A Duna–Tisza közi Homokhátság fenyőállományainak kiszáradása az utóbbi években egyre nagyobb területen vált láthatóvá. A folyamat hátterében elsősorban a tartós vízhiány, a talajvízszint süllyedése, a csapadék egyenetlenebb eloszlása, valamint a gyakoribb és hosszabb hőhullámok együttes hatása áll. A változások nem csupán egy-egy kedvezőtlen év következményei, hanem olyan hosszú távú környezeti átalakulásról van szó, amelyhez az erdőgazdálkodásnak és a tájhasználatnak egyaránt alkalmazkodnia kell.
A vízhiány a legfontosabb korlátozó tényező
A Homokhátság laza, sok helyen alacsony humusztartalmú homoktalajai gyorsan elvezetik a vizet, és csak kis mennyiséget képesek a növények számára hozzáférhető formában megtartani. Azokon a termőhelyeken, ahol a fák gyökérzete már nem éri el a talajvizet, az állományok vízellátása szinte teljes egészében a csapadéktól függ. A hosszabb csapadékmentes időszakokban ezért gyorsan kialakulhat a talajnedvesség hiánya.
A tartós vízstressz hatására csökken a fák növekedése, ritkul a korona, romlik a gyökérzet működése és gyengül a természetes védekezőképesség. Az ilyen állományokat könnyebben támadják meg a farontó gombák, illetve a legyengült fákat támadó rovarkárosítók. Ezek a károsítók rendszerint nem önmagukban idézik elő a tömeges pusztulást, hanem a vízhiány miatt már legyengült fák állapotromlását gyorsítják fel.
A Homokhátságon kialakult helyzet összhangban van az országos tendenciákkal. A felmelegedés, az aszályos időszakok hosszabbodása és a szélsőséges időjárási események Magyarország valamennyi erdőtájában növekvő terhelést jelentenek. A következmények azonban termőhelyenként és fafajonként eltérnek. A Homokhátság különösen érzékeny térség, mivel a kedvezőtlen vízháztartás és a gyorsan kiszáradó homoktalaj együttesen korlátozza az erdők alkalmazkodóképességét.
A fenyvesek jövője termőhelyenként eltérő
A KEFAG Zrt. által kezelt homokhátsági fenyőállományok számottevő részét érinti vagy veszélyezteti az aszálykár. Az érintettség pontos mértéke ugyanakkor évről évre változik, és az egyes erdőrészletek között is jelentős különbségek lehetnek. Meghatározó az állomány kora és egészségi állapota, a talaj víztartó képessége, a domborzati fekvés, a gyökerek számára elérhető vízkészlet, valamint az adott év csapadék- és hőmérsékleti viszonyai. A társaság szakemberei ezért rendszeresen felmérik az erdők egészségi állapotát, hogy a szükséges beavatkozásokról az adott termőhely tényleges adottságai alapján dönthessenek.
A megoldás nem lehet a fenyők egységes, minden területre kiterjedő lecserélése. Egyes szélsőségesen száraz és gyenge termőhelyeken korlátozott azoknak a fafajoknak a köre, amelyek tartósan zárt faállományt képesek alkotni. Kedvezőbb fekvésű, jobb vízellátottságú területeken ugyanakkor nagyobb szerepet kaphatnak az adott termőhelyhez illeszkedő őshonos lombos fafajok és az elegyes állományok.
A hosszú távú cél olyan változatosabb és ellenállóbb erdőszerkezet kialakítása, amelyben az egyes fafajok eltérően reagálnak a hőségre, a vízhiányra, a betegségekre és más környezeti terhelésekre. Az elegyesség csökkentheti annak veszélyét, hogy egyetlen szélsőséges esemény vagy károsító egyszerre az egész állományt súlyosan érintse.
Az alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze a termőhely részletes vizsgálatára alapozott fafajválasztás, valamint a szárazságot jobban tűrő, helyben hosszú távon is életképes fafajok és megfelelő származások alkalmazása. Ahol a termőhelyi adottságok ezt lehetővé teszik, indokolt növelni az őshonos lombos fafajok arányát, és elegyes, változatos kor- és térszerkezetű állományokat kialakítani. Fontos szerepet kaphat a természetes felújulás lehetőségeinek kihasználása, a talajbolygatás mérséklése, valamint a helyi vízkészletek megőrzése is. Mindezt az erdők egészségi állapotának folyamatos megfigyelésére és a változásokhoz igazodó kezelésre kell alapozni. Azokon a területeken pedig, ahol a környezeti adottságok már nem teszik lehetővé tartósan zárt erdőállomány fenntartását, az erdőkből, cserjésekből és gyepes élőhelyekből álló, a táj természetes adottságaihoz jobban illeszkedő mozaikos szerkezet kialakítása jelenthet hosszú távon életképes megoldást.
A szárazodás miatt nem feltétlenül tartható fenn mindenütt a korábbi fafaj-összetétel vagy a teljesen zárt erdőkép. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a KEFAG Zrt. közös szakmai munkája ezért nem egyetlen, minden területre alkalmazható megoldást keres. A vizsgálatok arra irányulnak, hogy a különböző termőhelyeken milyen erdőállomány, erdő–cserjés–gyep mozaik, felújítási mód és kezelési gyakorlat lehet hosszú távon életképes. A kutatásban a szárazságtűrés mellett a természetes felújulást, a biológiai sokféleséget és az ökoszisztémák ellenálló képességét is értékelik.
Nem csak a fenyők vannak veszélyben
A tartós hőség és vízhiány valamennyi olyan fafajt és növényt érintheti, amelynek vízigénye már nem egyeztethető össze a megváltozott termőhelyi adottságokkal. Az aszály következtében csökkenhet a növekedés, romolhat az egészségi állapot és a termésképzés, visszaeshet a magról történő szaporodás erélye, valamint bizonytalanná válhat a természetes felújulás.
A szélsőséges szárazság hatása még a kifejezetten szárazságtűrő homoki gyepekben is kimutatható. Ez arra figyelmeztet, hogy önmagában egy „csodafaj” kiválasztása nem jelenthet tartós megoldást. Az alkalmazkodás alapja a helyi termőhely pontos ismerete, a biológiai változatosság növelése és az erdők tágabb táji környezetben történő kezelése.
A szárazodással együtt nő a tűzveszély
A kiszáradt fák, az elhalt ágak, a száraz avar és az elszáradó lágyszárú növényzet növeli a tüzek keletkezésének és gyors terjedésének kockázatát. A fenyvesekben a gyantás növényi részek, valamint a könnyen éghető tűavar miatt különösen gyors lehet a tűz továbbterjedése. A megelőzés ezért az alkalmazkodó erdőkezelés szerves része.
A KEFAG Zrt. a STOP FIRES projekt keretében, az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program támogatásával fejlesztette felkészültségét. A társaság korszerű kézi tűzoltó eszközöket, valamint négy, terepjáróra szerelhető, 500 literes víztartállyal és nagy teljesítményű szivattyúval ellátott gyorsbeavatkozó egységet szerzett be. Ezek segítségével a nehezen megközelíthető erdőterületeken is hamarabb megkezdhető az első beavatkozás, az utóoltás és a tűzőrzés.
A technikai fejlesztést a tűzpászták karbantartása, a vízvételi lehetőségek biztosítása, az állományok rendszeres ellenőrzése, továbbá a katasztrófavédelemmel és az önkéntes tűzoltó szervezetekkel kialakított együttműködés egészíti ki. A megelőzésben az erdőlátogatók felelős magatartása is nélkülözhetetlen: tűzgyújtási tilalom idején már egyetlen gondatlanul eldobott cigaretta vagy nem megfelelően eloltott tűz is súlyos károkat okozhat.
A cél az erdők alkalmazkodóképességének megőrzése
A Homokhátság fenyveseinek átalakulása hosszú távú folyamat. A térség vízhiányát és a klímaváltozást erdőgazdálkodási eszközökkel önmagában nem lehet megszüntetni, következményeik azonban mérsékelhetők. Ehhez folyamatos megfigyelésre, termőhelyenként differenciált döntésekre, tudományos kutatásokra, vízmegtartó tájhasználatra és következetes tűzmegelőzésre van szükség.
A jövő Homokhátságán várhatóan nem minden erdő fog ugyanúgy kinézni, mint napjainkban. A legfontosabb feladat nem egy változatlan erdőkép mindenáron történő fenntartása, hanem olyan élő, változatos és alkalmazkodóképes erdei, cserjés és gyepes rendszerek megőrzése, amelyek a szélsőségesebbé váló környezeti feltételek között is képesek betölteni talajvédelmi, természetvédelmi, gazdasági és közjóléti szerepüket.
forrás: Tarjányi Lili, VadVáltókon
