Június 17-én tartjuk az Elsivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapját. Ezt a napot az ENSZ hívta életre, hogy felhívja a figyelmet a talajromlás, az elsivatagosodás és a vízhiány súlyos következményeire.
Az egészséges talaj az élelmiszer-termelés, a biodiverzitás és a klímavédelem egyik alapja. A talajpusztulás világszerte emberek milliárdjainak megélhetését veszélyezteti. Az éghajlatváltozás hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak az aszályos időszakok. A vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás ezért minden ország számára kiemelt feladat.
Az erdők, a természetes élőhelyek és a termőföldek védelme hozzájárul a szárazság hatásainak mérsékléséhez. A talajmegőrző mezőgazdasági módszerek segítenek megőrizni a termőföldek termőképességét. Az őshonos növényzet helyreállítása csökkenti az eróziót és javítja a táj ellenálló képességét. A fenntartható földhasználat egyszerre szolgálja a természet védelmét és a gazdasági fejlődést.
Magyarországon is egyre nagyobb kihívást jelent az aszály és a vízhiány kezelése. A vízvisszatartás, a tájrehabilitáció és az erdőtelepítés fontos eszközei a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásnak. Mindenki hozzájárulhat a természeti erőforrások megóvásához felelős döntéseivel.
A Világnap arra emlékeztet bennünket, hogy a termőföld és a víz megőrzése közös felelősségünk. A jövő generációinak életminősége azon is múlik, hogy ma milyen gondossággal bánunk természeti értékeinkkel.
FATÁJ, Tóth János
A jövő nemzedékek szószólójának közleménye az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából (2026. június 17.)
A jövő nemzedékek szószólójának közleménye az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából (2026. június 17.)
Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója vízkincsünk védelmére, valamint a gyepek, legelők fontosságára és e területek helyreállításának szükségességére hívja fel a figyelmet az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából.
1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét, és erre emlékezve kell tudatosítanunk a szárazság és elsivatagosodás megfékezéséért viselt felelősségünket. A téma különös aktualitását adja, hogy az előrejelzések alapján az évek óta halmozódó csapadékhiányt is figyelembe véve a hazai aszályhelyzet sokkal súlyosabbnak ígérkezik, mint a 2022. vagy 2025. évek emlékezetes szárazsága.
A napjainkban zajló, a felmelegedésből adódó klimatikus változások olyan sebességűek, amelyhez foghatót az emberi történelem során nem tapasztaltunk. Az elmúlt évszázadokat nagy mértékben a korlátlannak hitt természeti erőforrásokra alapozott technológiai újítások jellemezték, egyre hatékonyabb eszközökkel egyre jelentősebb bioszféra- és tájátalakításokat vittünk véghez, amelynek egyik globális hatása a melegedő légkör. A hazánkat érintő aszályosodás okait azonban nemcsak a határainkon kívüli tényezőkben kell keresni. Az elmúlt kb. másfél évszázad Kárpát-medencét érintő, hatalmas mértékű környezetátalakításának következménye a felszíni lefolyás megnövekedése. A vízfolyásainkat érintő szabályozási munkák célja a vizek minél hatékonyabb levezetése, a szántóföldi művelés lehetővé tétele érdekében a területek víztelenítése volt, ami a hidrológiai ciklus megváltozását is magával hozta. Ennyi idő távlatából elmondható, hogy a víztelenítési munkálatok során figyelmen kívül hagyták térségünknek azt a természetes adottságát, hogy a Kárpát-medencében a párolgás eleve nagyobb mértékű, mint a csapadékból történő utánpótlódás. A terület korábbi vízbőségét a nagy folyóink által szállított és a síkvidéken szétterített vizek adták, azonban a szabályozási munkák eredményeképpen a kiegyenesített, mesterséges morfológiára szabott, árterükről leválasztott folyók ezt a víztöbbletet már nem tudják biztosítani. Ennek következtében nemcsak a területek általános kiszáradása indult meg, hanem a szélsőséges éghajlati hatásokkal szembeni ellenállóképességük is aggasztó mértékben csökkent.
A technika adta lehetőségeket használva bárki számára látható, hogy hazánk jelenlegi felszínborítása milyen kevéssé követi a természetes viszonyokhoz illeszkedő, egyébként a mai napig fennálló lehetőségeket. A körülöttünk lévő környezet életünk alapja, ezért mindennél sürgetőbb a klimatikus, természeti és táji adottságokhoz igazodó tájhasználat mielőbbi kialakítása. A természetes viszonyokhoz alkalmazkodó, az ezekből adódó lehetőségeket fenntartható módon használó tevékenységek különös aktualitást nyernek az ENSZ – gyepek, legelők fontosságát hangsúlyozó – idei jelmondatának fényében.
Az alkalmazkodó tájhasználat kialakításában ugyanis e területek helyreállítása kiemelt szerepet játszik, hiszen az itt folytatható gazdálkodás kifejezetten jól összeegyeztethető a vizek időszakos megjelenésével. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy természetes körülmények között térségünkben a felszíni vizek jelenléte sem térben, sem időben nem állandó. Mivel a vízháztartás megfelelő működésének feltétele, hogy a mélyfekvésű területek időszakosan vízzel borítottá váljanak, ezért az aszályosodás elleni cselekvés egyik kulcsa, hogy tájhasználatunkat ehhez igazodóan változtassuk meg.
A jelenlegi, nagy kiterjedésű szántóterületek helyett a megfelelő területeken a gyepek, legelők arányát lenne szükséges növelni.
A vízmegtartás megvalósításának egyre sürgetőbb igénye miatt, a nemzet közös örökségébe tartozó értékek védelme érdekében az Alaptörvény, a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok és számos jogszabály előírásait elemezve a szószóló a fenntartható vízgazdálkodási és vízmegtartási módszerek elterjesztése érdekében jogalkotást és jogalkalmazást támogató javaslatot tett közzé. A szószóló arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel létünk, jól-létünk és jövőnk nagymértékben vízkincsünk meglététől és állapotától függ, ezért kulcsfontosságú, hogy megtegyünk mindent e kincsünk védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése érdekében. Életminőséget javító eredmények csak hatékony összefogással valósíthatóak meg!
forrás: AJBH
A JÖVŐ NEMZEDÉKEK SZÓSZÓLÓJÁNAK KÖZLEMÉNYE AZ ELSIVATAGOSODÁS ÉS ASZÁLY ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL (2025. 06. 17.)
Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelem kapcsán a talajok, a vízháztartás, valamint a vízjárta területek helyreállításának fontosságára hívja fel a figyelmet.
1994. június 17-én fogadták el az ENSZ elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményt, ezért minden évben ezen a napon – a világméretű kampányhoz csatlakozva – tudatosítani szükséges felelősségünket a szárazság és elsivatagosodás megfékezése terén, hiszen e problémákkal itthon is találkozunk. Az elsivatagosodás (dezertifikáció) valójában nem sivataggá alakulást jelent szó szerint, hanem a sivárságnak olyan mértékét, ahol a talaj szinte terméketlen, az élelmiszer‑termelés korlátozott, a földterületek természetes ellenálló képessége gyenge, drasztikus csapadékhiány jellemző, továbbá általában rosszabb a vízminőség, és akár az ivóvíz készletekhez is korlátozott lehet a hozzáférés.
Az ENSZ-egyezmény hazánk egész területét aszállyal sújtott térségnek tekinti, a Duna-Tisza-közi Homokhátság pedig már félsivatagos övezetbe sorolt. Az utóbbi évtizedek aszályos időjárása és a klímaválság okán a talajvíz szintje – főként az alföldi térségben – minden évben jelentős mértékben csökken, a felszíni állóvizek pedig nagyon sok helyen eltűntek. A XX. század elején a Duna-Tisza közén még mintegy 600 természetes tó volt, mára csak a nevük emlékeztet a hajdani vadvízországra és élővilágára.
Az idei jeles napon – „Helyreállítjuk a földet. Kiaknázzuk a lehetőségeket!” mottó jegyében – az egyik legsürgetőbb kihívásra, a föld, a talaj és a természetes vízjárta területek helyreállítására kellene összpontosítani. A globális GDP több mint fele az egészséges ökoszisztémáktól függ. Mégis minden évben egy újabb, Egyiptom méretű területet veszélyeztet a szárazság, a terméshozam kiesés és a biológiai sokféleség csökkenése a világon. De a földterületek rekonstruálása megfordíthatja ezeket a rossz tendenciákat. Minden, a helyreállításba fektetett pénz újabb és újabb hasznot generál. Újjáéleszti a termelékenységet, növeli az élelmiszerellátás biztonságát, visszaállítja a víz körforgását, építi a gazdasági ellenálló képességet, munkahelyeket teremt, így milliók megélhetését támogatja a mezőgazdaságban, állattartásban, turizmusban egyaránt. Mindezek által a területen élők életminősége is nő.
A problémák megoldására elsősorban új szemléletű víz- és tájgazdálkodásra van szükség, amely biztonságos keretek között megtartja a vizet akkor, amikor túl sok van belőle; és kedvező megoldásokat kínál arra, amikor a túl kevés víz okoz nehézséget. Fentiek miatt egyre inkább sürgető a víz elvezetése helyett a víz visszatartásán alapuló vízgazdálkodás kialakítása, különösen a belvizek levezetésének csökkentése, valamint a mederben, csatornában történő vízvisszatartás, illetve egyes területeken a víznek a tájban, termőföldön való megtartása. Mindezek segítenének kiegyenlíteni az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbá váló extrém csapadékos és szélsőségesen száraz időszakok negatív hatásait, valamint a víztől függő értékes élőhelyek, termőhelyek tartós fennmaradását.
Az Alaptörvény, a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok és számos jogszabály előírásai értelmében a szószóló arra hívja fel a figyelmet, hogy a természeti erőforrások, köztük a vízkészletek, a vízkincs, a talaj megóvásában, fenntartásában, helyreállításában minden érintettnek, így a terület tulajdonosainak, használóinak, kezelőinek, valamint az állam minden szereplőjének (jogalkotóknak, jogalkalmazóknak és állami vagyonkezelőknek egyaránt) közre kell működnie a közös örökségünkért viselt társadalmi felelősségvállalás jegyében.
Egy helyreállított terület a végtelen lehetőségek tárházát jelenti, itt az ideje, hogy kiaknázzuk ezeket!
forrás: AJBH
