FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Gyászhír – Németh József [72]

Mély fájdalommal búcsúzunk egykori kollégánktól, Németh József kerületvezető erdész-vadásztól, aki 2026. augusztus 7-én, életének 72. évében elhunyt. (Gyulaj Zrt.)

Németh József erdésztechnikus életének meghatározó része, 39 esztendő kapcsolódott a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-hez és jogelődjéhez, a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdasághoz. Ez volt első és egyben utolsó munkahelye, amelyhez egész pályafutása során hűséggel, becsülettel és szorgalommal kötődött.

A Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskolában szerzett érettségit követően 1973-ban kezdte meg munkáját a Hőgyészi Erdészetnél beosztott erdészként. Katonai szolgálatot teljesítése után 1976-ban technikusi minősítést szerzett. 1977-ben kinevezték a diósberényi erdészeti kerület vezetőjévé. Kerületének 1981-es összevonását követően a hőgyészi Malomhegyi kerületben folytatta munkáját, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott.

Az erdő és a természet szeretete már fiatal korában meghatározta pályaválasztását. Sopronban a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskola tanulójaként ismerkedett meg a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság munkájával, és ekkor döntötte el, hogy ehhez az erdőgazdasághoz szeretne kerülni. Döntése egy egész életre szólt.

Sorsát nem kímélte az élet. Gyermekkorában számos nehézséggel kellett szembenéznie, de mindezek ellenére megtalálta a helyét, szakmát tanult, családot alapított, és becsülettel végig járta azt az utat, amelyet fiatalon választott magának.

Egészségi állapotának megromlása miatt 2012. december 12-én, 58. életévében vonult nyugállományba. Ezzel lezárult ugyan aktív munkával töltött pályafutása, de az a közel négy évtized, amelyet a Gyulaj Zrt. erdeiben töltött, örökre része marad Társaságunk történetének.

Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjon békében!

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. aktív és nyugalmazott közössége, hozzátartozóik, cégpartnerek és szimpatizánsok

Előző cikk

Fafaragó Alkotótábor

Következő cikk

Erdészeti képzés jövője



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

OKSZ új főtitkára

Balázs Ildikó az elmúlt időszakban az OKSZ társelnökeként vett részt a szövetség munkájában, ezt követően operatív vezetőként kívánja…