FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

Vízmegtartás a somogyi erdőkben

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a SEFAG Zrt. szakértői egyeztetésének következő napján a Marcali Erdészet területén vizsgálták a vízvisszatartás helyi lehetőségeit. A bejárás során már működő megoldásokat és további fejlesztési irányokat is áttekintettek.

A Gyótai kerületben Szehágel István erdésztechnikus munkája teremtheti meg a kedvezőbb vízgazdálkodás feltételeit. A Gadányi erdőtömbben Kósi Gábor kerületvezető erdész minigátakkal alakított ki vízfelhalmozási területet. A körültekintő tervezésnek és kivitelezésnek köszönhetően már számottevő vízmennyiség gyűlt össze, ami segíti a talajvízszint megtartását és kedvezően hat a levegő páratartalmára, mindamellett, hogy a vadállomány itatását is szolgálhatják.

Az egyeztetésen a DDVIZIG részéről Czirok István osztályvezető és Pintér Csaba szakaszmérnök-helyettes vett részt. A SEFAG Zrt.-t Szabó Tamás erdészeti igazgató, Zilahi Szabó Bence erdőművelési ágazatvezető, Katona Máté vízgazdálkodási előadó és Merczel István erdőgazdálkodási osztályvezető képviselte.

A Marcali Erdészet munkatársainak helyismeretére, eddigi eredményeire és a közös szakmai egyeztetés tapasztalataira építve operatív programelemek, valamint kisebb léptékű erdei vízvisszatartási megoldások valósulhatnak meg, amelyekkel a csapadékvíz hosszabb ideig az erdőállományokban vagy azok közelében tartható.

forrás: SEFAG Zrt.

Előző cikk

Duna menti erdők vízellátása

Következő cikk

Erdők védelme közös ügyünk




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version