Az EU-ban elterjedt, folyamatos erdőborítású erdőművelés Finnországban leginkább a jó csemetékkel rendelkező tőzeglápokon alkalmazható. Egyes területeken azonban egyáltalán nem alkalmas módszer.
“A legjobb feltételeket az úgynevezett folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodáshoz a tőzeglápok nyújtják. A területen olyan csemetéknek kell lenniük, amelyek természetes úton keltek ki, és jó növekedési feltételekkel rendelkeznek” – mondja Saija Huuskonen, a Natural Resources Institute Finland vezető kutatója. Azonban nem minden tőzegláp alkalmas egyformán erre a módszerre. “Például a csarabos tőzeglápok gyakran igénylik a talajfelszín enyhe feltörését a csemeték keléséhez” – folytatja.
Az EU erdészeti stratégiájának célja a tarvágások csökkentése. Ezt a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodással kell felváltani.
A folyamatos borításos erdőgazdálkodás olyan módszerre utal, ahol a kivágási helyek kicsik, vagy a kivágandó fákat itt és ott választják ki. A módszer a faállomány spontán regenerálódására épül. Más szóval, az új fákat nem vetik vagy ültetik, hanem a megmaradt fák magjaiból kelnek ki.
A folyamatos takarású erdőgazdálkodás azonban nem minden termőhelyen alkalmazható. Huuskonen szerint egy kezelt, egykorú állományt nehéz átállítani a folyamatos fedéses módszerre. “A csemeték keléséhez elegendő fényt kell juttatni a talajra” – mondja Huuskonen. Bővebben: Az EU Bizottsága a folyamatos takarású erdőgazdálkodás meghatározó módszerré tételét javasolja – a kutató szerint ez visszatérés a gyűjtögető gazdálkodáshoz.
A gyökérrothadás megakadályozza a folyamatos takarás módszerének alkalmazását
A folyamatos takarás módszere különösen alkalmatlan a gyökérrothadással fertőzött lucfenyőállományok esetében. “A kivágások friss, nyitott felületet hagynak a tuskókon, és kéregkárosodást okoznak, ami kiteszi az állományt a gyökérrothadásnak, amely a meglévő gyökérzet mentén átterjed a természetes úton felnövő fiatal lucfenyőkre” – magyarázza Saija Huuskonen.
Huuskonen rámutat, hogy az erdőgazdálkodásnak számos különböző célja lehet, többek között a szénmegkötés, a biológiai sokféleség, a rekreációs célú felhasználás, a bevétel és a jólét. ‘Ezek a különböző célok különböző erdőgazdálkodási módszereket igényelnek’ – emlékeztet Huuskonen.
A finnországi Natural Resources Institute (Luke) szerint az európai erdők egynegyede folyamatos erdőgazdálkodás alatt áll. Ez az arány Délkelet- és Közép-Európában a legmagasabb (50-90 százalék), ahol a legtöbb erdő a hegyvidéki területeken található. Luke jelentése szerint a 2020-tól kezdődően az erdőhasználatról szóló bejelentésekben az összes bejelentett fakitermelés kevesebb mint öt százalékát jelentették be folyamatos erdőborítású fakitermelésnek.
A finnországi állami tulajdonú erdőket birtokló, kezelő és védő Metsähallitus vállalat azt a célt tűzte ki, hogy a folyamatos erdőborítású erdőterületnek a regenerációs kivágások 25 százalékát kell elérnie. A Metsähallitus arról számol be, hogy különösen a kirándulás és a pihenés szempontjából népszerű erdőkben alkalmazza a folyamatos fedettség módszerét, ahol a tájképi értékek fontos szerepet játszanak. A módszer alkalmazását előnyben részesítik továbbá az ökológia szempontjából fontos területeken, például a fajdfajdok költőhelyein.
Szakértői értékelés a módszerről
Az erdészeti ágazatban vitát vált ki a folyamatos takarás módszerének sikere és alkalmazhatósága. Markku Remes, a Finn Erdészeti Központ vezető erdőgazdálkodási szakértője a folyamatos erdőborítású erdőművelésről beszélt a szeptemberben Savóban megrendezett, döntéshozóknak szóló erdészeti akadémián. Az előadás középpontjában a gazdaságosság állt.
Remes hangsúlyozta, hogy nézetei “több évtizedes tapasztalaton alapulnak, és gyakorlatilag úgy született, hogy kezében láncfűrésszel”. Remes elmondta, hogy általában a hagyományos erdőgazdálkodási módszerek meglehetősen sikeresek a tőzeglápokon, az úgynevezett 1-es és 2-es típusú lápokon.
A siker olyan területeken valószínűsíthető, amelyek a lecsapolás előtt nyílt lápok vagy fás és nyílt lápok kombinációi voltak. A lecsapolást követően ezek a területek úgynevezett 2. típusú tőzegáfonyás, fekete áfonyás vagy füves tőzegmohás pusztákká alakultak át. “Az ilyen területeken a hagyományos erdőgazdálkodási módszerek általában meglehetősen sikeresek. Az eredmény egy többrétegű erdő lesz’ – mondta Remes.
A 2. típusú lápok alatt Remes olyan erdőket ért, amelyek régi, lecsapolt lápokon nőttek fel. Ezek az erdők a lecsapolást követően nyílt lápokon vagy úgynevezett vegyes típusú fás lápokon alakultak ki. A vegyes típusú lápréteken a fák tuskókon nőnek. A fák között nyílt, alacsony növényzettel borított láprétek találhatók.
Egyes tőzeglápok nehézkes ügyek
Markku Remes szerint a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás nem sikeres a tőzegmohás pusztákon, ahol fásszárúak és sok tőzegmohás pusztán a tőzegáfonya dominál. “A spontán regeneráció itt ritkán jár sikerrel” – mondta Remes.
Ezeken a helyeken a fásszárúak és az idősebb fák avarja lassan bomlik le, a talajon pedig mohák nőnek. ‘A facsemeték nagyon nehezen tudnak meggyökeresedni ebben a moharétegben. Ha mégis kicsíráznak, könnyen elpusztulhatnak a korai maglevél-stádiumban” – magyarázta Remes.
Ahogy azonban Remes rámutatott, a füves-bokros tőzeglápok talajmanipulációval jó területté alakíthatók a folyamatos erdőgazdálkodás számára. “Itt sem kell szigorúan ortodoxnak lenni. Ha egy fásszárú tőzegláp pusztát manipulálnak,az eredmény teljesen más lesz. A manipuláció után nem lesz probléma a természetes regenerációval. De manipuláció nélkül akár 50 év is eltelhet, és még mindig nem történt sok minden” – mondta Remes.
Remes megjegyezte, hogy például a Savo régióban az erdőterület négyötöde pusztából áll.
‘Ha csak egy pillantást vetünk a puszták mezőrétegére, máris kiderül valami. Ha fiatal fákat látunk, amelyek természetes módon nőttek ki a nagyobbak alatt, akkor számíthatunk arra, hogy a csemeték kicsíráznak és jól fejlődnek, és az állomány természetes módon és viszonylag gyorsan fejlődik. Ennek mértéke nagyban függ a fenyő és a lombos lombok arányától” – mondta Remes. Remes rámutatott, hogy Finnországban egyetlen terület sem marad fák nélkül. ‘Ha nem sietünk, vagy nem elsősorban a bevételt keressük, az átmeneti fázisban végzett kivágások többszintű erdőt eredményeznek’ – jegyezte meg Remes.
“Folyamatos erdőborításra és időszakos erdőművelésre van szükség”
Heli Peltola, a Kelet-finnországi Egyetem erdőművelési tudományok professzora és a finn éghajlatváltozási testület tagja szerint nem hasznos kategorikusan megkülönböztetni a különböző erdőművelési módszereket. “Mind az időszakos erdőművelésen alapuló erdőgazdálkodásra, amelyben az erdő különböző fejlődési szakaszai világosan elkülöníthetők, mind pedig a folyamatos erdőművelésre van szükség, amely a szelekcióra és a kis átmérőjű (területű) vágásokra támaszkodik” – mondta Peltola az Audiomédiának adott interjúban.
Peltola szerint a folyamatos lefedettségű módszerek alkalmazása jelenleg igen ritka. “Hasznosak például a rekreációs területeken és a szomszédos erdőkben, ahol a sok növénytakaró előnyös, valamint azokon a területeken, ahol a természetes regeneráció sikeres. Az erdőművelési módszerek kiválasztásakor figyelembe kell venni a terület jellegét és az erdőtulajdonos céljait” – mondja az Audiomedia-nak.
Nincs felújítási költség
Peltola úgy véli, hogy az erdőtulajdonos számára a folyamatos takarás jövedelmezőbb lehet, mivel nem keletkeznek felújítási vagy ápolási költségek. Ugyanakkor rámutat, hogy a területnek alkalmasnak kell lennie a módszerhez.
“Ha a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás nem jár sikerrel, a következő fakitermelést időszakos erdőművelés keretében lehet elvégezni, amelyet a szükséges felújítási műveletek követnek. A legnagyobb kihívást a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodásban az jelenti, hogy az erdő természetes módon, talajmanipuláció és művelés nélkül kezd-e el regenerálódni” – mondja Peltola az Audiomedia számára adott interjúban. Peltola szerint a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás növelése más kihívásokat is jelent. Gyakran úgy gondolják, hogy a folyamatos erdőborítás az erdő biológiai sokféleségének megőrzésének jobb módja.
Peltola itt emlékeztet arra, hogy a korhadó fa mennyisége fontos biodiverzitás-mutató. “Jelenleg a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás keretében végzett kivágásokkal kapcsolatban a holtfát nem ugyanúgy kell az erdőben hagyni, mint az időszakos erdőgazdálkodás keretében végzett erdőfelújítás során. a jelenlegi követelmény, miszerint a holtfákat meg kell hagyni, csak a tiszta kivágásokra vonatkozik, de a holtfa-folytonosság biztosítása érdekében más kivágásokban is meg kell hagyni, szintén a folyamatos erdőborítású erdőgazdálkodás keretében” – nyilatkozta Peltola az Audiomedia-nak.
Forrás: forest.fi
Írta (finnül): Tero Karjalainen, angolra fordította: Heli Mäntyranta
majd magyarra szerkesztette: MM
Észrevétel:
Teljesen más erdőgazdálkodási körülmények vannak Finnországban, mint nálunk, ettől még érdekes lehet olvasni az ő meglátásaikat is.
Figyelemre méltó, hogy a témával kapcsolatban a vadkárt, a vad jelenlétét meg sem említették, mint bármit befolyásoló tényezőt.
(MM)
