Kezeletlenség, vágásos gazdálkodás vagy rezilienciára építő kezelés? – Tanulságok a töki önkormányzati erdők vizsgálatából
A töki Nyakas-hegy 37,7 hektárnyi települési erdőinek vizsgálata azt mutatja, hogy a leromló idegenhonos faállományok kezeletlensége nemcsak ökológiai, hanem pénzügyi és klímavédelmi szempontból is a legrosszabb pálya lehet. Az 50 éves időtávra kiterjedő – a European Climate Foundation által támogatott – elemzésben a folyamatos erdőborításra és rezilienciára építő kezelés kedvezőbb karbon- és pénzügyi eredményt mutat, mint a hagyományos vágásos gazdálkodás, miközben a kezeletlen állapot mindkettőnél rosszabb kimenethez vezet. A Pannon Örökerdő Kft. és a REKK Alapítvány közös kutatásának megállapításai.
A klímaváltozás korában az erdőgazdálkodás kulcskérdése már nem feltétlenül az, hogy mennyi fát biztosít egy állomány, legalább ennyire fontos, hogy mennyire képes ellenállni a változó éghajlattal megjelenő kockázatoknak: az elhúzódó aszálynak, a tűzveszélynek vagy éppen a kártevőknek. Ez különösen igaz azokra a gyenge termőhelyi adottságú, részben idegenhonos fafajokat magába foglaló állományokra, amelyek hosszabb ideje érdemi kezelés nélkül maradtak. Ezen a területen kevés mélyreható elemzés született, a most publikált eredmények ezt a hiányt igyekeznek részben betölteni.
A vizsgált terület Tök község határában, a Nyakas-hegy és a Nyakas-gerinc térségében található, összesen 37,7 hektáron. Ezek az erdők nem természetes úton alakultak ki: a terület egy részén korábban kőbányászat, máshol szőlőművelés és legeltetés folyt, a mai állományokat pedig jórészt az 1970-es és 1980-as években telepítették rekultivációs és kopárfásítási céllal. Az állományokban elsősorban feketefenyő, erdeifenyő és akác dominál, kisebb arányban őshonos lombos fajokkal elegyedve. A termőhely sekély termőrétegű, vízgazdálkodása kedvezőtlen, erózióra hajlamos. A területen ugyanakkor vannak ökológiai értékek, emiatt helyi és részben országos természetvédelmi oltalom alatt áll, a védettség ugyanakkor be is határolja az erdőgazdálkodói döntéshozatal terét.
A terepi tapasztalatok és a projektben gyűjtött adatok feldolgozása és elemzése alapján az elmúlt évtizedek kezeletlensége mára egyértelműen látszik. A fenyves állományok egy része leromlott, helyenként a lombkorona-károsodás eléri a 25%-ot. A száraz termőhelyen álló idősödő fenyvesek fokozott tűzveszélyt jelentenek, amit a holtfa mennyisége és a nehezen járható feltáróút-hálózat is súlyosbít. Emellett komoly probléma az inváziós fajok jelenléte: a bálványfa több helyen összefüggő foltokat alkot, de megjelent a nyugati ostorfa, az ezüstfa és szórványosan a gyalogakác is. Ugyanakkor a kezeletlenségnek van pozitív mellékhatása is: az inváziós fajokkal még kevésbé terhelt foltokban, az idegenhonos törzsállomány pusztuló részeiben őshonos lombos fajok jelentek meg, amelyekre hosszabb távon építeni lehet.
A kutatás 3 eltérő pályát hasonlított össze 50 éves időtávon. Az első a BAU – vagyis a szokásos, jogkövető vágásos gazdálkodás, Business As Usual -, amely az idegenhonos állományok erdőterv szerinti véghasználatával, majd őshonos lombos fafajokkal történő mesterséges erdősítéssel számol. A második az MfR – Management for Resilience -, amely folyamatos erdőborításra, kis léptékű, de rendszeres beavatkozásokra, fokozatos fafajcserére és nagyobb szerkezeti változatosságra épít. A harmadik a NEM – No Effective Management -, amely valójában nem tudatos kezelési stratégia, hanem az érdemi beavatkozás hiánya: a modellfeltételezések szerint az állományok állapota romlik, végül egy-egy erdőrészletet tűz emészt fel, majd ezután helyreállító gazdálkodás indul.
A vizsgálat során a Pannon Örökerdő Kft. szakemberei és a REKK kutatói a három kezelési alternatívát karbon- és pénzügyi szempontból vetették össze. A karbonmérlegben az élőfakészletben, illetve a kitermelt, de még nem oxidálódott faanyagban tárolt szenet vették figyelembe. A pénzügyi elemzés minden tervezett beavatkozás várható költségét és bevételét tartalmazta, majd ezeket 3%-os reál diszkontlábbal jelenértékre számították át. A cél nem az abszolút értékek maximális pontosítása volt, hanem a három kezelési logika összehasonlítása egységes és konzervatív peremfeltételek mellett.
A legfontosabb eredmény az, hogy a kezeletlenség nem semleges állapot, hanem romló ökológiai és gazdasági pálya. A NEM-forgatókönyv mind karbon-, mind pénzügyi értelemben rosszabb eredményt adott, mint a másik kettő, tudatosan tervezett kezelési mód. Ez azért különösen fontos tanulság, mert a gyakorlatban sok hasonló állományban éppen ez történik: gyakran nem a BAU és az MfR közötti választás a valódi kérdés, hanem az, hogy történik-e egyáltalán aktív kezelés.
Az élőfakészlet alakulása jól mutatja a különbséget a pályák között. Az MfR esetében a kisebb léptékű, rendszeres beavatkozások és az éves növedék együtt egy enyhén csökkenő, majd stabilizálódó, de összességében magasan futó pályát eredményez. A BAU ezzel szemben erősen ciklikus: a véghasználatok éveiben nagyobb készletcsökkenések jelennek meg, amelyeket fokozatos visszaépülés követ, de az állomány a vizsgált időtávon sosem éri el az MfR magasabban futó szintjét. A NEM készletdinamikája modellezési okból jelentős részben közelíti a BAU pályáját (a kutatók azt feltételezték, hogy a tűzesetek egybeesnek a BAU végvágásainak időpontjával).
(x) Pannon Örökerdő Kft.
