FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

„Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 06.29-07.07.

Erdei népzenei koncert

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2024-ben a 21. alkalommal 3 térségben szerveződik. Fő célja: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.

Az év első programja a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 11-12-én zajlott Kecskeméten, a Nyíri erdőben, valamint Lakitelek – Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok programfolyama június 29-e és július 7-e között lesz. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében szeptember 27-29-én Gyula térségében, Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében szerveződik.

Erdei klasszikus zenei koncert

A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok idején 9 nap 9 különböző helyszínen bejárjuk a Mátra erdőségeit a cseres tölgyes zónától a hegyvidéki bükkösökig, közben felfedezzük a helyi közösségek értékeit. Nemcsak önfeledt kikapcsolódást, testi-lelki feltöltődést kínálunk az idelátogatóknak, hanem szeretnénk kihangsúlyozni, hogy az erdő a nyári hőségben kellemes klímát biztosít, kiváló helyszíne a közösségi programoknak.

Erdei szimfonikus koncert

Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez. Különleges erdei helyszínekre hívjuk a rendezvényre érkezőket, ahol a családok valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra. A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal, „Minősített Fesztivál” címmel rendelkező rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus, a népzenei, világzenei és jazz műfajú erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása. Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében. A természethez kötődő „Muzsikál az erdő”-s pályázatok – fotó, irodalom és gyermekrajz – a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a „Muzsikál az erdő” minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit. Itt valódi közösségi élményt élnek át a résztvevők, találkozások, ember léptékű programok, meghitt beszélgetések megélésére ad alkalmat.

Erdei szimfonikus koncert

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat sajátos szervezési elvei minden programnapon érvényesülnek, valamennyi programelem minden helyszínen megjelenik. Itt megtalálhatjuk azokat a valódi értékeket (természeti, gazdasági, kulturális, közösségi értékeket), melyek nemcsak reménnyel, energiával töltenek fel, hanem irányt mutatnak egy boldog, fenntartható jövő felé.

Néptáncbemutató

A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok helyszínei:

06.29. – Szurdokpüspöki
06.30. – Salgótarján – Eresztvény
07.01. – Szentkút – Nemzeti Kegyhely
07.02. – Pásztó – Mátrakeresztes
07.03. – Tar
07.04. – Gyöngyössolymos
07.05. – Parádfürdő – Ilona völgy
07.06. – Gyöngyöspata
07.07. – Gyöngyös – Sástó

Új helyszínként jelenik meg Parádfürdő – Ilona-völgy, ahol a „Muzsikál az erdő” az Országos Erdészeti Egyesület éves vándorgyűlésével kapcsolódik össze.

Szakvezetéses erdei séta

Hangolódjunk rá az erdő természetes ritmusára! Forduljunk a fenntartható életmód felé az erdő és a zene segítségével! Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2024-es év „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Részletes információt megtalálják honlapunkon: www.muzsikalazerdo.hu

Muzsikál az erdő”, ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés. Ne feledjék: „Nincs rossz időjárás, csak rossz öltözködés!”

Muzsikál az Erdő Alapítvány
Adószám: 18642036-1-12 1 %

Előző cikk

4 csillagos CLT üdülőépületek

Következő cikk

26. IUFRO Világkongresszus, 2024. június 23-29., Stockholm



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések