FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Megújult ifjúsági szállás

Ünnepélyesen átadták a Vértes szívében található Mindszentpusztai Ifjúsági Szállást és Nomád Táborhelyet. A korábban leromlott állapotú épületegyüttes környezete és a turistaház a fejlesztés eredményeként korszerű, biztonságos és természetközeli szállás- és táborhellyé alakult. Az Országos Kéktúra útvonalán fekvő létesítmény elsősorban fiatalokat, vándortáborozókat, természetjárókat és erdei programokon részt vevő közösségeket fogad majd.

Mindszentpuszta nemcsak természeti környezete, hanem múltja miatt is figyelemre méltó. Első ismert okleveles említése 1440-ből származik, később pedig az Esterházy-uradalom erdészeteként működött. Az erdészek hetente itt adták le jelentésüket és kapták meg az új munkafeladataikat. Egyedülálló módon telefonos összeköttetésben állt a kőhányási erdészeti központjukkal. Ennek emlékét őrzi a Telefon-nyiladék, ami ma is felfedezhető. Az idők során az erdészeti telephely mellett az egyes épületekben munkásszálló is volt. Később a pedagógus szakszervezet használta szálló és gyermektáboroztatási céllal. A rendszerváltást követően magántulajdonba kerültek az épületek, melyek lakhatási illetve turistaszálló funkciókat láttak el. Érdekesség, hogy a közelben 2014-ben egy régi kőépítmény máig nem teljesen tisztázott eredetű maradványait fedezték fel. A térség különleges botanikai értéke az erdei ciklámen helyi állománya is, amelyet Láng Gyula 1906-ban dokumentált először.

Emellett Mindszentpuszta csendes erdei környezete az itt áthaladó kéktúraútvonal és pecsételőhely miatt régóta ismert állomása a Vértesben járóknak. Az épületegyüttes állapota azonban az elmúlt években már nem tette lehetővé, hogy megfelelően betöltse turisztikai és táboroztatási szerepét. A Vérteserdő Zrt. hosszú távon, komplex folyamat részeként tervez az épületekkel.A beruházás célja ezért az volt, hogy megalapozza a további fejlesztéseket, a helyszín ismét rendezetten és a jövőben, hosszú időn át használható bázist biztosítson az aktív kikapcsolódáshoz és az ifjúsági programokhoz, miközben megőrzi egyszerű, erdei jellegét. A megújulás első lépéseként a Vérteserdő Zrt. 2021-ben, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében megvásárolta az érintett ingatlanokat. A most lezárult beruházás az Ifjúsági Táborhely-fejlesztési Program támogatásával valósult meg.

A munkálatok a turistaház épületére és teljes környezetére kiterjedtek. Megújultak a közművek, az áramot elektromos fölkábel kiépítésével biztosították az ingatlanhoz. Rendezték a vízellátáshoz, a szennyvízkezeléshez és a csapadékvíz-elvezetéshez kapcsolódó rendszereket, a területet pedig alkalmassá tették sátortáborok fogadására. Kültéri vízvételi és elektromos áram csatlakozási lehetőségek kiépítésére is sor került. Korszerűsítették a vizesblokkokat, a konyhát és a melegvíz-ellátást, felújították a szobákat és a közösségi tereket, valamint új bútorokkal és tárolókkal látták el az épületet. A környezet rendezésekor a biztonságra és a természeti értékek megóvására is figyelmet fordítottak: eltávolították a veszélyessé vált fákat, helyükre facsemetéket ültettek.

Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott Györök Lajos, a Vérteserdő Zrt. vezérigazgató-helyettese, Bauer Ádám, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ turizmusszakmai csoportvezetője, valamint Nagy Bálint, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője.

A Vérteserdő Zrt. az erdők fenntartása mellett fontos feladatának tekinti azok ökoszisztéma szolgáltatásainak növelését is. A turistautak, pihenőhelyek, erdei szállások és táborhelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy a látogatók közvetlen tapasztalatokat szerezzenek az erdőről. Különösen fontosak ebből a szempontból a fiatalokat megszólító programok, köztük az Erdei Vándortábor, amelynek résztvevői több napon keresztül, közösségben ismerhetik meg a természetet. A megújult mindszentpusztai létesítmény ezekhez a programokhoz is megfelelő, hosszú távon használható hátteret biztosít.

A fejlesztés eredményeként Mindszentpuszta ismét méltó szerepet tölthet be a Vértes turisztikai életében. A megújult szállás és táborhely olyan közösségeknek kínál találkozási pontot, amelyek túrázás, táborozás vagy erdei programok során szeretnék közelebbről megismerni a Vértes természeti és kulturális értékeit.

forrás: Vérteserdő Zrt., fotók: Lantos Róza

Előző cikk

ÉKFM működési változás

Következő cikk

Szabadtéri tűzesetek megelőzése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések