Az erdők kezelésének visszaszorítása a klímaváltozással küzdő állományok mellett vidéki családok megélhetését is veszélyeztetheti – figyelmeztet a MÉDOSZ. A szakszervezet becslése szerint mintegy 20 ezer ember dolgozik az erdőgazdálkodásban, további 100 ezer a kapcsolódó faiparban. A szervezet ezért azt sürgeti, hogy az illetékes minisztérium az erdészek, akadémikusok és a munkavállalók képviselőinek bevonásával egyeztessen az ágazat jövőjéről.
Álláspontja szerint a szükséges erdőgondozást természetvédelmi célokra hivatkozva sem lehet elhagyni.
Egy kivágott fa könnyen válik az erdőpusztítás jelképévé. Arról már kevesebb szó esik, mi történik akkor, ha elmarad a szakmailag indokolt beavatkozás. A MÉDOSZ ezt a kérdést emelné az erdőkről szóló vita középpontjába: ki gondoskodik a megújuló állományokról, ki végzi el az ápolást, és ki viseli a felelősséget, ha a szükséges munkák elmaradnak?
A probléma Magyarországon is kézzelfogható. A nyugat-magyarországi lucfenyvesek pusztulása, a Zala megyei Csács térségében a bükkösök gyors elhalása és a tölgyeket is gyengítő kárláncolatok jelzik az erdők sérülékenységét. Az aszály hatását rovarkárok és betegségek súlyosbíthatják; a tölgy-csipkéspoloska megjelenése újabb terhelést jelent. Ilyenkor az erdésznek azt is mérlegelnie kell, milyen állomány maradhat életképes a megváltozó körülmények között.
A klíma és az erdőkárok összefüggésére korábbi, számszerű példa is van. Egy, az MTA folyóirat-archívumában elérhető erdővédelmi tanulmány szerint a 2003-as aszályt követően, 2004-ben Zalában százezer köbmétert meghaladó egészségügyi fakitermelést kellett végrehajtani két rovarfaj tömegszaporodásához kapcsolódóan. A történeti adat mai kérdést is felvet: lesz-e elegendő szakember és működő vállalkozás, amikor ismét gyors beavatkozásra van szükség?
A szakszervezet szerint az erdész munkáját félreérti, aki azt pusztán fakivágásként látja. A szakszerű gazdálkodásban egyes fák eltávolítása a megmaradó állomány fejlődését vagy a következő nemzedék megtelepedését is szolgálhatja. A csemeték gondozása, a természetes felújulás segítése és az elegyes állományok kialakítása ugyancsak az erdőkezelés része. A beavatkozás indokoltságát ezért a helyi adottságok, a cél és az eredmény alapján kell megítélni. A MÉDOSZ álláspontja az, hogy a szükséges gondozás elhagyását ugyanúgy szakmai érvekkel kell alátámasztani, mint magát a beavatkozást.
Ezen a ponton kapcsolódik be a vita a természetvédelmi megközelítésekkel. A WWF Magyarország egyik nyilvános írásában úgy fogalmaz: „Létezhet tehát erdő hagyományos erdőgazdálkodás, sőt bármilyen kezelés nélkül is”. Ugyanott azt is elismeri, hogy bizonyos faállományoknál a gazdálkodás szempontjai megkívánják a törődést. A MÉDOSZ azt az általános következtetést utasítja el, hogy a magyar erdőket nem kell kezelni. Szerinte a beavatkozásmentesség nem alkalmazható minden állományra, különösen ott, ahol a klímaváltozás már az erdő megújulását veszélyezteti.
Az idős, természetközeli erdők és az odvas vagy holt fákhoz kötődő élővilág védelme fontos szakmai cél. Más helyzetet jelent azonban egy ilyen élőhely megőrzése, mint egy aszálytól leromló vagy átalakításra szoruló állomány kezelése. A fiatal fák megjelenése sem garantálja a következő erdő létrejöttét: a szárazság, a növényzeti verseny és a vadkár egyaránt akadályozhatja fejlődésüket. Ha a csemeték nem maradnak életben, a megújulás is elakad.
A folyamatos erdőborítást fenntartó örökerdő-gazdálkodás fontos lehetőség, amelynek alkalmazásában a Pilisi Parkerdő is jelentős tapasztalatot szerzett. Az átállás feltételeit azonban helyben kell megteremteni. Számít az állomány kora, szerkezete és fafajösszetétele, a termőhely, valamint a vadlétszám. Rendezni kell a munkavégzéshez szükséges úthálózat és a finanszírozás kérdését is. Ki viseli az átmeneti költségeket és az esetleges bevételkiesést? A MÉDOSZ szerint ezek nélkül egy szakmailag kívánatos módszerváltásból sem lesz végrehajtható program.
A foglalkoztatási tét a szakszervezet becslése alapján mintegy 120 ezer munkavállaló megélhetéséhez kapcsolódik: 20 ezren az erdőgazdálkodásban, további 100 ezren a kapcsolódó faiparban dolgoznak. Ez nem azt jelenti, hogy egyetlen korlátozás valamennyi állást megszüntetné. A ténylegesen veszélyeztetett munkahelyek számát az adott intézkedés és az érintett térségek alapján kellene felmérni – éppen ezt a hatásvizsgálatot hiányolja, illetve követeli meg a MÉDOSZ a döntések előkészítésében.
Az erdészeti munka sok vidéki térségben a kevés helyben elérhető kereseti lehetőség egyike, egyes dolgozók számára pedig az egyetlen reális megélhetés. Ha kevesebb a megrendelés, az erdőművelő vállalkozás munkát és bevételt veszít. Ha a fafeldolgozó alapanyag-ellátása bizonytalanná válik, a termelését és a létszámát is csökkentheti. A hatás a szállítókra és más kapcsolódó vállalkozásokra is továbbterjedhet. A kérdés ezekben a térségekben nagyon konkrét: hol talál munkát az, akire az ágazatnak már nincs szüksége?
Az elveszített kapacitás később az erdők gondozásából is hiányozhat. A megszűnt vállalkozást, az eladott gépparkot és a más szakmába távozott dolgozókat nem lehet egyik napról a másikra visszahozni. Közben a hazai faigény sem tűnik el. Változatlan kereslet mellett a kieső faanyag importból érkezhet, magasabb szállítási és finanszírozási költséggel. Egy kisebb fafeldolgozó számára a távoli beszerzéshez szükséges tőke előteremtése önmagában is nehézséget jelenthet.
A felhasználás módja szintén része a kérdésnek. Az épületekbe és bútorokba kerülő fa hosszú ideig tárolhatja a benne megkötött szenet, a jó minőségű ipari alapanyag mellett pedig alacsonyabb minőségű, tűzifaként hasznosítható választék is keletkezik. Az erdőkezelés, a feldolgozóipar és a lakossági tüzelőellátás így összekapcsolódik. Egy korlátozás következményeit az alapanyagárakban és a fával fűtő háztartások ellátásában is vizsgálni kell.
A MÉDOSZ ezért érdemi minisztériumi egyeztetést sürget gyakorló erdészek, akadémikusok, erdészeti és ökológiai kutatók, természetvédelmi szakemberek, erdőtulajdonosok, valamint a faipar és a dolgozók képviselőinek részvételével. Területenként megalapozott kezelési javaslatokat, térségi foglalkoztatási hatásvizsgálatot és finanszírozási tervet vár. Annak is ki kell derülnie, hogy egy-egy döntés milyen hatással lenne az erdőfelújításra, az alapanyag-ellátásra és az importfüggőségre. A hazai erdőkezelést érintő bármely változtatást előzze meg az érintettekkel folytatott érdemi egyeztetés és az annak során felmerülő szempontokat is figyelembe vevő hatástanulmány, amely feltárja a tervezett intézkedések erdőállományokra, a vidéki foglalkoztatásra, a hazai faanyag-ellátásra és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra gyakorolt várható következményeit.
A szakszervezet véleménye egyértelmű. Az erdőket gondozni kell, és meg kell őrizni az ehhez szükséges szakmai tudást. A szükséges kezelés visszaszorítását szorgalmazó javaslatoknak pedig két kérdésre egyszerre kell választ adniuk: hogyan marad életképes az erdő, és miből élnek majd azok a vidéki családok, amelyek megélhetése ma hozzá kötődik? Amíg ezek a várható hatások nem ismertek, a változtatásokról nem szabad dönteni. A döntés-előkészítésből a vidéken élő emberek, az érintett munkavállalók és közösségek szempontjai sem hagyhatók ki.
forrás: MÉDOSZ
