FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

30 éves az Év Fája mozgalom

A Soproni Egyetem falai közül indult útjára három évtizeddel ezelőtt az az országos kezdeményezés, amely mára a hazai környezeti nevelés egyik alappillérévé vált. A jeles évfordulót kedden délután a Botanikus kertben ünnepelték meg, ahol méltó helyére került a 2026-os esztendő fája, a kecskefűz.

RPT_1468.jpg

Az ültetést megelőzően a résztvevők egy hangulatos séta keretében, a Kaán Károly Ökoklub tagjainak szakértő vezetésével idézték fel az elmúlt harminc év legemlékezetesebb „év fáit”, majd a jubileumi rendezvénysorozat csúcspontjaként elültették az idei győztest, a kecskefüzet. Az eseményen részt vett Prof. Dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes és a mozgalom alapítója, Prof. Dr. Bartha Dénes kutatóprofesszor is.

RPT_1443.jpg

A mozgalom gyökerei 1995-ig nyúlnak vissza. Bartha professzor elárulta, hogy az ötletet a madárvédők sikerei adták:

„1979-ben a Magyar Madártani Egyesület megválasztotta az év madarát. Ez a mozgalom nagyon jól indult. Én akkor kedvet kaptam, és 1995-ben elhatároztam, hogy az Év fája mozgalmat elindítom hazánkban.”

Az első választott faj 1996-ban a madárcseresznye volt, azóta pedig hosszú utat tett meg a kezdeményezés. Míg az első húsz évben a professzor maga jelölte ki a fajokat, 2017. óta már az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével, internetes szavazáson dől el a győztes sorsa. Az idei év fája, a kecskefűz szoros versenyben, mindössze két szavazattal előzte meg a rezgő nyarat.

forrás: Soproni Egyetem

Előző cikk

Vigyázz, kész, Varázskert!

Következő cikk

Ajánlattételi felhívás fakitermelésre



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Körzeti erdőtervezés 2026

Az erdők állapotának figyelemmel kísérését, szolgáltatásai, haszonvételi lehetőségei folyamatos biztosítását, az erdőhöz fűződő közérdek érvényesülését, valamint a fenntartható…