
Kiemelendő, hogy ilyen ellentételezésre elvben csak a földhasználati (angol elnevezése alapján a LULUCF) szektor, ezen belül jelenleg csak az erdő alapú szektor képes. Emiatt, de az ÜHG-ok forgalmának értelmezéshez és annak számunkra minél kedvezőbb befolyásolása érdekében is elengedhetetlen a szénforgalmi folyamatok részletesebb elemzése.
Az erdő alapú szektor szénforgalma
A szénforgalom talán komplikáltabb, mint sokan gondolják (l. az 1. ábrát), és gyakran elfelejtik, hogy a biomasszában megkötött szén legnagyobb része a lebontó vagy égési folyamatok eredményeként előbb-utóbb szinte teljes egészében visszakerül a levegőbe.
Ha egy élő szervezet elpusztul, a szervezetét alkotó elhalt szervesanyag (az elpusztulás körülményeitől függően) átmenetileg más széntárolókba is kerülhet. Ezekből különböző idő alatt, de végül mindig megtörténik a lebomlás. Ezért a szénmegkötés mellett mindig figyelembe kell venni a korábbi (esetleg sok évtizeddel korábbi) megkötésekből felszabaduló szénmennyiséget is. Kibocsátáshoz vezet pl. a biomassza esetében a fakitermelés és a mortalitás; a holtfa széntároló esetében pedig az évekkel korábban elhalt faanyag lebomlása. Az avar mennyisége csak erdőtelepítésekben nő egy ideig; a többi erdőben egyensúlyban levőnek tekintjük, vagyis összességében a szénegyenlegét nullának vesszük. Ugyanígy, zavartalan erdőkben zajlik egy nagyon lassú széntartalom-növekedés, ugyanakkor gyérítéskor, de főleg véghasználatok idején kibocsátás is megfigyelhető, ezért ezek eredőjét (aminek mérése egyébként szinte lehetetlen is) a szervetlen talajok esetében nullának vesszük, vagyis azokat összességükben szénegyensúlyban lévőknek tekintjük.
A fatermékek esetében sem csak arról van szó, hogy a papír, rostfából és fűrészáruból készített termékek lekötésben tartják a szenet. Ez ugyanis csak egy ideig lehetséges, és az évekkel-évtizedekkel korábban készített fatermékekből minden évben jelentős mennyiségű széndioxid szabadul fel. (A fűrészáruból készített fatermékek esetében pl. az IPCC fent említett módszertana 35 éves felezési idővel számol.)
Fentiek miatt a szénmegkötés helyett – az összes folyamatra együtt utalva – mindig szénforgalomról és annak adott pillanatra vonatkozó (pl. aktuális) egyenlegéről kell beszélni. Az ÜHG leltári szénegyenleget, valamint a megkötő és kibocsátó folyamatok nagyságát a 2. táblázat mutatja.
Kiemelendő, hogy a biomassza esetében különösen gyors kibocsátás származik a tüzifából, amit nagyon rövid időn belül (1-2 év) eltüzelnek. (A tüzifa égetésből származó nemcsak széndioxid kibocsátás keletkezik, de azokat nem az erdészeti ÜHG leltárban becsüljük.) A biomasszára, de más széntárolóra is érvényes, hogy abszolút értékben mind az egyenleget növelő, mind az azt csökkentő tétel jóval nagyobb, mint az egyenleg. Ez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy a szénnyelés jelentős része (az erdő alapú szektorban jelenleg kb. 70%-a) a szektor saját kibocsátását kell ellensúlyozza, és csak a maradékot lehet más forrásokból származó kibocsátások ellentételezéseként értelmezni.
Hangsúlyozandó az is, hogy a biomassza esetén az egyenleg nettó kibocsátás is lehet. Előfordulhat, hogy a fanövekedésből származó szénlekötés csökken (pl. az erdők idősebbé válásával), a mortalitás viszont megnő akár annyira is, hogy az egyenleg szénlekötés helyett nettó kibocsátás lesz akkor is, ha az élő fák kitermelését nem fokoznánk. A nettó szénlekötés az erdők nem állandó és örökké tartó tulajdonsága. A nettó kibocsátás kockázata már a közeljövőben megnőhet a melegedés és aszályosodás következtében, elsősorban az ezek miatt fellépő mortalitás megnövekedése miatt.
Elvben felmerül annak a kérdése, hogy hogyan tudnánk egyrészt a megkötő folyamatokat fokozni vagy legalább megőrizni, másrészt a kibocsátó folyamatokat visszaszorítani? E kérdések megválaszolásában segít a 3. táblázat. Ez az ÜHG leltárban előírt, a lehetséges beavatkozások főbb változataihoz igazodóan definiált kategóriákra mutatja a közelmúltbeli fajlagos (egy hektárra eső) nettó egyenlegeket.
Területegységre vonatkoztatva a legtöbb szenet az erdőtelepítések kötik meg, és nemcsak a biomasszában, hanem az avarban, a holt fában és talajban is. (Erdőtelepítéseken az ÜHG leltárban mindig a 20 évnél nem régebbi telepítéseket értjük. Természetesen vigyázni kell arra, hogy a termőhelynek hosszú távon megfelelő fafajokkal végezzünk telepítéseket, különben a telepítés után megkötött szén a fák pusztulása miatt hamar visszakerül a levegőbe.)
A többi – 20 évnél régebb óta létező – erdő fajlagos megkötése kicsi, de mivel nagy területen tenyésznek, összességében ezen erdők lekötése a legnagyobb. Ezekben az erdőkben nemigen tudjuk növelni a nettó szénlekötést, viszont mivel ezek az erdők sok szenet tartalmaznak azokban a széntárolókban (biomassza, holtfa és avar), amelyek könnyen kibocsátás áldozatául válhatnak, a legfontosabb az, hogy minden lehetséges módszerrel megőrizzük a fák életképességét és akadályozzuk azt, hogy különféle abiotikus és biotikus károk érjék őket.
Az erdő művelési ágból való kivonás ugyanakkor minden esetben jelentős kibocsátással jár úgy a biomasszát, mint a többi széntárolót illetően: ilyen esetekben a sok év alatt a biomasszában, holtfában, avarban, esetenként a talaj felső rétegében felhalmozott nagy mennyiségű szén nagyon gyorsan kerül vissza a levegőbe. Ha az állomány esetleg erdőtűz áldozata lett, az dinitrogén-oxid és metán felszabadulással is jár. Ha nagy területen történne helyrehozhatatlan erdőkárosítás, az a nagy mennyiségű ÜHG kibocsátás miatt jelentős pozitív visszacsatolást gyakorolna a klímára: tovább fokozná a klímaváltozást.
Az ÜHG egyenleg szempontjából tehát fontos feladat a (megfelelő fafajokkal történő) erdőtelepítés, a meglévő erdők egészségi állapotának megőrzése, az erdőtüzek elleni védelem és az erdőterület csökkenésének akadályozása.
Az ÜHG egyenlegek elszámolása az EU emisszió-kereskedelmi rendszerében
Érdemes végül a fenti ÜHG leltári trendeket annak kontextusában értelmezni, hogy az EU klímatörvényi rendszerében (a korábbi ENSZ-szintű vállalások egyfajta folytatásaként) milyen elvárásokban egyeztek meg a tagállamok az erdő alapú szektoruk jövőbeli nettó egyenlegére nézve. A 2026. január 1-től 2030. december 31-ig terjedő időszakra hazánk vállalása az, hogy egy magas célértéknél: évi 5,72 millió tonna CO2 egyenértéknél nagyobb legyen a teljes LULUCF ágazat éves ÜHG egyenlege (a részleteket l. itt).
Ezt a vállalást az ismertetett trendekre és a klímaváltozással és más környezeti kockázatokra: az erdők várhatóan romló állapotára tekintettel nagyon nehéz lesz megvalósítani; most valószínűbbnek tűnik az, hogy az EU rendeletben előírt célokat sem hazánk, sem sok más tagállam nem fogja tudni elérni.
A következő öt évben ezért mindenképpen akadályozni kell azt – amennyire csak lehet –, hogy az erdők eddigi nettó szénnyelése a kibocsátások irányába tolódjon el. E cél érdekében az erdők alkalmazkodásának minél sikeresebb segítését kell a közeljövő legfontosabb erdészeti feladatának tekinteni.
forrás: SOE ERTI
