2026. június 29-én „Azonnali változásokat a védett erdeink kezelésében!„ címmel megjelent egy írás a WWF Magyarország honlapján. A megjelenés közel egyidőben történt azzal, hogy a miniszterelnök kinevezte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium természetvédelemért, valamint erdőkért felelős helyettes államtitkárait.
A WWF Magyarország az erdőket érintően a leginkább meghatározó civil természetvédelmi szervezet. A szervezet több vezetője és szakértője az új minisztérium munkájában is aktívan közre fog működni. Feltételezhető tehát, hogy az írásban foglalt javaslatok közel állhatnak a készülő, egyelőre még csak címszavakban ismert kormányzati célokhoz, programokhoz.
Számos, az írásban foglalt gondolattal, felvetéssel egyetértünk, néhány dolgot viszont másként látunk. Ezeket az erdészeti ágazatban tevékenykedő erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók és erdészeti vállalkozások köztestületének képviselőjeként fontosnak tartjuk jelen írásunkban jelezni.
A teljes cikk IDE KATTINTVA (és a kép alatt is) olvasható.
„Azonnali változásokat a védett erdeink kezelésében!” – Gondolatok a WWF javaslataihoz
2026. június 29-én az idézett címmel megjelent egy írás a WWF Magyarország honlapján. A megjelenés közel egyidőben történt azzal, hogy a miniszterelnök kinevezte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium természetvédelemért, valamint erdőkért felelős helyettes államtitkárait. A WWF Magyarország az erdőket érintően a leginkább meghatározó civil természetvédelmi szervezet. A szervezet több vezetője és szakértője az új minisztérium munkájában is aktívan közre fog működni. Feltételezhető tehát, hogy az írásban foglalt javaslatok közel állhatnak a készülő, egyelőre még csak címszavakban ismert kormányzati célokhoz, programokhoz.
Számos, az írásban foglalt gondolattal, felvetéssel egyetértünk, néhány dolgot viszont másként látunk. Ezeket az erdészeti ágazatban tevékenykedő erdőtulajdonosok, erdőgazdálkodók és erdészeti vállalkozások köztestületének képviselőjeként fontosnak tartjuk jelen írásunkban jelezni.
Előrebocsátjuk, hogy meggyőződésünk szerint a fenntartható módon végzett erdei haszonvételek – így a fakitermelés – teljes mellőzése nem tekinthető szükségesnek, és sem ökológiai, sem társadalmi-gazdasági szempontból nem arányos elvárás. Ez a megközelítés nem kizárólag az erdészeti ágazatot érinti hátrányosan, hanem tágabb értelemben a társadalom működését is, amelynek szükségleteit és értékteremtő tevékenységét is figyelembe kell venni egy ilyen horderejű döntés meghozatala előtt.
Abban is hiszünk, hogy a nem fenntartható módon, vagy szakmai gondatlansággal végzett erdei haszonvételek pedig súlyos kockázatokat hordoznak, és hosszabb távon kifejezetten káros hatásúak lehetnek. Szintén nem elsősorban az erdészet, hanem a túlélésre, nyugalomra vágyó emberiség és természetes életközösségek szempontjából. Igyekszünk tehát az aranyközépúton járni, már amennyire ez a szélsőségek világában lehetséges.
Azt is szeretnénk előrebocsátani, hogy úgy véljük a WWF valós problémákra – az idős erdők megőrzésére, a természetközeli erdőgazdálkodás erősítésére, a vadlétszám, az inváziós fajok és a vízhiány kérdésére – irányítja rá a figyelmet, ami több ponton összhangban áll az európai természetvédelmi irányokkal.
Ugyanakkor, több összetett szakmai kérdésre egyetlen általa kívánatos megoldást kínál, miközben nem minden esetben kezeli hangsúlyosan a klímaváltozásból fakadó bizonytalanságokat, vitatja az aktív természetvédelmi kezelés szükségességét, nincs tekintettel az erdőgazdálkodás ökológiai, társadalmi és gazdasági funkcióinak egyensúlyára.
A WWF anyaga hajlamos azt sugallni, hogy a felvetett kérdésekben kialakult szakmai konszenzus van. A valóság azonban az, hogy Európában is egyre intenzívebb szakmai vita zajlik arról, hogy a klímaváltozás körülményei között milyen arányban indokolt a természetes folyamatokra hagyatkozó, illetve az aktív, adaptív erdőkezelés. E vitának aktív részese a természetvédelem is.
Az intézményi átalakítás szükségességét adottnak tekinti, anélkül, hogy mérlegelné a jelenlegi rendszer továbbfejlesztésének lehetőségét. Hajlamosak vagyunk ebből az erdőgazdaságok szakmai kompetenciájának alulértékelését kiolvasni. A dokumentum azt sugallja, hogy a természetvédelmi kezeléshez szükséges tudás inkább a nemzeti parkoknál található. Nem említve, hogy több állami erdőgazdaság komoly természetvédelmi szakmai tudással rendelkezik. Sok, kapcsolódó projektet éppen az állami erdészetek indítottak el, nemritkán pl. a WWF-fel közösen.
Úgy érezzük, az erdőtervezést túlzottan a faanyagtermelés szemszögéből mutatja be, miközben az elmúlt évtizedekben a természetvédelmi szempontok súlya jelentősen nőtt az erdőtervekben.
Kevés konkrétumot tartalmaz a megvalósítás módjáról – más ágazati politikákhoz való csatlakozási pontokról –, a várható finanszírozási igényekről és a szintén várható társadalmi konfliktusok kezeléséről. Tehát ki és miből fizeti a révészt?
Végül: a felvetett irányok között viszonylag kisebb hangsúlyt kap az erdészeti oktatás és kutatás szerepe, pedig ezek a hosszú távú átmenet és alkalmazkodás kulcselemei. A természetközelibb erdőgazdálkodási modellek, az éghajlati alkalmazkodás, valamint az új gazdálkodási korlátok csak akkor ültethetők át sikeresen a gyakorlatba, ha mögöttük stabil, folyamatosan frissülő tudásbázis áll, és a gyakorlati szereplők számára is elérhető a korszerű szaktudás.
A következőkben néhány gondolatébresztő felvetést fogalmazunk meg, a teljesség igénye nélkül, elsősorban azzal a céllal, hogy hozzájáruljunk az érdemi ágazati párbeszéd elindításához és a különböző szakmai álláspontok közelítéséhez. Ezek a felvetések nem lezárt állítások, hanem vitaindító szempontok, amelyek további közös gondolkodást és szakmai egyeztetést igényelnek.
1. Természetvédelmi érintettségű területek
A természetvédelmi érintettségű területek hálózata több évtizedes folyamat eredményeként alakult ki, eltérő szakmai, történeti és intézményi körülmények mentén.
A Natura 2000 hálózat kijelölése során a rendszer részévé váltak olyan területek is, amelyek esetében a jelölő élőhelytípusok vagy fajok előfordulása nem mindenhol meghatározó. A társadalmi egyeztetések során ugyanakkor hangsúlyosan megjelent az az értelmezés – ha úgy tetszik, ígéret –, hogy a kijelölt területeken alapvetően a korábbi területhasználat fenntartása biztosított marad. A gyakorlatban viszont a természetvédelmi szabályozás későbbi elemei a kijelölésekhez képest ugyan egységesebb, de egyben kiterjedtebb korlátozási keretet hoztak létre. A gazdák, tulajdonosok jogos felvetése: „Nem ez volt az eredeti társadalmi üzenet.”
A 10 hazai nemzeti park kijelölésének körülményei ismertek. Kérdéses, hogy a természetvédelmi intézményrendszer átalakítása miatt is végrehajtott, a 90-es évektől datálható nemzeti park alapítások (a tízből hat darab) önmagukban indokolják-e új védett és fokozottan védett területek kijelölését (a nemzeti parki zónakialakítást)? Ennek ismeretében (is) különösen megfontolandó a „szentélyerdők” hálózatának felvetése új védelmi kategóriaként, ami nyilván alapos szakmai és társadalmi egyeztetést igényel.
Ezzel összefüggésben felvethető, hogy amennyiben – a javaslat szerint – időszerűvé válik az erdőtervek, kezelési tervek felülvizsgálata, a természetvédelmi kezelési tervek, Natura 2000 fenntartási tervek elkészítése, illetve felülvizsgálata, akkor az integráltan történjen: szakmai szempontok, és a jelenlegi ökológiai állapotok, gazdálkodási feltételek alapján kerüljenek felülvizsgálatra a természetvédelmi érintettségű kijelölések és besorolások is.
2. Vágásos helyett örökerdő-gazdálkodás alkalmazása vagy a gazdálkodás beszüntetése
Előjáróban: a német erdészetben honos Örökerdő (Dauerwald) rendszert elsősorban természetközeli, elegyes, többkorú lombos és vegyes erdőkben alkalmazzák, ahol a természetes felújulásra alapozott, folyamatos erdőborítást fenntartó gazdálkodás ökológiai és gazdasági feltételei adottak.
Tisztában vagyunk a mikroklíma megőrzését szolgáló folyamatos, illetve minél folyamatosabb erdőborítás jelentőségével a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás vonatkozásában. Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy az örökerdő-gazdálkodás nagyobb arányú hazai bevezetésének nem csak a hiányzó, kiterjedt gazdálkodási gyakorlat, tapasztalat és a gazdasági szempontok szabhatnak határt, hanem egy sor további tényező is. A módszert – a német mintát követve – ígéretesen eddig szinte kizárólag igen kedvező termőhelyi adottságú, zömében árnyéktűrő fajok alkotta erdőkben alkalmazták hazánkban.
Azt tartanánk helyesnek, ha kategorikus kinyilatkozások és előírások helyett az erdőtervek klímaadaptációs célú felülvizsgálata során minden releváns szempont (számos ilyen van/lehet) figyelembevételével erdőrészletenként kerülne meghatározásra, milyen módszerekkel segíthető elő az adott erdő túlélése, az erdei ökoszisztéma megőrzése, fejlesztése.
Az örökerdőkezelés ne kitűzött cél, hanem eszköz legyen a célok elérése érdekében. A gyakorlatban várhatóan nem egyetlen modell, hanem átmeneti, vegyes rendszerek széles skálája lesz alkalmazható.
3. Erdészeti klímaadaptáció
Az elmúlt egy évben aktív szervezői és elemzői voltunk az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum nevű informális szellemi műhelynek. A Fórum keretében a közös gondolkodásba a hivatalos és civil természetvédelmi szervezetek is bevonásra kerültek.
A Fórum a munkáját a kormányváltás miatt tavasz óta szünetelteti, pedig a kritikus helyzetbe került alföldi erdők helyzetének tavalyi alapos körüljárása után idén tavasszal kerültek volna napirendre az egyéb erdők, kiemelten a domb- és hegyvidéki, illetve az őshonos erdők. Két fontos, ide vágó megállapítás azonban így is rögzítésre került. Ad.1. Ahogy egy korábbi pontban már jeleztük, a klímaadaptáció végső soron nem általános/sematikus, hanem erdőrészlet szintű tervezési kérdéskör, amit számos helyi szintű paraméter befolyásol. Ad.2. Az előbbivel is összefüggésben a klímaadaptáció megkerülhetetlen alapkérdése, hogy erdei léptékű időtávban milyen mértékű környezeti változásokra kell számítani.
Az utóbbi kérdés tekintetében igen eltérő álláspontok fogalmazódtak meg, amelyek összefésülésére még nem került sor. Enélkül azonban kellő óvatossággal állítható csak, hogy az erdők elegyesebbé és szerkezetesebbé tétele elegendő intézkedés a túlélésük biztosítása érdekében, vagy akár az, hogy ez önmagában kevés lesz és ennél lényegesen drasztikusabb intézkedésekre van szükség. Bizonyára több, szintén valid átmeneti megoldás is létezik.
Nem mellesleg a következő szempontokat is érdemes végiggondolni. Amennyiben kizárólag az első megközelítés mentén történnek az adaptációs beavatkozások, azzal az a kockázat is felmerülhet, hogy éppen azt a célt veszélyeztetjük, amelyet el kívánunk érni: az erdei életközösségek hosszú távú fennmaradását és az életfeltételek biztosítását. A klímaváltozás erősödő hatásai mellett ugyanis egy új faállomány létrehozása egyre nehezebb és bizonytalanabb folyamat, így egy esetleges téves beavatkozási irány jelentős és visszafordíthatatlan következményekkel járhat.
Ezzel szemben felvethető, hogy a második megközelítés mentén történő cselekvés – azaz a kritikus állapotú erdőkben megfelelő hatásvizsgálatok mellett ellenállóbbnak ígérkező, nem invazív fafajok vagy származások bevonása – növelheti az erdőborítás fennmaradásának esélyét. Ennek biodiverzitási kockázata korlátozott, miközben jelentős stabilizáló hatást gyakorolhat az erdei ökoszisztémákra. Az esetlegesen később szükségtelennek bizonyuló egyedek pedig egyszerűbb erdőgazdálkodási beavatkozásokkal eltávolíthatók.
Általánosabb értelemben is igaz, hogy ahogyan az ökológiai rendszerek ellenálló képességét a sokféleség növeli, úgy a jövő erdőgazdálkodásában is valószínűsíthető, hogy nem egyetlen kezelési modell lesz a mindenhol célravezető. A különböző megközelítések párhuzamos alkalmazása nagyobb alkalmazkodóképességet biztosíthat egy gyorsan változó környezeti feltételrendszerben.
A dolog pikantériája, hogy ennek a kérdéskörnek a tisztázását korábban az erdészeti oldal konzervatív hozzáállása, mostantól pedig láthatóan a természetvédelmi oldal hasonlóan határozott álláspontja befolyásolhatja. Ennyit az objektivizmusról és az arany középútról!
Azt javasoljuk, hogy mindennemű továbbgondolkodás előtt ezt az alapkérdést az érintett kutatóhelyek vitassák meg, és alakítsák ki arra a legjobb tudásuk szerinti választ.
A klímaadaptáció kérdéskörében külön figyelmet érdemel az erdészeti szaporítóanyag és genetikai erőforrások szerepe is. A jövő erdeinek stabilitása nem kizárólag kezelési módokon, hanem az alkalmazott szaporítóanyag eredetén, sokféleségén és alkalmazkodóképességén is múlik. Ennek tudatos kezelése a gyakorlati erdőgazdálkodás – csemetetermesztés – és a kutatás-fejlesztés közös felelőssége.
4. Az erdészeti klímaadaptáció környezeti alapfeltételeinek biztosítása
Egyetértünk azzal, hogy az eredményes erdészeti klímaadaptációnak vannak az erdész szakma befolyásán kívül eső előfeltételei, és üdvözöljük, hogy erről végre egy természetvédelmi elemzésben is olvasni lehet.
Fontos azonban felhívni a figyelmet a szükséges intézkedések időigényére. Vezető vízügyi szakemberek szerint az alföldi termőhelyek korábbi vízgazdálkodási viszonyai a felmerülő jelentős beruházások megvalósítását követően csak évtizedek alatt állíthatók helyre. Neves vadgazdálkodási kutató szerint pedig azt követően, hogy megérik végre az általános elhatározás a csülkös nagyvadállomány erőteljes apasztására, annak érdemi hatásokkal járó megvalósításához legalább tíz évre lesz szükség.
Úgy gondoljuk, nem lenne arányos az erdőgazdálkodók felé olyan elvárásokat támasztani, amelyek teljesítése – rajtuk kívül álló okok miatt – az előfeltételek hiányában egyelőre irreális.
5. Fakitermelések volumenének általános csökkentése, a tűzifa felhasználása
Úgy gondoljuk, hogy ez a kérdéskör említése az anyagban kommunikációs értelmezési keretként jelenik meg, ami lássuk be alkalmas a társadalmi hangulat befolyásolására.
Ugyanis, ha az erdőtervek felvetett általános felülvizsgálata során a felmerülő szempontok – pl. klímaadaptáció, természet-helyreállítás, természetvédelem – mentén minden erdőrészlet további sorsa eldől, az egyben a lehetőségek oldaláról meghatározza a végrehajtható fakitermelések körét is. Emellett a fakitermelések volumenének csökkentése, mint további általános intézkedés már szükségtelen, sőt valójában értelmezhetetlen is.
A biomassza energetikai felhasználásának kérdéskörét pedig időről-időre az energetikai és klímavédelmi szakterületeknek (államnak) kell megvizsgálniuk, és nekik kell a szükséges intézkedéseket is meghozniuk. Az is nyilvánvaló, hogy ha az erdei biomassza energetikai felhasználása indokolt, akkor a felhasználás hatékonysága kiemelt cél kell legyen. Mindez természetesen az erdészetnek sem közömbös, elsődlegesen azonban nem erdészeti szakkérdés.
Úgy véljük, hogy a felvetett kérdést érdemes a civil természetvédelem egyes képviselői által az elmúlt időszakban alkalmazott megközelítéshez képest fordított nézőpontból vizsgálni. A fakitermelés elsődleges célja nem az erőművi felhasználás biztosítása; ugyanakkor az energetikai célú hasznosítás hozzájárulhat a kitermelt faanyag teljes körű értékesítéséhez. Ezáltal javulhat a gazdálkodás gazdasági eredményessége, ami – amennyiben más kedvezőtlen környezeti vagy természetvédelmi szempont nem merül fel – az erdőgazdálkodó számára egyértelmű előnyt jelenthet.
S végül nem árt szem előtt tartani, a fenntartható módon előállított faanyag nem csupán gazdasági termék, hanem a fosszilis és nagy szénlábnyomú anyagok kiváltásának egyik legfontosabb megújuló alapanyaga is, amelyet az európai szakpolitikák is stratégiai erőforrásként kezelnek.
6. Az állami erdőgazdálkodás nonprofittá tétele, természetvédelmi érintettségű területek vagyonkezelésének az átadása a nemzeti park igazgatóságok részére
Üdvözöljük, ha az állami erdőgazdálkodás finanszírozása terén nagyobb szerepet vállal az állami költségvetés. Erre a haszonvételi lehetőségek korlátozása miatt valószínűleg szükség is lesz.
Emlékezzünk azonban arra, hogy az erdőtörvény 2017. évi módosításakor egyes közérdekű feladatok, illetve elvárások jogszerű megvalósításához éves költségvetési forrás biztosítását írta elő, amire azonban végül egyik esetében sem került sor. Megmaradt a feladat és a hatósági korlátozási lehetőség, de elmaradt annak a finanszírozási, kompenzálási lába. Ennek a megismétlődését a jelen esetben el kellene kerülni.
Az állami földterületek vagyonkezelésbe adása az állam, illetve a tulajdonosi joggyakorló hatáskörébe tartozik, dönthet úgy, hogy a kiemelt természetvédelmi érintettségű erdőterületek a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésébe kerüljenek. Ugyanakkor ez a kérdés nem kizárólag szakmai, hanem intézményi és gazdasági mérlegelést is igényel, különösen a hosszú távú fenntarthatóság és a finanszírozási háttér szempontjából.
A körültekintő mérlegelés ezért ebben az esetben is elengedhetetlen. Azt, hogy a nemzeti park igazgatóságok az eddig vagyonkezelt erdőkben milyen szakmai színvonalú erdőgazdálkodási tevékenységet folytattak, az erdészeti igazgatás tudja érdemben értékelni. Arról pedig, hogy mindez milyen költségráfordítás mellett történt, a felhasznált költségvetési források és támogatások elemzése adhat reális képet.
Ebben a helyzetben ugyanakkor úgy véljük, különösen fontos a gyakorlati megvalósíthatóság kérdése: nemcsak az, hogy egy adott kezelési modell elvben szakmailag indokolható-e, hanem az is, hogy milyen intézményi kapacitással, milyen költségek mellett és milyen hosszú távú finanszírozási struktúrában működtethető.
A mérethatékonyság törvényszerűségei alapján továbbra is felvethető, hogy racionális megoldás lehet a meglévő intézményi struktúra fejlesztése: az állami erdők vagyonkezelésének szakosodott állami erdészeti társaságoknál tartása, a nemzeti park igazgatóságok erősebb szakmai felügyeleti, irányítási és ellenőrzési szerepe mellett. Ezzel egyidejűleg a kiemelt természetvédelmi célok érvényesítése is biztosítható, anélkül, hogy az intézményi struktúra szükségtelen párhuzamosságokat vagy hatékonysági veszteségeket eredményezne.
Mindehhez még azt is érdemes figyelembe venni, hogy az elmúlt évtizedek természetközeli erdőgazdálkodási fejlesztéseinek jelentős része éppen állami erdőgazdaságok szakmai munkájára épült, ezért (is) célszerűbb lehet az intézmények közötti együttműködés fejlesztése, mint a szakmai kompetenciák kizárólagos újraosztása.
7. Végül, de nem utolsó sorban röviden a magánerdőkről és a magán erdőgazdálkodásról
A WWF által összeállított erdészeti elemzések és javaslatok – különösen az erdők természetességének növelésére, az erdőhasználat korlátozására és az ökológiai szempontok erősítésére vonatkozó irányok – a hazai erdészeti ágazat egészét érintik, ezen belül kiemelten a magánerdő-gazdálkodást is. A hatások értékelése csak akkor tekinthető teljesnek és kiegyensúlyozottnak, ha párhuzamosan a magánerdő-gazdálkodás meglévő strukturális és működési kihívásai is megfelelő súllyal jelennek meg.
A magánerdő-gazdálkodásban továbbra is meghatározó problémát jelent a tulajdonszerkezet erőteljes tagoltsága, az osztatlan közös tulajdon magas aránya, a kis birtokméretekből fakadó gazdálkodási korlátok, valamint az együttműködési hajlandóság és képesség sok esetben alacsony szintje, a rendezetlen erdők magas aránya. Ezek együttesen gyakran vezetnek nehezen kezelhető, „szétaprózott” gazdálkodási struktúrákhoz, amelyek nemcsak gazdasági hatékonysági problémákat okoznak, hanem klímaadaptációs, erdővédelmi, erdőegészségügyi és természetközeli kezelési szempontból is kockázatokat hordoznak. A jogi és adminisztratív terhek, a korlátozott jövedelemtermelő képesség, valamint a szakmai támogatási és tanácsadási rendszer egyenetlensége tovább erősíti ezeket a nehézségeket.
Az Agrárkamara képviseletében fel kell vetnünk, hogy a WWF által összeállított elemzésben megbújnak a magánerdőkre és a magán erdőgazdálkodásra vonatkozó kitételek és javaslatok is. Ezekkel is kiemelten kell foglalkozni, már csak azért is, hogy az érintettek világosan lássák, hogy rájuk milyen irányú változások vonatkozhatnak, és érdemben mihez kell hozzászólniuk. Emellett azért is indokolt a külön figyelem, mert ebben a szegmensben a közérdekű elvárások megfogalmazása, illetve az állami intézkedések kialakítása is eltérő eszközrendszert és differenciált megközelítést igényel.
Az elkövetkező időszakban az Agrárkamara erre fokozottabban oda kíván figyelni, tekintettel arra is, hogy az érintett magánerdő-gazdálkodók érdekérvényesítő képessége jellemzően korlátozott, így az őket képviselő köztestület, az Agrárkamara felelőssége ebben a kérdéskörben hangsúlyozottan nagyobb. Mindez azt is indokolja, hogy a természetközpontú erdőgazdálkodási célok és a magánszektor működési realitásai egymást kiegészítő, nem pedig egymást kizáró módon jelenjenek meg a szakpolitikai gondolkodásban.
forrás: NAK Erdészet
