FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

KAP-RD34 – erdő Natura2000 módosult

A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 2024. május 13-án, az Európai Bizottság határozatában foglaltaknak megfelelően, módosította az „Erdőterületeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések” című felhívást.

Ennek eredményeképpen az erdőgazdálkodók számára kedvezően módosult a KAP-RD34-1-24 pályázati felhívás:

A 2024. március 20-án meghirdetett pályázati kiírásban még az szerepelt, hogy ha az igényelt támogatás meghaladja a 200 euró/ha/év összeget, és a kérelem olyan erdőrészlethez kapcsolódik, amelyre az elmúlt 5 naptári évben már igénybe vettek Natura 2000 erdő kompenzációs támogatást, akkor a támogatási döntésre kizárólag az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának kézhezvételét követően, a bizottsági határozatban foglalt feltételekkel kerülhet sor.

Az Európai Bizottság 2024. április 19-én kelt SA.113308 számú határozatában elfogadta Magyarország 200 euró/ha/év összeget meghaladó támogatási mérték nyújtására vonatkozó szándékát, azzal kapcsolatban nem emelt kifogást. Így a teljes támogatási összeget azok az erdőgazdálkodók is megkaphatják, akik már több éve igénylik a tölgy-bükk, illetve őshonos egyéb keménylombos erdeik után járó kompenzációs kifizetést.

Módosítások:

A felhívás 3.2 fejezetében módosult a támogatás jogcíme és a támogatási kategória.

A felhívás 8.2 fejezetéből törlésre kerültek a 200 euró/ha/év mértéket meghaladó támogatásokra vonatkozó külön rendelkezések.

Kiegészült a Fogalomtár (1. melléklet) a korcsoport fogalmával.

korcsoport: adott erdőrészlet Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott leíró adatait tartalmazó szemlemásolat (erdőrészletleíró-lap) szerinti első fafajsor kora alapján megállapított csoport

A felhívás keretösszege pontosításra került a KAP ST 2024. év eleji módosításnak megfelelően, melyről bővebben tájékoztatás itt olvasható. 60,6 milliárd Ft helyett 56,5 milliárd Ft-ban határozták meg a pályázati felhívás keretösszegét.

forrás: NAK / Erdészet

Previous Article

Az erdők fenntartása közcél

Next Article

NÉBIH elemzés az illegális fakitermelés kockázatairól



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts
Tovább

Erdészeti nyomtatványok

AZ ÉKFM Erdészeti Hatósági Főosztályának weboldala október 22-től (biztonsági okokból, bizonytalan ideig) felfüggesztésre került. Az EH Főosztály kérése…